900 milliót tesz a kormány a bérbringa-rendszerbe

2009.09.22. 11:27

A kormány hazai és uniós forrásból 900 millió forinttal támogatja a főváros közösségi kerékpáros közlekedési rendszerét, azaz a "fregolibiciklik" kialakítását, jelentette be Molnár Csaba kancelláriaminiszter budapesti Gödör Klubnál tartott sajtótájékoztatón. A kormány múlt heti ülésén nyilvánította kiemelt projektté a közösségi kerékpáros rendszer kialakítását.

Az összességében 1,3 milliárd forintos projektben 2011-re Budapest frekventált belvárosi pontjain 73 gyűjtőállomáson (Pesten 60, Budán 13) összesen 1009 kerékpár segíti majd a közlekedést, a bicikliket előzetes regisztráció után bárki igénybe veheti. A rendszer a Margit híd és a Petőfi híd közötti – körülbelül 5,3 négyzetkilométernyi – területet fedi le: a pesti oldalon a Nagykörút-Duna, a budai oldalon a Duna-part és a Margit körút, illetve a Bartók Béla út közötti területen.

A terv már korábban megjárta a fővárosi önkormányzatot is. Az ott elkészült tervezet még 1,2 milliárd forinttal számolt, és azt remélte, hogy az összeg 90 százalékát uniós forrásokból lehet majd finanszírozni.

A bejelentéskor szóba került a KRESZ módosítása is, erről Molnár Csaba azt mondta, hogy októberben kerül a kormány elé, és hogy a javaslatba bevették a kerékpáros civil szervezetek észrevételeit is.

A Magyar Kerékpárosklub hétfőn levélben fordult a kormány tagjaihoz, melyben azt kérte, hogy javaslatait a jogszabály kialakításakor vegyék figyelembe. Azzal érvelnek, hogy egyre népszerűbb a kerékpáros közlekedés Magyarországon, de a válság miatt nem lehet megvalósítani a szükséges fejlesztéseket, a közlekedés megfelelő szabályozásával ugyanakkor ösztönözni lehet a kerékpározást.

A megfogalmazott javaslatok segítik a kerékpárral közlekedők biztonságos integrációját, némelyik még a szükséges pozitív diszkrimináció felé is tesz lépést. Az új szabályokkal várhatóan kevesebben fognak a járdán közlekedni, a szabályok ésszerűbbé válása miatt kevesebben fogják azokat megszegni, a járművezetők integrációja pedig jelentősen növeli majd a biztonságot is, írják levelükben.

Update: A poszt 13.00-kor frissült a bejelentéshez kapcsolódó részletekkel.