Biciklizés közben mélyebbre megy a korom a tüdőben

2011.10.03. 12:57

A Londonban kerékpárral közlekedő fiatal felnőttek tüdejébe kétszer több korom jut, mint a gyalogosokéba. A bartsi Jonathan Grigg professzor és a London School of Medicine nemrég publikált tanulmánya szerint igaz, amit azért eddig is lehetett sejteni: bringázás közben sokkal mélyebbre megy a belégzett füst, ment sétálás idején.

A kutatókat sem lepte meg saját vizsgálati eredményük. Az egy hete közzétett tanulmány ara a hipotézisre épület, hogy a nehezebb fizikai munkát jelentő kerékpározás károsabb hatással lehet a szennyezett levegőjű környezetben, mint a gyaloglás.

A vizsgálat során köpetmintákat gyűjtöttek nem dohányzó, egészséges önkéntesektől, akik Londonban gyalog vagy kerékpárral járnak munkába. A minták elemzéséből az derült ki, hogy a kerékpárosok egészségét nagyobb mértékben veszélyezteti a nagyvárosi forgalom, mint a gyalogosokét, jelentős náluk a tüdőkárosodás kockázata.

A váladékon belül a makrofágokat vizsgálták a kutatók, ezek a fehérvérsejtek felelősek az idegen anyag bekebelezéséért. Az elemzés szerint a biciklisek légúti sejtjeiben 2,3-szor több korom volt, mint a gyalogosokéban. A kerékpározás közben gyorsabban és mélyebben veszünk levegőt, mint a normál ritmusú gyaloglás közben, ráadásul az autók között tekerve némiképp közelebb is vannak a biciklisek a szennyezés forrásaihoz, a kipufogókhoz, mint a járdán gyaloglók. A kutatók szerint annak, hogy a kimutatott eltérések a véletlen művei legyenek, egy százalék az esélye.

Az Európai Respirációs Társaság éves kongresszusán ismertetett tanulmány újabb kérdéseket vet fel arról, hogy milyen előnyei és hátrányai vannak a nagyvárosi kerékpározásnak.