Még több helyen biciklizhetünk forgalommal szemben

2013.04.29. 14:49

Újabb tizenegy új egyirányú utcában tette lehetővé a kétirányú kerékpározást a főváros. A BKK közleménye szerint mostantól a következő, jórészt újpesti utcákban tekerhetünk szembe a forgalommal.

IV. Bőröndös utca (Szabolcsi Bence tér – Járműtelep utca között)
IV. Káposztásmegyeri út (Vadgesztenye utca – Vetés utca között)
IV. Tungsram utca (Eperjes utca – Erdősor út között)
IV. Langlet Waldemár utca
IV. Mády Lajos utca
IV. Lórántffy Zsuzsanna utca
IV. Munkásotthon utca (Mártírok útja – Aradi utca között)
IV. Kunhalom utca (Vadgesztenye utca – Fóti út között)
XI. Ménesi út (Szüret utca – Balogh lejtő között)
XIII. Babér utca (Madarász utca – Tomori utca között)
XXI. Martinász utca

A módosítás elsősorban a külső kerületeket érinti, mivel a főváros a Bubi közbringa rendszer teljes működési területén egységesen, egyszerre vezetjük be az egyirányú utcák kétirányú kerékpározhatóságát. Az erre vonatkozó tervezés és szakmai egyeztetés jelenleg zajlik.

A magyar KRESZ 2010 óta teszi lehetővé az ellenirányú kerékpározás kijelölését önálló kerékpársáv nélkül. Azóta egyre több helyen jelenik meg Budapesten a Behajtani tilos tábla mellett a „kivéve kerékpárral” kiegészítő jelzés,

Nem veszélyes a forgalommal szemben biciklizni?

Kutatások szerint a szembejövő autó kevésbé veszélyes, mint az előzésben lévő, hiszen szemből érkezve a járművezetők kölcsönösen látják egymást. Brüsszelben 2004 óta, Párizsban 2008 óta rendelet írja elő, hogy minden olyan egyirányú utcát meg kell nyitni a kerékpáros forgalom számára, ahol a szélesség és a forgalomnagyság azt lehetővé teszi.

Ezzel együtt Budapesten jelenleg 52 helyszínen, összesen csaknem 12 km hosszban van érvényben ez a forgalmi rend. Az utcák 12 százalékában van önálló kerékpársáv, 70 százalékban viszont csak kerékpáros piktogram hívja fel a figyelmet arra, hogy az adott egyirányú útszakaszon kétirányú kerékpáros forgalom van érvényben.

Számottevő baleset ebből adódóan 2010 óta nem történt. Kerékpárosként ugyanakkor érdemes lassítva, óvatosan megközelíteni a kereszteződést, és figyelni, hogy az autósok megadják-e az elsőbbséget, illetve mi megadjuk-e a jobbról érkezőknek.