Alakul a Fertő tavi bringakörút, de még nem az igazi

2014.07.06. 23:58
Nemrég adták át a Fertő tó magyar részén az új kerékpárutat. Négy évvel ezelőtti emlékeim szerint a tavat megkerülő bringaút legkritikusabb szakaszai a magyar parton voltak, ezért örömmel indultunk neki öten (köztünk egy 12 éves fiúval), hogy teszteljük az új részeket is.

Tükörsima aszfalton surrugó gumik, precíz szölősorok végében mosolygó rózsabokrok, a kedélyesen csillogó vízfelszínen tükröződő gomolyfelhők, nyugodtan hullámzó dombok, a nádas mindent belengő illata, ez a Fertő tavi bringakör osztrák szakasza.

A magyar rész sokat javult: a 3 km-es, fertőújlaki új szakasz az ország egyik legszebb kerékpárútja, ahol száguldó kocsik helyett sárga mezőkön végtelen nyugalomban legelésző marhák között és vitorlázó gólyák alatt visz az út. De erre egyelőre még csak annyit lehet mondani, hogy alakul.

Az indulás előtt két dolgot kellett eldöntenünk: hány napot szánunk a körútra. Az egynapos túra oda-vissza úttal 18-20 órát tesz ki, ami nagyon rohanós. A háromnapos jó kényelmes, de nem volt hosszú hétvégénk, ezért maradtunk a két napnál. Parkolásra a Fertődi kastély előtti parkolót szemeltem ki, szállásnak pedig Ausztria egyik legszebb városkájának, Rusztnak a vízparti kempingjét. Így első nap egy negyvenest kellett letekernünk bemelegítésként, következő nap pedig kilencven kilométert.

A másik eldöntendő kérdés az volt, hogy jussunk le öten a legolcsóbban és legkényelmesebben a tóhoz Budapestről. A vonat kerékpárjeggyel, oda-vissza nagyjából fejenként 9800-10000 forint, nagyjából kétszer annyi mint amennyi a fejenkénti autós költség (utánfutóbérléssel együtt). Az is hamar eldőlt, hogy nem fogunk fejenként napi 2000 forintért bringát bérelni a tónál összesen 20000 forintért, ha az utánfutóbérlet két napra 5000 forintba kerül.

Bő két és fél óra alatt odaértünk Fertődre, az Esterházy-kastély parkolójába. A parkolótól pár méterre halad el a kerékpárút, amibe be is csatlakoztunk, és nekivágtunk Fertőszéplak felé az aznapi 40 kilométeres szakasznak. Van, aki a soproni startra esküszik, a város ugyanis néhány kilométerre van a Fertő tótól. Viszont nekünk Fertődtől még fél órát kellett volna autóznunk tovább, amit feleslegesnek tartottam.

A Fertő tó kör itt kezdődő szakasza jónak nevezhető, a magyar szabványnak megfelelő szélességű, sárga útburkolati jelekkel felcicomázott, elkülönített kerékpársáv halad a települések között egészen Balfig. A falvakban az aszfaltot simára rakott, halványpiros térkő váltja fel, ami vagy a járda helyén, vagy a járda mellett halad.

Az időnk egészen tűrhető volt, amikor sütött a nap. A pinceforrásokról elnevezett Hidegségben azonban szürke felhő takarta el a napot, a hűvös szélben majd megfagytam egy pólóban. Ahol a kerékpársáv keresztezte a műutat, profi átkelőhelyeken tudtunk átmenni. Kezdtem is megnyugodni, hogy 12 éves fiamat is magunkkal hoztuk, a bringaút teljesen veszélytelennek tűnt.

A balfi horrorszakasztól a gólyák fővárosáig

Ez az érzés Balfig tartott. Balfnál az elkülönített kerékpársáv megszűnt, egy rossz minőségű autóúton kellett tovább mennünk. Ezen a nyolc kilométeres szakaszon olyan tehetetlen méreg öntött el, hogy csak sokára ment ki belőlem. Az egyébként is keskeny úton a kocsik nagy lendülettel zúztak el mellettünk. Előttem guruló fiam minden közeledő hangra behúzta a nyakát (remélem a szemét nem csukta be), amikor meg elsuhantak mellette, enyhén imbolyogni kezdett a menetszéltől. Ha valamiért nem ajánlom a Fertő tó kört 14 év alattiaknak, akkor az ez a rész. A szívás fél óráig tartott, mikor végre beértünk Fertőrákosra, az utolsó magyar településre a határ előtt.

Alig érünk be, jobbra a tó felé visz egy három kilométer hosszú út. Ilyen széles nádsávot kell áthidalni ahhoz, hogy lemenjünk a Fertő tó egyetlen magyarországi strandjához, a magyar tórész 80 százaléka ugyanis nádas. Itt már jobb az aszfalt, az autósok is jobban vigyáznak a biciklisekre. Az út mellett tavi ludak tépkedték közömbösen a zöldet.

A kurta fertőrákosi part inkább az agárdi szabad strandra emlékeztetett, mint a Balatonra. Lehet, hogy a derékig érő, sáros-iszapos víz miatt volt ilyen benyomásom. Nem csodálkozom egy csöppet sem, hiszen a fertő régebben mocsaras, agyagos, sáros helyet jelentett. 

A tó nem csak Fertőrákosnál sekély, mélysége átlagosan nincs meg egy méter sem. Ebből adódóan rendkívül gyorsan melegszik, amikor ott voltunk 24 fokos volt (a Balaton pedig 20). A szélsőségek tava: erősen sós (a Balatonnál 33-szor sósabb) és lúgos vize 120-150 évente teljesen kiszárad, de egy rendkívül esős időszakban az is előfordult már, hogy Balaton méretűre duzzadt meg. Volt olyan fagy, amelyben fenékig befagyott, a krónikák pedig feljegyezték az 1888 március 29-i napot, amikor a tó a napokig tartó erős szélben teljesen felbillent: a déli és az északi part vízszintje között 81 centi különbség volt.

A strandon ettünk-ittunk, és hallgattuk, ahogy az enyhén részeg szpíker a tavi sárkányhajó-verseny szereplőit méltatja a hangosbemondón. Épp a Jótestűek csapata mérkőzött a Rendészek csapatával. Fél óra pihenés után elindultunk, hogy a település kisboltjában még bevásároljuk a vacsorát, és részben a reggelit. A nevezetes kőfejtőt is meg akartuk nézni, de sajnos felújítás miatt éppen zárva volt. Egy nagy látogatóközpontot építenek oda uniós pénzből.

Fertőrákosról kiérve elcsendesedett az úton a forgalom, a határig teljes nyugalomban tekertünk. Néhány helyen már ki lehetett látni a tóra. A határon úgy mentünk át, hogy észre se vettük, mert nem jelezte semmi. Hacsak nem egy jelentéktelen, keskeny fehér vonal keresztbe az úton. Hirtelen a magyar táblák helyett német nyelvűeket láttunk felbukkanni, onnan tudtuk, hogy átértünk Ausztriába. Na meg onnan, hogy az aszfalt tükörsimává vált, és kiszélesedett.

A határ túloldalán fekvő Mörbisch (Fertőmeggyes) után a B10-es körbringaút (Radweg) kettéágazott. Választhattunk, hogy lent a parttól nem messze, a nádasban gurulunk, vagy feltekerünk az emelkedőn, és a domb tetején tekerünk tovább. A fenti utat választottuk, és nem bántuk meg. Itt jönne az osztrák szakaszra vonatkozó lelkendező kezdőmondat, ha nem írtam volna még le az elején. Olyan kedélyes hangulatban gördültünk tovább az úton, mintha egy hintaágyból nézelődtünk volna. 

Jobbra a tágas tófelszín, néha egy méltóságteljesen elvitorlázó gólyával, vagy lúddal, balra napsütötte szőlős, ami felett felhőként kavarognak a felriasztott seregélyek. A világ végéig elcsorogtunk volna így, ha nem érkeztünk volna meg Rusztba. Átgurultunk tüchtig kisvároson a parti kempinghez, ahol a két fiú elfoglalta előre lefoglalt szobáját, mi meg felállítottuk a sátrat. Az előbbi (früstökkel) fejenként 20 euró volt, a sátorhely pedig 8 euróra jött ki per fő.

Miután elrendezkedtünk, estefelé visszagurultunk a városka főterére. Rust (Ruszt) nemhiába a három osztrák mintaváros egyike, főtere egyszerre patinás és takaros. A padokon ülve hamar megzavarja a csendet a gólyák hangos kelepelése. Elképedve néztem körbe: minden épület kéményén ül egy nagy fészek. A féllábon álló gólyák 5-6 percig csattogva vitáztak valamin, aztán elhallgattak, hogy negyed óra múlva újra kezdjék. Ahogy leszállt az este, hangjukat egy tüzijáték rakétáinak durrogása nyomta el.

A magyarok szél ellen bicikliznek

A reggeli után átmentünk a szomszéd csúszdás-medencés strandra, ahova a kempingbelépővel ingyen bemehettünk. A büfés zökkenőmentesen váltott magyarra, de mikor megtudta, hogy Purbach felé megyünk egészen Fertődig, elég nagyot nézett. Mint mondta, az osztrákok mindig másik irányba, az óramutató járásával ellenkezően kerülik meg a tavat. Így a szél is segíti őket, és az ellenszeles emelkedőket is elkerülik. Tényleg, beugrott, hogy négy éve milyet kinlódtunk a tó legészakibb pontjáig.

Ahogy mondta, úgy is történt: Oggauig (Oka) kitűnő volt a bringaút, viszont masszív észak-keleti szembeszelünk volt a hegyek felől. Ez elsősorban 12 éves fiamat gyötörte meg. Néha azt hittem, hogy hátrafelé megyünk, olyan lassan tekert. Donnerskirchennél (Fertőfehéregyháza) már rendesen kifáradt és kacsázott az úton. Éppen gondolataimba merülve vánszorogtunk a vasúti sín melletti részen, hogy hogy fogunk innen hazamenni, ha feladjuk, amikor egyre hangosodó surrogást hallottam a hátam mögül. Úristen, mekkora bicikli jön? - gondoltam, amikor egyszercsak halkan elhussant mellettem egy vonat.

A Ruszttól 18 kilométerre levő purbachi kempingnél feltöltöttük kulacsainkat. (A purbachi kemping még egy jó és olcsó opció megszállni, aki két vagy három napra indul, mert innen már csak jó messze, Podersdorfnál van kemping, aztán több nincs is.) Fel is kellett, mert közkút az egész vonalon nincs. Négy éve emlékszem, hogy a második napon megcsúsztunk az idővel, minden zárva volt. Az utolsó 20 kilométeren szabályszerűen vattát köptem. Most a három osztrák kempingben mindig jól feltöltekeztünk, és közben három helyen, ahol megálltunk, kólát meg radlert ittunk.

Purbach (Feketeváros) a vízvétel mellett még arról maradt meg mindenkinek a fejében, hogy négy éve, és most is eltévedtünk. Ráhajtottunk a tó felé egy földútra, mivel a kerékpárút addig mindig a tóhoz a legközelebb haladt. Az út azonban csak egy kis szabadstrandhoz vitt, ami viszont annyira jó hely volt, hogy nem is bántuk a hat kilométeres kitérőt.

Átnézve a tavon, a túlparton fák helyett szélturbinák erdejét láttuk. Pihentünk, visszatértünk a B10-es körútra, és tovább küzdöttünk Joisig (Nyulas) az elemekkel. Érdekes tapasztalat volt, hogy elég sokan jöttek szembe, és mind osztrákok voltak. Velünk egy irányba csak egy csapattal találkoztunk, persze ők is magyarok voltak. 

Nyulas a Neusiedler See-nek, azaz Nizsider tavának (via Vályi András, a neves földrajztudós, 1764-1801) legészakibb települése, ahol fordult a kocka, és hátba, félhátba kaptuk a szelet. Nizsider Neusiedl város régi magyar neve (a mostani magyar változat Nezsider), az pedig, hogy kiírom magyarul is a településneveket azért van, mert 1921-ig a tó összes települése Magyarországhoz tartozott, az addig is túlnyomórészt német lakossággal együtt. Sokan folyékonyan beszélnek magyarul az osztrák részen még ma is, természetesen legtöbben a vendéglátóiparban. 


Fertő-tó kerülés nagyobb térképen való megjelenítése

Ezt a nyelvi keveredést értük tetten abban a Neusiedl előtti vendéglőben is, amit nemes egyszerűséggel csak Neusiedlercsardanak hívnak. Csárdánál nem szívesen állok meg, mert ez a szó Magyarországon vörösen villogva szokott a lehúzásveszélyre figyelmeztetni. A 6 eurós menüről kirakott tábla azonban nagyon csábító volt, és már roppant éhesek voltunk. De megérte. A hat euróba belefért egy korrekt zöldséges húsleves, egy jó adag wiener schnitzel, egy akkora adag saláta, ami máshol már magában kiadja ezt az árat, sőt még egy palacsinta is. A pincérek tökéletesen beszéltek magyarul, de érződött a kiejtésükön, hogy helyiek.

Induláskor összefutottunk két sopronival, akik az osztrák irányban kerülték a tavat, velünk szemben. Arról panaszkodtak, hogy a keleti parton végig ellenszelük volt. Nagy örömmel közöltem velük, hogy ez nagyon jó hír nekünk, de ők se szomorkodjanak, mert innentől már hazafújja őket a szél.

Jókedvűen indultunk tovább a hátszéllel, elmúlt az aggodalom, hogy vissza kell fordulni. Elsuhant mellettünk Weiden (Védeny), és hirtelen azon vettük észre magunkat, hogy a tó keleti oldalán csorguk lefelé, dél felé. Beértünk a vinklibe, a Fertőzug (Seewinkel) Nemzeti Park területére, ahol annyira komolyan veszik a természetvédelmet, hogy a kerékpárút sem aszfaltozott, hanem sima kavicsos földút egy 4 kilométeres szakaszon. Egy fakilátónál megálltunk nézelődni.

A Ruszt előtti panorámás rész mellett ez  - a Podersdorf utánig tartó - 11 kilométer a tókör másik legszebb, a vízfelszínre legjobb rálátást biztosító szakasza. Nagyon közel halad az út a partvonalhoz, a nádassáv keskeny. Jól látni a tavon hasító vitorlásokat, és a távolban magasodó Schneeberg hatalmas tömbjét. A hegy teteje ottjártunkkor felhőben volt, sőt, az egész környékén esőfelhők ontották magukból a csapadékot. Szerencsére a szél nem onnan fújt, ezért nem kellett tartanunk attól, hogy bőrig ázunk.

A kilátótól három kilométerre volt Podersdorf (Pátfalu), a Fertő tó Tiszafüredje, balatoni méretű kempinggel és stranddal. Az üdülőfaluban látszott, hogy zajlik az élet: ha Rusztnál a seregélyek felhője takarta el az eget, a podersdorfi strand fölött több tucatnyi kiteszörfös ernyője kavargott messziről láthatóan. Nyoma sem volt a nyugati part tüchtig műemléki kedélyességének, a hangulat inkább a balatoni Ezüstpartéra emlékeztetett. Külön meg kell emlékeznem a település sövénnyel kettéválasztott, kétszer két sávos bringasztrádájáról is, amihez hasonlót még nem láttam eddig.

A strandfalu után ismét egy rövidebb kavicsos szakasz következett, és odaértünk a Hölle (Pokol) névre keresztelt területhez, aminek a szélén áll a tó legmagasabb, 18 méteres kilátója. Ennek a tetején búcsúztunk a Fertő tótól, mert innentől vége volt a part menti szakasznak, és a tavat nem is láttuk többet.

A harcsaember legendája

A Pokol elnevezésről nem találtam semmit, de valószínűleg összefüggésben lehet azzal, hogy kerékpárút a mellette levő Felső- és Alsó-Büdös-tó mellett halad el. Kénköves szaghatás most nem volt, a környéket néha pokollá tevő szúnyogok sem rajzottak annyira, ezért ezen a látványos, ezernyi madárral nyüzsgő szakaszon újra inkább a bringás mennyországban éreztük magunkat.

Ebben a hangulatban gurultunk be hátszélhajtással Illmitzbe (Ilmic), a félig ember, félig hal Hany Istók hazájába, akinek az anyja úgy rácsodálkozott egy frissen kifogott, óriás harcsára, hogy a monda szerint szerencsétlen magzata megdeformálódott a méhében. A lápi kétéltű lény a mocsárban bújkált, míg ki nem fogták, és el nem vitték Kapuvárra. Ott belezúgott a várnagy lányába, akinek békákat vitt ajándékba, minek következtében sikoltozás, verés, majd tömlöc lett az osztályrésze. Onnan megszökött, a szelleme máig a nádasokban bújkál. Sajnos nem találkoztunk vele, nem tudtam meginterjúvolni.

Illmitz után az utolsó osztrák falu a határ előtt Apetlon (Mosonbánfalva). A falu mostani neve olyan, mintha egy angol lord vette volna meg Trianon után, de nem erről van szó, egy régebbi magyar helységnévből, az Apátlanból osztrákosították, ha jól vettem ki. A község jól feladja a leckét, a kerékpárutak összevissza mennek benne, nehéz követni a helyes irányt. Csapatunk előörsének sikerült, míg a hátvéd elkeveredett. Végül egy zöldségesnél találkoztunk, ahol jól feltöltöttük magunkat radlerrel és kólával a finisre. 

Apetlontól, sőt már Illmitz végétől magyar szabványú kerékpárút halad az országút mentén. A határ előtt egy-két kilométerrel haladtunk el Ausztria legmélyebb pontja mellett, ami amúgy 114 méter magasan van.

Magyarország legjobb (és legrövidebb) kerékpárútja

A pomogyi csatorna feletti fahídnál értük el az osztrák-magyar határt. Itt újra választás előtt álltunk, hogy tovább megyünk-e Pamhagenig (Pomogy) az országút mentén, majd onnan tovább egyenesen Fertődre, vagy bemegyünk-e a nádas felé, Fertőújlak irányába, a nemrég átadott új magyar kerékpárszakaszon.

A tanakodás közben az államhatár táblánál fiam belelépett egy kerékpárút mellett hagyott, fél méter mély gödörbe, és majdnem eltörte a lábát. Hogy ki, és miért hagyta ott a gödröt, azt nem tudni, de jó lenne mielőbb betemetni.

Végül úgy döntöttünk, hogy az új szakaszon megyünk tovább, amibe belejátszott az a négy éve szerzett tapasztalat, hogy a régi kerákpárút borzalmas állapotban van, sőt a helyi sajtó szerint azóta tovább romlott. A döntés nagyon jó volt, mert az új, körülbelül 3 kilométeres kerékpárút tényleg Magyarország egyik legszebb kerékpárút-szakasza.

A friss aszfalt sima, jó állapotú (bár 4-5 keresztirányú repedést már most látni rajta), a táj békessége pedig a legjobb osztrák szakaszok kedélyét idézi. A sáv sárgás mezők mellett haladt, balra marhacsorda legelészett, jobbra madarak vitorláztak a nádas felett. Igazán este, teliholdnál lenne érdemes végiggurulni rajta. Kár, hogy ilyen rövid, Fertőújlaknál véget is ér.

Fertőújlaktól 10 kilométernyi, úgynevezett kerékpárosbarát autóút vezet Fertődig. Gyakorlatban az út ugyanolyan, mint a Balf-Fertőrákos közötti horrorszakasz, szerencsére azonban Fertőújlak valódi zsákfalu, félóránként egyszer arra kavarodó autóssal. A község kocsmája előtt álldogálók jól megnéztek minket. Úgy látszik, hogy az új kerékpárút által arrafelé térített biciklis turista még szokatlan látvány a faluban.

A 11 órás indulás után este fél 8 körül gördültünk be a fertődi parkolóba. Aznap összesen 6 órát tekertünk, a többi a pihenőidő volt. Ha hozzászámolom az előző napi három órás nettó biciklizést, akkor az jön ki, hogy egy nap alatt (9 óra plusz 1-2 óra pihenő), egy 12 éves gyerek tempójában kényelmesen körül lehet tekerni a Fertő tavat. Kérdés, hogy érdemes-e ennyire sietni. Abból kiindulva, hogy mindenki maradt volna még szívesen, azt kell mondanom, hogy nem. Sőt, valójában az ideális Fertő tó kör három napos lenne, egy nyugati és egy keleti parti megszállással. Már akinek ideje van rá.

Frissítés: Átvesszük az osztrák mintát

Nyár végén Balf és Fertőrákos között is elkezdik a kerékpárút építését, írta lapunknak a cikk megjelenése után Komornoki Mihály projektmenedzser. Méghozzá osztrák mintára: a szőlőterületek között lesz egy új nyomvonal. Részben új kerékpárúttal, részben új vegyes használatú kerékpárút és mezőgazdasági út kialakításával, részben pedig a meglévő út felújításával.

A tervezett fejlesztések eredményeként 8,65 km új kerékpárút lesz, 4,41 km-en a meglévő kerékpárforgalmi létesítményeket korszerűsítik, és 10,28 km-en tervezett egyéb kerékpárforgalmi létesítményt jelölnek ki. A kivitelezés jövő év tavaszán fejeződik be.

A Fertő-hanság Nemzeti Park Igazgatóság és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. által alkotott konzorcium tavaly csaknem 805 millió forintos európai uniós támogatást nyert el erre a célra.