Sportos fagyhalál a városi szmogban

„Csüccs le egy kicsit” – ha egy bringás futár munka közben ilyet hall a diszpécserétől, vegyes érzelmek kerülgetik: szuper, lehet pihenni, de ne felejtsük el, hogy a hőmérséklet kellemes 0 fok, és lágy szellő fújdogál. Egy kicsit talán esik is. Negyedéves ízelítő egy bringás futár életéből.

Kiből lehet bringás futár?

Nagyjából három, jól elkülöníthető csoportra lehet osztani azokat, akik erre a cseppet sem könnyű hivatásra vállalkoznak.

• Bringások: így, vagy úgy, de közük van/volt a bringázáshoz. Közülük sokan a bringát használják a hétköznapi közlekedés során is. Egyesek már túrákra, amatőr versenyekre is kilátogatnak, akár résztvevőként is. És vannak néhányan, akik korábban versenyszerűen űzték ezt a dolgot. Ők egy-két évtized szenvedés után már rosszul alszanak, ha nem mennek naponta legalább kétszer egy nyelet – ha csak egy rövid időre is, de legalább most már pénzért.
• Kalandvágyók: ők vannak talán a legkevesebben. Sokan éveket töltöttek az irodában, home-office-ban és minden vágyuk, hogy végre kiszabaduljanak a négy fal közül. Valami egészen újra, változatosságra vágynak.
• „Mindegy, csak fizessenek valamiért.” Ezt nem kell magyarázni.

Teljesen mindegy milyen közegből jön az, aki egy nap úgy dönt, hogy biciklis futár lesz. A lényeg, hogy legyen egy jó műszaki állapotban lévő (lehetőleg minél könnyebb) bringája, rendelkezzen egy kis alap állóképességgel, és rengeteg kitartással.

Elsőként egy rutinos rókával kell majd végigtekernie egy napot. Ez idő alatt minden alapvető dolgot be lehet tanulni, kibukni szinte lehetetlen: a puding próbája úgyis majd egyedül, a mély vízben kezdődik. Rám is ez várt.

Hogy lehet ezt egy napnál tovább csinálni?

Én lenyomtam négy országúti versenyszezont itthon, úgyhogy rendelkeztem némi tapasztalattal, és persze tudtam, hogy városban nem annyira jó bringázni, mint kint a pusztaságban, de azért az első nap sokkoló volt. Persze hozzá kell tenni, hogy az életem első 24 évét a XV. kerület egy csendes lakónegyedében töltöttem le, így mikor véget ért a próbanap, nem csoda, hogy romokban voltam.

Azt gondoltam, hogy az első éles napra már be se megyek: „Köszönöm szépen a lehetőséget, ez ennyi volt.”

Ma sem tudom mi vett rá (talán a kalandvágy), de másnap reggel mégis ott voltam a Király és a Vörösmarty utca szomszédságában lévő Hajtás Pajtás főhadiszállásán. Megkaptam a kötelező felszerelést és már útnak is eresztettek egyedül. Baross utca jó lesz? Rakd meg!

Onnantól fogva nem érdekelt, hogy milyen a forgalom, mekkora a zaj. Ott volt a zsák a hátamon, ketyegett az óra, és semmi más nem érdekelt, csak hogy a kötelező 25 percen belül ott legyek a címen. Versenylázban égtem.

„Ugyan már, GPS-szel a hülye is odatalál!”

Oké, tehát a Vörösmartyból kell áttekerni a Baross utcába. Ez nem túl nagy feladat, alig több mint két kilométerről van szó. Na, de hol is van az a Baross utca? Korábban naivan azt gondoltam, hogy külvárosi székhelyem ellenére elég könnyen tájékozódom Budapesten, hiszen tudom, hol járnak a metrók, sőt, a többi közlekedési eszközzel is elég jól tisztában vagyok. A gyakorlat azonban egészen mást mutatott.

Amikor fel kell venni egy csomagot, gyakran elég kevés idő jut arra, hogy az ember a címet keresgélje. Érkezik az utasítást tartalmazó email a futártelefonra, és a fuvarrögzítés időpontjából rögtön látod, hogy mennyi időd maradt abból a bizonyos 25 percből, hogy odaérj a címre.

• A telefonos GPS-t nézegetni veszélyes és körülményes útközben.
• Megállni, térképet bogarászni, járókelőket kérdezgetni komoly időveszteség lehet.
• Fülhallgatón követni az útvonaltervezőt pedig szintén vakvágány, hiszen elég gyakran nem utasít időben az eszköz, vagy elveszíti a jelet a szűkebb utcákban.

A fentiek tudatában talán nem meglepő, hogy a leghatékonyabb megoldás a kis, papírtérkép böngészése volt. Gyorsan és határozottan kell megtervezni az útvonalat, különben pillanatok alatt kifut az ember az időből – vagy, ahogy futár körökben szokás mondani: rád ég a fuvar. A cím megtalálása után egyszerűen nem marad más választásod, mint bemagolni, hol merre kell fordulni. Vissza a 20. századba.

Az első napokban mindenhová éppen időben sikerült megérkezni. Rengetegszer kellett megállnom újra megnézni a térképet, vagy megkérdezni valakit, hogy merre van az arra. A műszakok végeztével egy telefonos alkalmazás segítségével elemeztem a napjaimat. A kezdeti időszakban átlagosan napi 5-7 fölösleges kilométert sikerült összehozni, de aztán ahogy telnek a napok, az ember hamar ráérez, merre a leggyorsabb.

Nincs két ugyanolyan nap

Egy hét elég volt, hogy elkezdjem szeretni a munkát. Nem érdekelt már a zaj, vagy a szmog. Csak az számított, hogy kint vagyok, bringázok, és olyan helyeket, épületeket ismerhetek meg, sőt, láthatok belülről, amelyeket egyszerű járókelőként sosem.

Az eső sem zavart már. Persze, nem mondom, amikor már harmadik napja szüntelenül zuhogott (mindezt 10 fokban), akkor már nem mindig volt felhőtlen az örömöm. Ezt ellensúlyozza valamelyest az emberek mérhetetlen empátiája. A sajnálkozó tekinteteket időnként felváltja egy-egy pohár forró kávé vagy tea, esetleg egy kis plusz jatt.

Irodában és/vagy videojátékokon nevelkedett nemzedék tagjaként elképesztően felemelő érzés volt, hogy zajlik az ember körül az élet. Csak a csomagleadások és -felvételek miatt napi 10-20 különböző emberrel kerül a futár közvetlen kapcsolatba. Kevés ehhez fogható szakma van, ami emellett ennyire megterhelő fizikailag is. A pörgés miatt azonban pillanatok alatt el tud telni egy teljes nap.

Fagyott kézzel belsőt cserélni 

A flowt maximum a műszaki hiba tudja megszakítani, amire nem árt felkészülni. A jó futárbringa ismérvei:

• alumínium váz (könnyű és nem rozsdásodik),
• sárvédők,
• kötelező KRESZ tartozékok (a városban gyakoribbak az ellenőrzések),
• strapabíró, de olcsó felszerelés,
• mindennapos karbantartás.

Főleg az utolsó nagyon fontos, hiszen a városi nyúzás az autókhoz hasonlóan a bringák számára is a lehető legmostohább terep. A folyamatos kigyorsítások és megállások, a helyenként borzalmas útviszonyok és az időjárás sokkal jobban próbára teszik a kerékpárt. Fékbetétek terén érdemes a középkategóriát belőni (hatékonyan lassít, de nem is túl drága cserélni), gumikból esetleg mehet egy vastagabb, 25-ös, hogy jobban bírja az útviszonyokat. Futár természetesen nem létezhet pótbelső és legalább egy apró imbuszkészlet nélkül.

Öltözködés szempontjából igazán tuti tipp nincs, hiszen a legtöbb bringás öltözetet nem 8 órás igénybevételre tervezik. A speciális, bringásoknak kifejlesztett technikai aláöltözet rengeteget tud javítani a komfortérzeten, de meglehetősen drága is – ahogy a legtöbb igazán jó bringás ruha. A réteges öltözködésen kívül jól jöhetnek a kreatív megoldások: kamásli alá, a cipőre húzott nejlon szatyor, síkesztyű, felső ruhák közé csúsztatott újságpapír, kartonlap csodákra képes. Természetesen a bukósisak, és egy jó lakat alap.

A szabadságnak ára van

Biztosan felmerül a kérdés az olvasóban, hogy ha ilyen jó dolog biciklis futárnak lenni, akkor miért múltidőben írom ezt a cikket? A teljes képhez hozzá kell tennem, hogy a pozitívabb élményeim főleg a négyórás műszakokból származtak, később viszont átálltam a 8 órás, teljes munkaidőre.

A rövidített napokon még egyáltalán nem zavart, hogy 

Márpedig a folyadékpótlás kulcsfontosságú, hiszen alapvetően nem egy szokványos fizikai munkáról, hanem bátran mondhatjuk, hogy sporttevékenységről van szó – 8 órán keresztül. A pörgősebb napokon akár a 90-100 kilométer is összejöhet a városban, mindezt sokszor hegymenetekkel és esetenként igen nehéz csomaggal, ami után otthon még az edzettebb lélek is csak bámulja a falat üveges tekintettel. Elég hamar rájöttem, hogy biciklis futárnak lenni a nettó 100-130 ezer forintos bérezés miatt Magyarországon nem egy hosszútávon vállalható életperspektíva.

Három év

Kürti Gábor, a budapesti Hajtás Pajtás bringás futárszolgálat ügyvezetője szerint ezt a szakmát körülbelül három évig lehet csinálni. „Sokan egyetem mellett dolgoznak nálunk. Ekkor még legtöbben a szüleiknél laknak” – magyarázza Kükü, hogyan lehet sokak számára egy vállalható alternatíva a futárkodás. Ahogy ő fogalmaz: „Ez a munka valójában másfélszer többet érne, ha igazán igazságosak lennének a feltételek.”

„A forró zuhany alatt imádkoztam, hogy meginduljon a vérkeringés”

– ezt már Dávid meséli, aki idén a harmadik telére készül, mint bringás futár. Az ebben a szakmában dolgozók szerint ez a szám vízválasztó. Az öreg rókák szerint akik ennyit kibírnak, azokat már többé nem zavarják a körülmények, sőt, nehezen tudják elképzelni magukat más szakmában. Ebből a szempontból az abszolút csúcstartó, „Tárcsás” Feri, aki 2015-ben szerelt le, 20 évnyi tapasztalatot hagyva maga után.

A hároméves vízválasztó ide vagy oda, a megélhetésen kívül rengeteg a hozzáadott érték ebben a szakmában. Sokan itt tanulják meg életükben először, milyen igazán keményen dolgozni, vagy hogy mit is jelent az ügyfélkezelés. A problémás helyzetek mindennaposak, amiket a futárnak lehetőleg egyedül kell megoldania. Talán ezek és a kicsit fejlettebbé vált városismeretem kárpótolt engem is, a néhány elfagyott ízületért.

Többet olvasnál a városi bringázásról? Kövesd a Kerékagyat a Facebookon!