Elvágnak egy fontos bringás útvonalat?

A Kerékpárosklub szerint veszélyben az Olof Palme sétány

2016.12.26. 09:07

A Városligeten átvezető Olof Palme sétányon többé nem lesz majd olyan szabad a bringások élete mint eddig, ehelyett a Dózsa György út felé kerülhetik meg a ligetet egy új nyomvonalon. Ez csak egy, azok közül a tervek közül, amelyek miatt nehezebb és veszélyesebb lehet majd bringázni a Városliget átépítése után. Erre következtet a Magyar Kerékpárosklub részletes cikke. 

Bár nyáron még arról volt szó, hogy megmarad a bringás forgalom az Olof Palmén, most úgy néz ki elterelnék azt a ligeten kelet-nyugati irányban átvezető sétányról. Bár a tervezett kerülőút csupán 150 méterrel hosszabb, de szűkebb jelenleginél. A sétány évtizedek óta széles, fasorral határolt aszfaltút, amely a végig a zöldben vezet, ezért közkedvelt.

Az új megoldás több tervezett épület, köztük múzeumok bejárata előtt halad majd el. A Kerékpárosklub legutóbb novemberben járt a Városliget átépítésének részleteit taglaló egyeztetésen, ahol ismertették velük ezt a tervet. Kiderült az is, hogy hosszabb távon a sétány helyét kijelölő platánsor megtartását sem tervezik, miután megszüntetik magát az utat. 

A kép forrása ez a prezentáció, melyet Szloszjár György (Garten Stúdió ügyvezető) ebben az előadásban mutatott be. További prezentációk itt. [Via Magyar Kerékpárosklub]
A kép forrása ez a prezentáció, melyet Szloszjár György (Garten Stúdió ügyvezető) ebben az előadásban mutatott be. További prezentációk itt. [Via Magyar Kerékpárosklub]

Ha mindez ebben a formában valósul meg, a Városliget átépítése után veszélyesebb lesz majd a környéken kerékpározni. A Kerékpárosklub honlapján olvasható cikk kitér arra is, hogy az új, hat méter széles gyalogos-bringás kerülőút a Király-domb Dózsa György út felőli oldalán húzódik majd, és az '56-osok terén épülő múzeumok, illetve az 1956-os emlékmű érintésével éri el a Hősök terét. 

Bár a kerülőút nem lenne sokkal hosszabb, mint az Olof Palme jelentette mostani átvezető, a tervezett hatméteres szélessége miatt állandó konfliktusok várhatóak az odaterelt gyalogosok és bringások közt. További probléma, hogy a Közlekedési múzeum újjáépítése után kevésbé lesz járható a Hermina út és az Ajtósi Dürer sor találkozásánál lévő kerékpáros kapu is, amely fontos útvonal a Korong utcai vasúti átkelő felé. 

Minden kerékpáros számára bosszantó változást hozhat még, hogy az elképzelések szerint az egymással párhuzamosan kialakított gyalogos és bringás nyomvonalak közül csak az utóbbiak aszfaltozását tervezik, az előbbieket kockakővel burkolják majd. Ez, a novemberi egyeztetéseken a sportbringásokat képviselő Coffe Ride SE szerint azzal járhat, hogy a gyalogosok is inkább a simább és gyalogláshoz is kényelmesebb kerékpárutat választják. 

A Magyar Kerékpárosklub oldalán olvasható teljes cikk részletezi, hogy miként ronthatja tovább a liget bringás átjárhatóságát, ha elkészül a több ezer férőhelyes mélygarázs, és ezzel jelentősen megnő a környék autóforgalma, ami a Kós Károly sétány lezárásával együtt végül is nem a park fejlesztését és a városlakok szabadidőtöltését szolgálja. A klub alternatív fejlesztési javaslatairól itt írtunk bővebben.

Érdekelnek a budapesti bringás fejlesztések? Kövesd a Kerékagyat a Facebookon!