Még mindig a buszoké a kerékpársáv a Bazilikánál

2014.02.19. 09:54

Szinte teljesen használhatatlan az új a Bajcsy-Zsilinszky úti kerékpársáv, mert folyamatosan turistabuszok állnak rajta.

Pblue mikroblogger lőtte azokat a képeket, amelyek bizonyítják, hogy hétfő reggel a buszok és turisták miatt sem az úttesten kialakított új biciklisávban, sem a járdán futó bringaúton, de még a zebrán sem lehetett egyszerűen haladni. 

A fenti képen látható busz nem halad, hanem áll és várakozik. A sofőr közben benne ül és dohányzik. 

A leírás szerint a turisták nyugodtan álldogáltak, amíg egy munkába siető biciklis meg nem zavarta őket. Akkor egy kicsit mérgesek lettek.

A képek a Tumblr-közösséget is felizgatták.

Néhány hónapja az V. kerületi terek-utak rendezési terveivel kapcsolatban Rogán Antal polgármester már beígérte, hogy változtatnak az eddigi szabályokon, és az autós forgalmat, a tömegközlekedést, valamint a bicikliseket egyaránt zavaró parkolási rendet megszüntetik, a buszokat pedig a rakpart felé terelik, de egyelőre semmi változás.

Frissítés, posztunkra reagált az V. kerület sajtóosztálya! Ezt írták: "épp a napokban tárgyal Belváros vezetése a BKK-val és a Fővárossal a turistabusz parkolók elhelyezésének ügyéről. A tervek szerint a kerületben zajló közterületi fejlesztések átadása, tehát március 15. után rendeződik a turista-, és a városnéző buszok parkolásának és várakozásának ügye. Az V. kerület szándéka szerint egyrészt kijelölt parkolót kapnak a Jászai Mari tér és a Kossuth Lajos tér között, másrészt pedig az útvonalaik is módosulnak: a kerület belső utcái helyett a külső utakra terelődik majd az ilyen típusú forgalom."