Elárverezik a gőzbicikli prototípusát

2011.11.03. 14:02
13 hozzászólás

Januárban kerül kalapács alá a motorkerékpár egyik őse, Sylvester H. Roper 1894-ban gyártott gőzbiciklije.

Az amerikai feltaláló évtizedes kísérletezéseinek eredményeképp egy Columbia márkájú „biztonsági kerékpár” felhasználásával építette meg a kétkerekű motoros járművet.

gőzbringa1

Az 1800-as évek végén maga a felfújható Dunlop gumikon guruló Columbia kerékpár is újdonságnak számított, és Roper a biciklit gyártó cég tulajdonosának felkérésére, vélhetően reklám céllal kezdett foglalkozni azzal, hogyan lehet kis méretű kazánt építeni a kerékpár vázára, és dugattyúval meghajtani a gép hátsó kerekét.

gőzbringa2

A feltaláló által saját kezűleg épített darab olyan jól sikerült, hogy a Las Vegasban aukcióra kerülő prototípust Roper évekig használta, sőt 1896-ban 60 kilométer per órás sebességrekordot is felállított vele Bostonban.