Meghalt László János, a Kerékpárosklub örökös elnöke

2015.12.23. 15:23

Hosszú, súlyos betegség után, 66 éves korában meghalt László János a Magyar Kerékpárosklub egykori elnöke, aki rengeteget dolgozott és harcolt azért, hogy Budapest bringázható várossá váljon. Nélküle ma aligha tartana itt a város.

László sosem csak kerékpárutakért és -sávokért lobbizott, minden közlekedőt egyenrangú félnek tekintett, az élhető és mindenki által használható várost szerette volna megteremteni.Itt elolvashatja, mit gondolt a jól biciklizhető városról.

László János a Critical Mass-mozgalom alapítójaként is a bringásokért dolgozott, majd 2006-ban vállalkozói munkáját otthagyva a Magyar Kerékpárosklub (MK) elnöke lett. Idén novemberben tiszteletbeli örökös klubelnöki címet kapott, már egészségügyi állapota miatt nem jelöltette magát az elnökségbe sem. „Tíz éve csinálom lelkesen ezt a munkát, és most sem a lelkesedésem, hanem az ehhez szükséges erő és egészség veszett el. Remélem, az állapotom meg fogja engedni, hogy néha-néha segítsek, ha kérdeztek" – írta az idei közgyűlés előtt.

Neve összeforrt a MK-éval. A kezdeti időkben a klub két alkalmazottja és szakértői László lakásán dolgoztak. László egyik személyes sikere volt 2006-ban, amikor az Andrássy úti autómentes napon felültette Kóka János akkori közlekedési minisztert tandemére. Kóka később a civilekkel tartott egyeztetése után kerékpárügyi miniszteri biztost nevezett ki. Víziója az volt, hogy az MK az ország legerősebb civil szervezetévé váljon. A kezdeti néhány fős tagság mára kétezer körülire nőtt.

A budapesti bringások Kiskörút biztonságos használatért is folyton lobbiztak, hogy megvalósult, abban László Jánosnak is hatalmas érdemei vannak. „A Kiskörútra eredetileg nem került volna biciklisáv. Mi terveztük meg, mi balhéztuk ki” – mesélte László János, aki személyesen lobbizott a főváros és az érintett kerületek főépítészénél, s amikor kidobták az ajtón, visszamászott az ablakon. 2009-ben pár autós még tüntetett is a Vámház körúti sáv ellen, az ugyanis a parkolóhelyek elvételével jött létre, amit mellesleg pont a biciklisek nem akartak. „Azt szerettük volna, hogy autósávból legyen eggyel kevesebb” – emlékszik vissza László, aki szerint akkor kiröhögték őket; de a Károly körúti szakasz 2011-es átadásánál már ez is megtörtént"– mondta korábban a Magyar Narancsnak.

Hatvanadik születésnapjára meglepetés-riksázást szerveztek barátai, minden sarkon újabb és újabb bringások kapcsolódtak be a városon végigvonuló menetbe:

László 2012-ben lemondott a MK elnöki posztjáról. Döntését azzal indokolta, hogy nem szeretné, ha személyes terepének látnák a klubot. Az elnökségnek ezután is tagja maradt, majd pár hónap után ismét ő lett az elnök, és továbbra is rengeteget dolgozott a kerékpározható városért.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport