Pusztító biciklicsapda lett a javítás eredménye a legforgalmasabb bringaúton

2018.08.09. 05:29

Volt egyszer egy besüllyedt aknafedél a Bajcsy-Zsilinszky úti bicikliút közepén. Nehéz volt kikerülni, ha átmentél rajta bringával, bukkant egyet, benned pedig áramütésként suhant át az érzés, hogy ez itt most beszakad, és kezed-lábad eltöröd.

Néhány héttel ezelőtt a problémát észlelve papírkordonnal körbekerítették a műveleti területet, ami elég izgalmas innovációnak bizonyult. Középről haladva az út 50-60 százalékát zár alá helyezték a bringaútnak, úgy, hogy lényegében csak balról lehetett kikerülni. Kétirányú forgalom esetén azért ez nem semmi. Autóutakon is szokás ilyesmit csinálni, csak akkor megoldják a kerülőpályát, itt ezt bajosan lehetett volna. Persze, fel lehetett menni jobbra a gyalogútra (ha épp nem sétáltak ott), de a Bajcsyn azért általában inkább a turisták sétálnak a bicikliúton, mint fordítva. 

Végül a hét elején vettük észre, hogy megoldották a helyzetet, nem is akárhogy! Megszüntették a aknafedél süllyedését, de a kivitelezők annyira fellelkesülhettek menet közben, hogy nem elégedtek meg azzal, ha vízszintbe hozzák. 

Az aknafedél kapott egy csinos kis kiemelést, mint egy emléket állítva a város egyik legforgalmasabb bicikliútján hosszú hetek óta éktelenkedő gennyes sebnek. 

Rámondhatnánk, hogy persze, jobb, mint ha beszakadna a biciklis alatt a fedő, de a baloldalt 5-7 centire kiálló betonlapban simán el lehet esni, ha egy pillanatra nem figyel oda az ember. Az emberre veszélyes helyzeteken túl a kerékpárra sincs jó hatással, könnyen nyolcas lehet a kérékben.

De ki tudja, talán ez még nem a végleges állapot, csupán egy pillanat, és nem várt csavarokkal folytatódik majd az aknafedél kálváriája. 

FRISSÍTÉS: Cikkünk megjelenése után jelentkezett Kutas István, a Magyar Telekom PR vezetője, aki azt írta, hogy az akna a Magyar Telekomé.

Az aknafedelet ki kellett javíttatnunk, mert az egész aknafedél tartókeret meg volt süllyedve, újra kellett zsaluzni és betonozni. A posztban kifogásolt állapot ideiglenes, amíg a beton meg nem köt, addig a zsalu vastagságával magasabbra került az aknafedél. Az ideiglenes állapotot sárga szalagokkal el is kerítette a munkát végző alvállalkozó, sajnos azonban ezt valakik leszaggatták, ezért lett balesetveszélyes a fedél (egyébként a leszakított szalag maradványai látszanak is a képen).

A poszt olvasása után a kollégáim intézkedtek is, az alvállalkozónk ma reggel befejezte a munkát, így már nincs magasabban az aknafedél.