Lassan belekezdenek az új alagút belső burkolásába a Margit híd budai pillére alatt. Nyáron „valamikor” már használatba is vehetik a bringások a 90 milliós lukat, amely összeköti majd a rakparton futó északi és déli bicikliutat.
Másfél hónapig még biztosan marad az életveszélyesre leszűkített híd alatti két sávos oldala, vagy az óriási kerülő azoknak a kerékpárosoknak, aki a Duna-parti kerékpárúton akarnak a Batthyány tér felől Óbudára tekerni.
Az alagutat kifúrták ugyan, és hamarosan csempézni is kezdik, de leghamarabb a hídfő egy részének műszaki átadásakor nyitják ki. A használatbavétel időpontja azonban attól is függ, hogy ezt követően munkaterület marad-e a hídpillér északi, jelenleg is lezárt oldala. Ezt a főváros Margit hídi beruházással foglalkozó megbízottja mondta el, mert a kivitelezést végző konzorciumtól még ezeket az alapinformációkat sem lehetett kisajtolni.
Az összekötő alagút átadása a híddal együtt csúszott, eredetileg 2010 végére ígérték.
A bicikliút nyomvonalát az első terveken az alsó rakpart felé vezették, a pillért megkerülő utat azonban csak szinteltéréssel lehetett volna megoldani. Ezért amikor a híd állapotának felmérése közben kiderült, hogy a pillérnek ez a szakasza nem lát el tartó funkciót, és üreges, úgy döntöttek, hogy célszerűbb az alagút. A 90 milliós építési költség jelentős része az ott húzódó csövek és vezetékek áthelyezésére ment el.

- Budapest, IV. kerület Attila utca 14-18.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, XI. kerület Medvetalp utca 7.
- Alapterület 187 m2 Szobák 4 db Vételár 136,85 M Ft
Rovataink a Facebookon