Százmillió bérlést adott a világnak a párizsi bringakölcsönző

A JCDecaux szerint már százmillió ember utazott a kezdetek óta az általuk kitalált rendszerből kölcsönzött bicikliken.

A párizsi cég nagyban exportálja a világ minden tájára a városi kerékpárkölcsönző rendszerét. Elsőként 2003-ban Bécs próbálkozott, majd Cordoba és Gijon is sikeres módszert talált ki. azóta viszont rengeteg város adoptálta a franciák rendszerét. A Velo 2005-től Franciaországon belül is terjeszkedett, majd Írország, Belgium, Luxemburg is bekerült a hálózatba, ami már 60 kisebb-nagyobb várost foglal magában.
 
 
A prototípus, a párizsi Velolib fenntarthatóságával kapcsolatban az idén már felmerültek ugyan aggályok, de az anyacég most teljes erővel rákapcsolt a pozitív önkép sugárzására. A JCDecaux 2008-ban 2,2 milliárd eurós forgalmat ért el, a 2009-es első félév kis visszaesést mutat, 0,9 milliárddal.
 
A Le Parisien az év elején cikkezett arról, hogy véget érhet a Velolib rövid karrierje, ha nem kap állami segítséget. A JCDecaux vezérigazgatója, Remi Pheulpin a lapban bevallotta, hogy az indulás óta szinte az egész, 20 ezer darabos flottát le kellett cserélni. Több mint 7 ezer biciklit elloptak, a csere és a pótlás a mintegy 400 eurós darabáron számolva 8 millió euróba került, és ehhez még hozzájön a szintén jelentős kiadást jelentő javítási költség.
 
A cég azonban nemcsak a bringabizniszben nyomul: világelső például az utcabútor-piacon is, 378 ezer reklámpanellel.

 

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58