Bringával a sötétben? Segítünk, hogy ne üssenek el

2015.10.22. 09:20
62 hozzászólás

Sajnos ismét itt az év legnehezebb időszaka, amikor a nappalok rövidülnek, az éjszakák hosszabbodnak, és rendszeresen esik az eső. Azt már összeszedtük, hogyan készülj fel a hideg időre, a felcsapódó sárra, meg egy csomó őszi kellemetlenségre, de arról se feledkezzünk el, hogy sokan, az edzések vagy munka után alkonyatkor tekernek haza. A látási viszonyok drasztikusan romlanak, a nyálkás, vizes úton sokszorosan nő a féktávolság, gyakoribbak a balesetek.

Összegyűjtöttünk néhány tippet, hogy ne kerülj veszélybe a korán beköszöntő estéken se.

Láss és látszódj

A sötétben kerékpározás két alapeleme, hogy te láss az úton és téged is jól lássanak. A 2014 elején megváltozott KRESZ-szabályok is részletesen felsorolják, a bringák kötelező biztonsági felszereléseit. Például már

előre és hátra is olyan lámpát kötelező tenni, mely 150 méterről látható, 

és nem elég csupán valahogyan kivilágítani a kerékpárt. Ugyanakkor a KÖHÉM-rendelet megengedi, hogy a bringa sárvédője vagy nyeregcsöve helyett, magunkra tegyük a hátsó villogót vagy az első lámpát.

Egyszer már összeszedtük, hány forintért, milyen lámpát vehetsz a bringádra, ráadásul laborban mértük be a teljesítményüket, szóval szóval most csak általánosságban foglaljuk össze a lényeget.

15 LUX-nál kezdődik az a fényteljesítmény, amivel már ki lehet menni bringázni a vaksötétbe, és 40 LUX-szal akár terepre is nyugodtan mehetsz. Az is tény, hogy a megfelelő lámpákra érdemes költeni, akár az életed múlhat rajta. 

Ugyan találsz a neten LUX/Lumen átváltót, de ez sajnos önmagában nem sokat ér. Így nincs más lehetőség, mint a próba, amire több kerékpárbolt is lehetőséget nyújt. Persze, a megadott fényerő csak egy része a dolognak. A szórás sokkal fontosabb. Hiába világít egy lámpa fényesen, ha ezt egyméteres átmérőjű körben teszi. Lehet, hogy az a lámpa lesz a befutó, amely papíron nem teljesít ugyan jól, de akár hat négyzetmétert bevilágít, ezért sokkal jobban használható az úton. 

Sokan még mindig nem használnak küllőprizmákat, pedig ezek nélkül sokkal később fog észrevenni egy autós, miközben kikanyarodsz elé egy mellékutcából.

A prizma kötelező tartozék mindkét keréken, és ha mindig tisztán tartod, az önmagában megmentheti az életedet. 

Hasonlóan jó megoldás, hogy egyes gumiabroncs-gyártók régóta fényvisszaverő csíkkal látják el termékeiket, így azok teljes kerületükön fehéren világítanak akkor is, ha a bringás éppen áll. Szintén idén próbáltunk ki a Monkey Lightnak nevezett, küllőkre szerelhető, programozott, ledes jelzőfényeket, amelyek talán nem mindenkinek tetszenek, ám mivel menet közben nagyon intenzív fényjátékot produkálnak, jelentősen növelik a biztonságot.

Ha lehet, ne vásárolj próba nélkül! A legjobb megoldás, eleve megbeszélni a boltossal, hogy megveszed a lámpát, de ha kipróbálod és nem neked megfelelő a fénye, akkor kicserélheted egy másik modellre.

A lámpákon túl kötelező KRESZ-elem az előre felszerelt fehér prizma, és az első kerékre szerelt két borostyán színű prizma (amennyiben a külső gumid nem reflexcsíkos).

TIPP: legyen lámpa a fejeden is!

Ne feledd, a kormányra elhelyezett lámpa csak az előtted lévő utat világítja meg, oldalirányban ettől még nem fogsz látni. Érdemes lehet felszerelni a sisakra egy másik lámpát, ami a fejmozgásodat követve segíti a periférikus látást a sötétben.

Ne hagyd abba télen se

Hidegben és sötétben tekerni nyilvánvalóan kevésbé komfortos, mint 25 fokban a tengerparton, nyáron, de hoznod kell egy fontos döntést. Feladod a kerékpározással járó edzést, és lehet, hogy hízásnak indulsz a télen, vagy felkészülsz jó téli cuccokkal, és nem hagyod abba teljesen a kerékpározást? Az egészséged szempontjából a második javasolt, +5 fokig kényelmesen el lehet lenni a mai technikai ruhadarabokban és ehhez még nem kell a csúcstechnikát és a legdrágább cuccokat megvenned.

A fújható lámpa

A londoni kerékpáros boltokban, kávézókban beszerezhető Life Paint fehéren foszforeszkálóvá tesz bármit, amire ráfújjuk. A dolog zsenialitása, hogy kizárólag akkor válik láthatóvá, ha egy autó ránk világít. Attól sem kell félnünk, hogy ruhánkat tönkreteszi, hiszen kimosható, egyébként pedig újrafújás nélkül körülbelül egy hétig hatásos. Ha a statisztikák és a lokális tesztek igazolják a Life Paint hasznosságát, akkor az egész országra, majd az egész világra kiterjeszti a forgalmazást a gyártó Volvo.

Olyan termékeket vegyél, amik lehetőleg fényvisszaverő csíkkal vannak ellátva, ez plusz láthatóságot nyújt a lámpákon kívül. Ha kedvenc téli ruhadarabod mégsem lenne ilyennel felszerelve, akkor rakhatsz magadra fényvisszaverő bokaszíjat, vagy lélegző (nem kukás) fényvisszaverő mellényt. Esetleg ragaszthatsz a sisakodra vagy hátizsákodra is ilyen reflektív csíkokat.

Szinte minden bringás védi a szemét a bogaraktól vagy egyéb „tereptárgyaktól”. Nyáron napszemüveggel, télen pedig akár

olyan munkavédelmi szemüveggel, amelynek kontrasztkiemelő lencséi vannak,

ezért szürkületkor segít a szemnek kivenni a tárgyak körvonalait. A középkategóriás napszemüvegek már cserélhető lencsével rendelkeznek, és sok gyártó kínál átlátszó lencséket, amik ideálisak, ha teljes sötétségben kerékpározol.

A sötétben bringázásnak megvan a sajátos hangulata, amikor kivilágítva látod a várost és a benne élőket a ködös reggeleken vagy kora estéken. Próbáld ki, adott útszakasz teljesen más képet fest és atmoszférát nyújt kivilágítva, mint amit megszoktál.

Újratervezés

A sötét miatt változtathatsz a megszokott útvonalaidon is, előnyben részesítve azokat az útszakaszokat, ahol jobb közvilágítás van. Ne ragaszkodj feltétlenül a bejáratott, mellékutcákból álló útvonaladhoz, inkább nézd meg az alternatív lehetőségeket. Lehet, hogy kis kitérővel, sokkal jobban megvilágított kerékpár- vagy közutakon juthatsz el célodhoz. A szokásosnál fontosabb az is, hogy minél kisebb forgalmú, de kivilágított utakon tekerj, ha sötét van. A napi időbeosztásodnak megfelelően gondold végig a napi útvonalad előre, és válaszd a legbiztonságosabb variációt a naplemente utáni bicajozáshoz. 

Készülj arra is, hogy ha bármilyen technikai probléma ér út közben (defekt, láncszakadás stb.) hidegebb időben kell szerelned. Ha hátizsákkal tekersz, nem árt bedobni egy plusz felsőt, dzsekit és sapkát ilyen esetre.

Ami a kerékpározási stílusodat illeti, alapvető tanács, hogy sötétben csinálj mindent kicsit lassabban, mint egyébként. Ha manőverezel, hosszabb ideig jelezz az autósoknak és a többi bringásnak, illetve figyelj a perifériás látómeződben lévő veszélyekre, és ne kövess el vakmerő műveleteket. Ne feledd, a sötét miatt a saját és mások reakcióideje szintén hosszabb, így amit világosban „kimozoghatsz”, azt sötétben simán elbukhatod.

Ti hogy tekertek sötétben? Jöhetnek a tippek, tanácsok!

Szerző: Kerékagy2015. október 22.