A MÁV rástartolt a kerékpárosokra

2012.06.12. 22:31

A vasutas-kerékpáros két jó barát. Biztos nem volt mindig így, de most itt a válság, másrészt pr-szempontból is hasznos jóban lenni még a kisebb fogyasztói csoportokkal is. Áttörés jellegű változásról számolt be egy lelkes híradás: a négy évvel korábbihoz képest tavaly duplájára nőtt az eladott kerékpárjegyek száma.

Az írás szerint a drága benzin következménye lehet, hogy az elmúlt években lényegesen több biciklit szállítottak vasúton az utasok.

2011-ben meghaladta a háromszázezret a MÁV-Startnál eladott kerékpárjegyek száma, ami azt jelenti, hogy ebben a szegmensben három év alatt megduplázódott a forgalom.

Meglepően pontos adatai vannak a cégnek arról, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Magyar Kerékpárosklub szervezésében megrendezett Bringázz a munkába! kampányban hányan vettek részt a vasút segítségével. Az biztos, hogy a jelentős forgalom növekedést nem a BAM maga generálta, hiszen tavasszal 348 utas vitte magával munkába a kerékpárját, és fejenként négyszer-ötször, összesen 1924 alkalommal utazva 3526 kilométert tettek meg vasúton.

A MÁV-Start természetesen nem csupán a válságnak köszönheti a sikert: „a kerékpáros utazások elősegítése érdekében az elmúlt években korszerűsítette járműparkját, sőt új kocsikat is beszerzett. A frekventált útvonalakon a Balatonhoz, a Tisza-tóhoz és a Fertő tóhoz kirándulók számára kedvezményes, 400 forintos túrajegyeket vezetett be, amivel az ország bárhonnan elindulva, a megtett távolságtól függetlenül, egységesen 400 forintért lehet a bicikliket szállítani a tavak körül.