Ahol egykor kisvasút pöfögött, ma e-bike zizzen

Legutóbb az alsó-ausztriai Ybbs völgyében adtak át egy 55 kilométeres kerékpárutat, ami régi kisvasúti alapokra épült. Az úgynevezett Ybbstalradweg, azaz Ybbs-völgyi kerékpárút új szakasza Waidhofen an der Ybbsből indul, és a Lunzi-tónál ér véget. Nyilvánvalóan ki kellett próbálnunk.

Két fiammal indultunk a kellemesnek ígérkező tekerésre, amit azonban még egy kicsit tuningolnom kellett, hogy kellőképpen feltüzeljem őket a túrára. Így "véletlenül" az útba esett egy downhill-pálya, és mivel, mint kiderült, göstlingi szállásadónk raftingozást is szervez a közeli Salza-folyó zúgóin, a vadvízi gumicsónakozás sem maradhatott ki a tervből. A lenti térképen a teljes Ybbstalradweg, az új szakasz Waidhofen és Lunz között húzódik:

A kiindulópont 400 kilométerre van Budapesttől, ami durván 4 óra autózást jelent. Az összköltséget nyilván csökkenti, ha saját bringát viszünk, de nekünk erre most nem volt lehetőségünk. Ezért Waidhofen an der Ybbsben, a kisvasút egykori állomásán vettük fel a bérbringákat, és ott, az ingyenes parkolóban tudtuk hagyni a kocsinkat is.

A bicikliket Herbert, a kölcsönzős hozta ki nekünk a parkolóhoz kisteherautóval, és megegyezés szerint ugyanitt adtuk volna vissza három nap múlva, ha nem jött volna közbe semmi. Az elektromos montik napi bére nem olcsó: felszereltségtől függően 25-40 euró volt. Mehettünk volna sima biciklivel is, de a fiúknak akkora újdonságnak számított az elektromos bringa, hogy muszáj volt azt választanom.

Waidhofen kellemes városka, az Ybbs folyó nagyszerű szurdokszerűségben szeli át. A kerítések mögött le lehet lépcsőzni az árnyékos magas part tövébe. Erre két nappal később jöttem rá, amikor felkötött kézzel pár óra veszteglésre kényszerültünk a városban, de ne rohanjunk előre, mert baleset lesz belőle. 

1. nap Waidhofen an der Ybbs - Göstling an der Ybbs (38 km)

A városból egy széles folyóparti földúton megy ki a kerékpárút. Végig terebélyes fák alatt tekertünk a folyóparti erdőben. Sajnos elég borús volt az idő, ezért azt gondoltam, hogy erről a hangulatos szakaszról majd visszafelé készítek fotókat.

Pár kilométer után a völgy szétterült, kiértünk a fák közül. Az út tüköraszfalt kerékpárúttá változott, innentől ez a minőség maradt, egészen aznapi szálláshelyünkig, a Waidhofentől 25 kilométerre fekvő Göstling an der Ybbsig.

Útközben elkezdett esni az eső, ezért felvettük az esőruhát. A kihaltnak tűnő Opponitz városkába egy alagúton vitt az út. Régebben ezen pöfékelhetett át a kisvasút, ami az 1800-as évek végén épült, az 1900-as évek végén már csak vegetált, majd 2014-ben szakaszonként elbontották, hogy átadja helyét a kerékpárútnak.

Innen már nagyon közel volt Hollenstein, ahol aktív pihenőt terveztem: a downhillezést. Közben szerencsére az eső is elállt. A település környékén épp két héttel érkezésünk előtt nyitott meg a nyári szezonra a Bikepark Königsberg. Mivel még életemben nem downhilleztem, és fiaim sem, olyan helyet kerestem, ahol a kezdők is is le tudnak jönni.

A Bikepark két kilométeres freeride a pályája ugyan szűz kéznek elsőre elég ijesztőnek tűnik – sőt, már a feljutás sem egyszerű: egy kormányba akasztható műanyag kampó húz föl bringástól a meredélyen –, de a fiúk az első, néhány eséssel tarkított kör után több ráadást is követeltek. A lezúzást a technikás pályán én is élveztem, de azért örültem amikor befejeztük, hogy csak néhány lila folttal lettünk gazdagabbak. 

A freeride pályáról annyit érdemes tudni, hogy a nehezebb ugratókat a kezdők megkerülhetik, tehát van light és hard változat.Van mellette egy profi downhill versenypálya is, amire még ránézni is alig mertem, nemhogy elindulni rajta. 

Ahogy a fiúkat elnéztem, ha csak downhillezni jöttünk volna ki, már azért is megérte volna nekik, úgy vigyorogtak, de hátra volt azért még két nap. Hollensteintől már csak egy könnyed gurulás volt Göstlingben a Mandl-Scheiblechner panzió, ahol egy jó vacsora után eltettük magunkat másnapra.

Másnap reggel maga Herr Scheiblechner, a panziós vitt minket raftingozni, egy frissen vizsgázott fiatal guide, Felix "parancsnokságával". Szlovéniában a türkiz színű Soca folyón már többször voltam raftingon, kíváncsi voltam, a Salza milyen hozzá képest.

Délelőtt eleve esett az eső, ami a raftingnál olyan körülmény, amit az ember észre se vesz, viszont fényképezni egyáltalán nem tudtam. Mondjuk eleve nehéz lett volna evezés közben, amint a gyakran méteres hullámok dobálják a gumicsónakot. Így meg kell elégedni azzal, hogy ha színekben nem is, de látványban és változatosságban a Salza hozza a szlovéniai Soca szintjét. 

A rafting egyik csúcspontja volt egy 5 méter magas szikla, amiről a vállalkozó kedvűek belevethették magukat a lent vad sodrással kavargó jéghideg vízbe. Kisebbik fiam (12) elsőre kihagyta, de a második körnél nekidurálta magát. "Azt hittem, sose érek le a vízhez", kommentálta később az ugrást. (Ami azért a neoprén ruhában, mentőmellényben és sisakban azért nem volt olyan veszélyes, mint látszott, de tény, hogy úszni tudni kellett hozzá.) Amúgy a Salza mellett is vannak magyar társaságok, ahol valamivel olcsóbban, és magyar nyelvű eligazítással lehet hánykolódni a tajtékzó habokban, a helyiek "nagy örömére". Ezt a videót Felix mutatta az egy hónappal ezelőtti vizsgájáról, az Enns folyón, aminek a Salza a mellékfolyója (természetesen nekünk azért nem volt ilyen durva a víz):

2. nap, Göstling an der Ybbs - Lunz am See (oda-vissza 24 km)

Kettő körül értünk vissza Göstlingbe. Az eső elállt, az idő pompás volt arra, hogy délután megtegyük a túra Lunzi tóig tartó hátralevő szakaszát, és onnan szép nyugodtan visszatekerjünk a szállásunkhoz.

Ez egy rövidebb, 12 kilométeres szakasz. Kevesebbet halad a folyó mellett, a civilizációt néhány tanya jellegű udvarház és számos út menti kereszt jelenti.

Lunz külső részénél álKRESZ-tábla figyelmeztet a baromfiveszélyre.

A hajdani kisvasút végállomási épülete ma már kihalt. Az üdülőváros tópartja viszont - osztrák viszonyokhoz mérten - nyüzsgött a turistáktól. Elég sokan érkeztek biciklivel is, de ez még szombati napon sem jelentett akkora forgalmat, mint mondjuk az Eurovelo 6-os kerékpárút Budapest-Szentendre közötti részén szokott lenni.

Leparkoltunk a tóparkon, elfogyasztattunk egy fagyit, és chilleztünk egy fél órát nagy nyugalomban. A Lunzi tó ehhez a tevékenységhez tökéletes helyszín volt.

A majdnem két km hosszú, legmélyebb pontján 36 méteres Lunzi tavon csónakázni is lehetett volna, de ezt a délelőtti rafting után némi fitymálással elvetettük. Fürdeni viszont jó lett volna a kis strandon, csakhogy a tó inkább július-augusztusban alkalmas erre.

Visszafelé a cseresznyefák alatt egy Garfield-szerű álmos macska is megbámult minket.

Felhős, de alapvetően jó idő volt, arra gondoltam, ha az idő így javul, akkor a harmadik napon szikrázni fog a nap.

Elgurultunk a vasból épült Töpperbrücke mellett, amit Andreas Töpper, a monarchia legnagyobb vasgyárosa épített 1855-ben az Ybbs fölé. A hídon kétoldalt arany festéssel díszített szobrok sorjáznak.

Estefelé értünk a szállásra, ahol a vacsorát megkoronázó fánk és csokis süti után megint csak úgy dőltünk be az ágyba aludni, mint három fadarab.

3. nap, Göstling an der Ybbs - Waidhofen an der Ybbs (38 km)

Amilyen verőfényes volt a reggel, olyan árnyék borult később ezen a napon az útra. Egyelőre azonban még vadul fotózgattam, videóztam a fiúkat, különböző szögekből.

Az arra tekerő osztrákok furán méregettek, ahogy a korlátról lógva vagy az aszfalton fekve fényképezek.

Könnyűnek tűnt minden, élveztem a tájat. Lassan már arra gondoltam, hogy mindjárt odaérünk a kocsihoz, milyen rossz lesz, ha befejeződik a túra.

Aztán elkezdtem biciklizés közben is, a kormányt elengedve, jobb kezemmel fotózgatni. Ez pedig nagy hibának bizonyult, mert amikor kisebb fiam csak az élvezet kedvéért beblokkolt előttem, és én meg reflexből meghúztam bal kézzel a KTM bikaerős első fékét, akkor már hiába kapkodtam a kormány után. Úgy átrepültem felette, mint a madár. Vállal előre egyenesen a már sokszor megcsodált, tükörsima flaszterba.

Nem akartam ugyan, de az esés előtti momentumról is sikerült egy képet lőnöm, fejezzük is be ezzel, mert innen már mentővel fejeztük be az utat:

Meg azzal a jó tanáccsal, hogy bringázás közben lehetőleg ne fotózgass, ne videózz, mert te is hamarosan a helyi sürgősségi osztályon találod magad!

Konklúzió: Az Ybbstalradweg új szakasza könnyű, pihentető, de látványos 110 kilométerrel kecsegteti az Alsó-Ausztriáig elmerészkedő bringásokat, amit vérmérséklet és adrenalinfüggés szerint fel lehet tuningolni nemcsak downhillel és raftinggal, hanem hegyi mountainbikeozással is. A helyiek szerint egyébként egyre többen fordulnak a klímaváltozás hatásai miatt a téli sportok mellett a nyári aktív szabadidő irányába. Sőt, hiába van a Hochkar, az egyik legnépszerűbb alsó-ausztriai sípálya Göstlingnél, ma már a környék több embert vonz nyáron, mint télen.

Fotók: a szerző felvételei

(A cikk elkészítéséhez elfogadtuk az Offizielles Tourismus- und Kulturportal des Landes Niederösterreich felajánlását, a szervezet fizette újságírónk kint tartózkodásának költségeit. A cikk enélkül nem készülhetett volna el, ugyanakkor a cikk teljes egészében szerkesztőségi tartalom, készítésére a szervezet semmilyen befolyással nem bírt.)

Ha az Ybbstalradweg-beszámoló tetszett, akkor a Parenzana-videó is fog: