Jogtalanul küldik ki a bicikliseket a Kossuth térről

2014.12.10. 10:44 Módosítva: 2014.12.10. 15:23

Kollégánk számolt be arról, hogy a Parlament előtt leszállították kerékpárjáról a rendőrök . Kérdésére, hogy milyen alapon nem biciklizhet, a tér két végén felragasztott matricákra hivatkoztak. Bár a piktogramok nem tűntek szabályos közlekedési jelzésnek, kollégánk eleget tett a közegek kérésének. 

Fotó: Bakró-Nagy Ferenc

Feleslegesen. Megkérdeztük ugyanis a BRFK-t, hogy a villamossínek által határolt téren tilos-e a biciklizés, és a következőt válaszolták. 

Elektronikus úton érkezett megkeresésével kapcsolatban tájékoztatjuk,  hogy az Ön által említett területen a kerékpározás jogilag nem tiltott.

A Parlament elé ezek szerint jogtalanul raknak ki közúti jelzéseket, amelyek alapján viszont eljárnak a rendőrök. Az ügy nyilván nem rengeti meg a budapesti biciklis közlekedést, de a helyszín miatt beszédesnek is gondolhatjuk az esetet.

A szabályos tábla elcsúfítaná a teret, de annyi igaz, hogy szabad biciklizni a Parlament előtt

A Parlament sajtószolgálata az alábbi közleményt küldte cikkünkre: 

"A mai napon megjelent " Jogtalanul küldik ki a bicikliseket a Kossuth térről" című cikkéhez az alábbi kiegészítést tesszük:

A Kossuth téren a kerékpározás jogilag nem tiltott. A tér átadása óta felhalmozódott tapasztalatok alapján az Országgyűlés Hivatalának, mint a tér vagyonkezelőjének, a tulajdonosi jogok gyakorlójának ugyanakkor az a határozott szándéka, hogy a gyalogosok védelme érdekében a kerékpárosokat a lehetséges mértékben távol tartsa azoktól a területektől, ahol folyamatosan nagy számú gyalogos - elsősorbannézelődő, a közöttük esetenként átszáguldó kerékpárosokra nem számító, turista - tartózkodik.

Azt szeretnénk, ha a kerékpáros-forgalom az erre a célra teljes mértékben alkalmas - útburkolati jelekkel egyértelműen kijelölt - a villamospályával párhuzamosan haladó útvonalon haladna. Úgy véljük, a kerékpárosok által megteendő pár tucat méternyi plusz távolság "költsége" nem összemérhető a gyalogosok által élvezett megnövekedett biztonsággal.

Mivel nem szeretnénk tér közepét, illetvea minden irányból odavezető utat, összességében tucatnyi szabványosKRESZ-táblával elcsúfítani, a kő pollerekre elhelyezett diszkrét táblákkal, és szükség esetén szóbeli kéréssel jelezzük a kerékpárosoknak, hogy mi a vagyonkezelő elvárása a kerékpáros-forgalommal kapcsolatban. Azt tapasztaljuk, hogy a kerékpárosok túlnyomó többsége elfogadja ezt, így vélhetően a jövőben sem lesz szükséges szabályozási eszközöket vagy műszaki megoldásokat keresnünk a gyalogosok védelme érdekében."