Harmincmilliárddal kezdődik a bringás Kánaán

2016.08.03. 12:50

Néhány éven belül Magyarország is egészen biztonságosan és élvezhetően bejárható lesz bringával, ha jól költik el az erre szánt 30 milliárd forintot. Révész Máriusz kerékpárügyi kormánybiztos gyors, már 2018-ban látható eredményeket ígér.

Magyarországon több ezer kilométernyi kerékpárút épült az elmúlt tíz évben, de jellemzően olyan útszakaszok, amelyek zárványként léteznek, a település egyik határától a másikig érnek, messzire jutni nem lehet rajtuk. Ha minden jól megy, ezek is rendszerbe kerülnek, de legelőször turisztikai szempontból megkérdőjelezhetetlen projekekre költik el a milliárdokat.

Ahogy Révész Máriusz sajtótájékoztajójából kiderült, néhány kerékpárút építését nemzetgazdaságilag kiemelt projektté tettek, tehát viszonylag gyorsan elkészülhet

Ezek lesznek a leglátványosabb utak, de az ország keleti felén is megindul a fejlesztés.

  • Zárul a Tisza-tavi kerékpárút. Most nyolc kilométer hiányzik, pont a Tisza feletti átvezetés. Tiszafüred és Poroszló között ezt is megoldják 3,5 milliárd forintból
  •  Befejeződik és teljessé válik a Debrecen–Nagyvárad közötti bringaút
  • Elkészül az Eurovelo 11 Tokaj és Bodrogkeresztúr közötti szakasza, rendesen összekötik Tokajt Tiszabeccsel is

A Bécs–Budapest-kerékpárúttól sokat várnak, a becslések szerint évi 150 ezer kerékpáros turista jöhet azon Budapestre, és a ha már itt vannak, el is költhetnek fejenként pár száz eurót. Révész szerint ennyi ember már kikövetel magának néhány dolgot, és ha most a főváros nem is minden területen kerékpárbarát, együtt tudnak majd működni.

Révész azt ígéri, a lehetőségekhez képest gyorsan akarnak majd haladni, a kiemelt projektté válás gyorsítja a tervezést, de kézzelfogható eredmények csak 2018 őszére várhatók, az építkezések azonban már jövő nyáron elkezdődhetnek.

A turisztikai fejlesztések mellett még fontos lépés lehet, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumon belül önálló kerékpárügyi részleg jöhet létre. Ebből sokat nem érezhet az egyszeri bringás, de abból már igen, ha a Magyar Közút rendesen karbantartja a hozzá átkerülő kerékpárutakat. A terv ez, az új feladat mellé még pénzt is kapnak. Ha minden az elképzelések szerint megy, akkor egyre ritkábban találkozhatunk vízátfolyásoktól szétrohadt burkolattal és az utat benövő bokrokkal.

Merre megyek le a Balatonra Budapestről?

Egy 2013-as megvalósíthatósági tanulmány szerint Budapestről Etyeken, Velencén és Székesfehérváron át megy a Balatonhoz vezető út. Berencsi Miklós, a Közlekedésfejlesztési és Koordináció Központ kerékpáros főmérnőke szerint nem a direkt kapcsolat volt a cél – korábban felmerült, hogy a 7-es út mentén fusson a kerékpárút is – , hanem hogy turisztikailag látványos legyen az út, dombok, szőlőhegyek között mégiscsak élvezetesebb tekerni.

Ez a nyomvonal kihagyja Felcsútot, de azért az sem kizárható, hogy végül oda is betér az út. A Váli-völgyben is építettek mostanában kerékpáros utakat. Révész elmondta, bár politikai kockázata is van, megvizsgálják majd, mennyi értelmük van a szinte párhuzamos útvonalaknak. Lehet, okosabb lesz a meglévő elemeket összekötve lejutni a Balatonig.

A fentebb említett utak szintén csak zárványok, de a tervezés kerékpáros turisztikai régiókban gondolkodik, hamarosan még több gerincút épülhet ki, ezeken is gondolkodnak.

  • Győr–Pannonhalma–Zirc–Veszprém–Balaton
  • Eger–Tisza-tó–Hortobágy–Debrecen
  • Eger–Miskolc–Sárospatak–Tokaj

Ha kíváncsi vagy a bringás fejlesztésekre, kövesd a Kerékagyat a Facebookon!