Még szívatják a bringásokat a Balatonnál, de mindjárt itt a Kánaán

Tényleg balesetveszélyes állapotban van a balatoni bringakör?

balatongyorok
2018.09.15. 16:50
38 hozzászólás

Három éve jött a hír a biciklisről, aki alatt beszakadt a Balatont megkerülő kerékpárút egyik hídja, ő repült pár métert, a bringáját meg elnyelte az elhanyagolt, korhadt faszerkezet. Az idei szezon elején „csak” embermagasságú gazról szóltak a hírek, kátyús, felpúposodott részekről, továbbra is balesetveszélyes hidakról, vagy olyan keskeny szakaszokról, amelyeken nemhogy két egymással szembe haladó bringás, de egy negyvenötös cipő sem fért el keresztben.

Úgyhogy megnéztük, tényleg ennyire tragikus-e a helyzet, és megkérdeztük az illetékeseket, mikor jön el a pillanat, amikor az ember úgy is felmerészkedhet a balatoni bringakörre akár egy jobb biciklivel is, hogy közben nem retteg a tengelytöréstől vagy az ideg-összeroppanástól.

A végig a Balaton mellett vezető, 205 kilométeres kerékpárút a legjobb dolog, ami valaha a magyar turizmussal történt,

de Európa turisztikai célpontjai közül is simán felférne valami megengedőbb toplistára. Egy olyan látványért, ami Balatonvilágosnál, a magasparton fogadja az embert, ahonnan belátni a hatalmas vízfelületet, mindkét partot és a környező tájat is, bármelyik turista rengeteget hajlandó lenne utazni, simán vetekszik a Garda-tó környéki panorámával. De ugyanilyen a másik oldalon, Balatongyöröknél is, kilátással a Badacsonyra. Tökéletes lehetőség ilyen tájakon bringázni, mivel végig adott az infrastruktúra is, bárhol találni szállást, büfét, éttermet, de akár bevásárlóközpontot, kempinget, szórakozási lehetőséget és pár száz strandot is, látnivalóból meg több tucatnyi van ezen a kétszáz kilométeren. Végig megoldott a vonatos és autós közlekedés is, bárhol be lehet kapcsolódni és bárhol abba lehet hagyni, az egynapostól akármeddig lehet húzni a túra hosszát. Ennél jobb bringautat elképzelni sem lehet, nem csoda, hogy egy csomó külföldi családdal találkozni az úton, a felnőttek bringája mögé kötött gyerekszállítókkal, az arcukon idült mosollyal.

Még akkor is, ha rengeteg az olyan körülmény, amitől az ember még a világbajnok látvány ellenére is azonnal idegállapotba tud kerülni. Például, hogy teljesen esetlegesen váltakoznak egymással a példaszerűen kiépített, tükörsima burkolatú kerékpárutak és az elhanyagolt, félreeső, nyomorult kis ösvények. Hogy itt-ott teljesen feleslegesen egy-egy hatalmas emelkedőre vezet az út, miközben mehetne másfelé is. Hogy az északi parton rengetegszer kell cikk-cakkban, fogazatmintában haladni: hosszú emelkedőkön fel a 71-es út mellé, hogy aztán egy-két kilométer múlva az út visszavezessen a vízpartra, aztán újra fel, aztán újra le, és így tovább. Hogy Badacsonytomajtól Zánka felé haladva kettéválik a bringaút, és nincs kitáblázva, melyik irány hová vezet, ha viszont az ember rosszul választ, egy tökéletesen felesleges, megint csak lejtős-emelkedős, lejtős-emelkedős kerülőútra téved.

De akárhogy is,

egy alapvetően ennyire jó lehetőséget elpazarolni történelmi bűn;

nem csoda, ha az ember finomkodóan fogalmazva is aggodalommal olvassa az út teljes lerohadásáról szóló híreket. Ezért néztük meg, mi a helyzet 2018 nyarának végén; és a legkomorabb hangú gyászjelentésekhez képest még egész kellemesen csalódtunk.

De csak ahhoz képest. A legszembetűnőbb, hogy a halálhidakat, mondjuk úgy, kijavították: ideiglenesen OSB lapokkal fedték le a rosszabbakat – azaz a legtöbbet –, ami rondának ronda, de a célnak, mármint a nyeregben maradás életösztönhöz hasonló igényének per pillanat megfelel. És még olyan kátyúval sem találkoztunk, ami nemcsak a bringa küllőit, de az utas csontjait is képes lenne eltörni. Leszállni a nyeregből egyszer sem kellett, még ott sem, ahol valami érthetetlen okból erre szólított fel egy KRESZ-tábla, ami azért egy hivatalosan kijelölt kerékpárút közepén minimum furcsa, nem is tartotta be senki, aki épp arra járt. A gaz csak akkor ért állig, ha belefeküdtünk, akkor viszont annyira nem zavaró, és teljesen aszfalt nélküli, helyette süppedős sárral hívogató útszakasszal is csak néhány alkalommal találkoztunk, ami az előző napi Fertőd – Keszthely bringaút mocska után már csak olyan volt, mint leprásnak a szúnyogcsípés.

Ezért jó pesszimistának lenni: az ember vagy azért örül, mert igaza van, vagy azért, mert nincs. Ez esetben inkább az utóbbi a helyzet, de azért azt erős túlzás lenne állítani, hogy maradéktalanul megértjük a szembejövő külföldi bringatúrázók megmagyarázhatatlanul békés arckifejezését. Mert azért az tény, hogy a kiépített bringautakon – ez valamivel több, mint a teljes kör fele, a többi kis forgalmú közút vagy kerékpársáv – alig van pár olyan kilométer, ami ne lenne végig feltöredezve az út menti fák gyökerei miatt. Az út egyes szakaszait még a kilencvenes évek elején kezdték el kiépíteni, végül 2006-ban lett majdnem teljes a kör, de olyan burkolatról láthatólag sem huszonöt, sem tizenkét éve nem gondoskodtak sehol, ami ellenállna a fák gyökereinek, vagy azért, mert a tervezők nem tudták, hogy a gyökér már csak olyan, hogy nő, vagy azért, mert így megvolt olcsóbban. A budapesti vidámpark bezárt, lehet járni ide hullámvasutazni.

Az is elég idegtépő, hogy az embernek folyamatosan elő kell kaparnia a telefonját, hogy összevesse a saját koordinátáit a bringaúttal (ehhez érdemes a Google Mapsszel összekötni a hivatalos térképet), ha már a táblákra nem számíthat. Pedig a rendszer egyébként egészen kiváló lenne: ahol van tábla, ott egyértelműen, messziről felismerhető jelzés különbözteti meg a bringakört az esetleges más, helyi utaktól, és a tábla mindig két várost jelöl meg, általában az azokig hátralévő kilométerek számával együtt: a legközelebbit és egy távlatibb célt. Az egyetlen gond ezzel az, hogy

lassan több tábla hiányzik, mint amennyi a helyén van,

ami a kereszteződésekben kifejezetten frusztráló. De, mint sötéthez a szem, hozzászokik az ember: ahol az adott irányból érkezve hiányzik a tábla, ott azt érdemes nézni, hogy a másik irány felé nem látható-e egy másik hátlapjának fémes csillogása, és ha igen, elgurulva odáig, majd ott hátrafordulva már ki lehet következtetni, hogy ha onnan jobbra kell menni, akkor egyrészt tényleg ez a bringaút, másrészt nekünk balra lesz a jó irány.

Egyébként is csak az panaszkodik, akinek az sem elég, hogy a legnagyobb úthibákat több helyen neonzöld felfestéssel jelölték, az évek alatt elkopott – vagy sosem jó? – táblákra meg öntapadós nyilakat ragasztottak, sőt pár helyen hasonló matricákkal pótolták magát a táblát is. Az már részletkérdés, hogy ez nem az útkezelők, hanem a bringás civilek figyelmessége. „Egy túránk során a barátnőm egy hatalmasat esett az egyik rejtett gyökérben, amitől teljesen elborult az agyam, úgyhogy rengeteg helyen felfestettük zöld felkiáltójelekkel a hasonló veszélyes úthibákat” – mondja az Indexnek Hubik Tibor, a Magyar Kerékpárosklub Balaton szervezetének alapító-vezetője. „Voltak kátyúk, amelyek befoltozásáért évekig könyörögtünk az önkormányzatnál, aztán végre megcsinálták, de az időközben a mellette kialakult kátyúhoz már nem nyúltak.”

Ennek ellenére Hubik a legnagyobb elégedettség hangján beszél a helyi önkormányzatokkal való együttműködésről. Mint mondja, a civilek képviselőjeként folyamatosan egyeztet a polgármesterekkel és a közútkezelővel, akik abszolút nyitottak minden javítási igényre és ötletre. Volt olyan, egészen brutális állapotban lévő útszakasz, amit a bejelentésük után két héttel már felmartak és újraaszfaltoztak, de sok tanácsot adnak városon belüli bringabarát ügyekben is, legyen szó kerékpártámaszokról vagy egyirányú utcák kerékpáros kétirányúsításáról. Mintha a Balaton nem egy tó, hanem egy ideálisan működő, utópisztikus sziget lenne, távol a civileket gyűlölő, és mindent már csak dacból is máshogy csináló politikusok túlzottan ismerős hordáitól.

Idén tavasszal Balatonudvari önkormányzata a civilek javaslatára tökéletes kialakítású kerékpártámaszokat helyezett ki a település két strandjához, majd hogy még jobban kedvezzen a bringával érkezőknek, „csobbanójegyet” vezetett be a számukra, és értékmegőrzőket alakítottak ki a strand területén; ilyesmikre tényleg hatalmas szükség lenne az egész tó körül, mert aki túra közben állna meg fürdeni, nem szívesen fizeti ki az egész napos, ezer forint körüli belépőt az egy-két órás megállóra, de ha igen, a cuccait a többi helyen akkor sem tudja hová tenni. 

„Évekkel ezelőtt az egyik nagyobb önkormányzat ügyintézője azt mondta, hogy nekik a bringás nem fontos, mert nem bevételi forrás. Pedig dehogynem az: a nagy energiaveszteséget valahogy pótolni kell, amit a vendéglátóhelyeken vagy élelmiszerüzletekben tesznek meg, de a kerékpárosok rengeteg költenek szállásra és más szolgáltatásokra is. Néhány év múlva ugyanennél az  önkormányzatnál már felvetődött, hogy kerékpáros közlekedési koncepciót szeretnének kidolgozni, mert azt tapasztalják, hogy a városukban egyre többen tekernek. Pár évvel ezelőtt Balatonfenyves Önkormányzata száztíz tökéletes kialakítású kerékpártámaszt – nem csak a kereket fogó bringatárolót – helyezett ki a szabadstrand területére, mert rájöttek, ha többen jönnek kerékpárral strandolni, akkor kevesebb lesz az autó a a strand körüli utcákban, nem lesz élhetetlen, túlzsúfolt a terület.”

A Kerékpárosklub balatoni szervezete hivatalosan 2016-ban alakult meg, de már 2008-ban a Klub mérnökei segítettek megtervezni egy tihanyi kerékpárutat, azóta is tart a szoros együttműködés az önkormányzattal. Hubik azt is nagyon jó változásnak tartja, hogy a minisztérium végre kivette a települések lakott területein kívüli kerékpárutak kezelését a helyi önkormányzatok kezéből – akiknek vagy volt pénzük ilyesmire, vagy nem, de inkább nem –, és a feladattal Magyar Közút Zrt.-t bízta meg. „Köztük is sok kerékpáros van, és pontosan tudják, hogy ha a Kerékpárosklub bejelentéssel fordul hozzájuk, akkor ott tényleg nagyobb probléma van” – indokolja Hubik, hogy miért zajlanak mostanában olyan megnyugtatóan gyorsan a legfontosabb javítások. A gyökerek környékén is van, ahol felmarták a felpúposodott aszfaltot, csak hát már olyannyira széttöredezett az egész út, hogy ez sok helyen már nem használ, vagy már felmarni sincs mit.

De ha minden igaz, ez az utolsó év ilyen áldatlan állapotban. Már négy éve is elérhető volt a teljes balatoni bringakör átfogó felújítási tervének első verziója – benne a Budapest – Balaton kerékpárút megépítésével is –, de az Innovációs és Technológiai Minisztérium pár hete kiadott közleménye szerint egyes szakaszokon már a kivitelezés közbeszerzése, máshol már az engedélyezési és kivitelezési tervek készítése zajlik. (Bár épp a napokban írtunk arról is, hogy késik a felújítás és az ezer éve ígérgetett Budapest – Balaton bringaút elkészítése, olyan okokból, mint hogy a helyi lakosok félnek a kerékpáros közlekedés okozta zajoktól. Igen, jól olvasták.)

A projekthez közel álló forrásunk úgy fogalmaz, mostanra „egy-két problémás, kis szakaszt leszámítva, 90 százalékban készen áll minden terv”, és 2019-ben már megkezdődik a tényleges kivitelezés is, részben EU-s forrásból, részben hazai pénzből. A közlemény szerint az infrastrukturális fejlesztésekre nagyjából 16 milliárd forintot, míg a szolgáltatások színvonalának emelésére 1,2 milliárdot tervez fordítani a kormány, ebből körülbelül 4,8 milliárd forint jön Brüsszelből, amit ezek szerint azóta sem sikerült megállítani.

Mindez forrásunk szerint azt is jelenti, hogy 2019-ig már nem lesz komolyabb javítás sehol, legfeljebb a már soroltakhoz hasonló, lokális javítások jönnek, az alapvetőbb problémák helyrepofozására vagy a táblák pótlására addig nem lehet számítani. A bringakör felújítása viszont – az ígéret szerint – sokkal nagyobb szabású lesz holmi hibajavításnál. Először is a bringaút a mostani nevetségesen keskeny helyett mindenütt három méter széles lesz (a jelenlegi 1,2 méteresen szinte összeér a szembejövők válla), sok helyen – a civilek ajánlásait is figyelembe véve – változik a nyomvonal, a hidakat vasbeton szerkezetűre cserélik, és kacsázni is kevesebbet kell majd, bár ezt nem mindenütt sikerült kiküszöbölni. Forrásunk szerint

mindennek 2019-2020-ban ki kell futnia, és a legproblémásabb szakasznak is el kell készülnie legkésőbb 2021-ben.

„Tavaly nyáron a Balatoni Bringakör felújításával kapcsolatban megszervezett találkozón több északi parti polgármesterrel sikerült váltani  néhány mondatot” – emlékszik vissza Hubik Tibor. „Rendkívül nyitottak voltak, és mindnyájan érezték, hogy a bringakör felújítása számukra is nagy lehetőség, ami ráadásul állami és EU-s forrásból valósulhat meg. Tudják, hogy a felújítás után egyre több bringás fogja használni az utat, ezáltal még több vendégre számíthatnak a településeiken. Mostanra mindenütt rájöttek, hogy a kerékpáros turizmus valódi bevételi forrás a települések számára.” Meg persze arra, hogy a bringások mégiscsak jót tesznek a Balatonnak. Úgyhogy ha nekik tesznek jót, azzal magukon segítenek.

Ne maradjon le semmiről!