Végre elkezdik építeni a Szentendre-Budapest kerékpárutat

2019.08.29. 14:09
40 hozzászólás
Letették az alapkövét a Budapestet Szentendrével a Duna mellett összekötő kerékpárútnak, ami jelenleg az Eurovelo 6 nemzetközi kerékpárút magyarországi szakaszának legelhanyagoltabb és ennek ellenére leggyakrabban használt része. Ha minden jól megy, az 5,6 km hosszú kerékpárút jövő augusztusra elkészül.

Rendkívül régóta, rendkívül sokan várják ezt a szakaszt

– mondta Révész Máriusz, aktív kormánybiztos az alapkőletétel előtt. Bár, mint ahogy lapunk is beszámolt róla, úgy volt, hogy 2019 első felére végre megépülhet a kerékpárút, elhúzódtak az előkészítési munkák, az egyeztetések, ezért csak most ősszel kezdődhet a munka.

Az 5,6 km hosszú, nettó 850 millió forintba kerülő kerékpáros útvonal jellemzően a meglévő nyomvonalat felhasználva épül, de lesz része, ami a Lupa-tó mellett halad. Várhatóan jövő augusztusban adják át.

A tervezett beavatkozások: 

  • 1 új (Dera-patak feletti) kerékpáros híd
  • meglévő kerékpárút, vagy kerékpározásra kijelölt burkolatok felújítása,
  • szükséges szakaszokon új nyomvonalú kerékpárút építése,
  • kerékpározásra kijelölt földutak leburkolása,
  • forgalomtechnikai beavatkozások.

A tervezés során kérdéses volt, hogy mi legyen a Budakalász térségében, a Duna-parti ártéri erdőben kanyargó festői kerékpárút-szakasszal. A meglévő 2 m szélességű burkolt kerékpárút ugyanis Natura2000 erdőterületen halad, továbbá kis sugarú, nem biztonságos íveket tartalmaz. Mivel a 3 méterre szélesítés bizonytalan volt, egy ideig azzal terveztek, hogy az EuroVelót alternatív nyomvonalon vezetik majd.

A vizsgálata során azonban kiderült, hogy - a környezetvédelmi engedélyezéstől függően - az eredeti, erdőben vezetett nyomvonal megmaradhat, várhatóan az erdei szakaszon is teljesíthetők lesznek a műszaki előírásnak megfelelő paraméterek.

Mint elhangzott, az Eurovelo 6 észak felé is folytatódni fog, kiépül az új kerékpárút Szentendre és Visegrád között, ennek munkái szeptemberben kezdődnek. Itt a nyomvonal a Szentendrei-szigeten keresztül visz majd, két kerékpáros híd megépítésével (Szentendrénél és Kisoroszinál). A Szentendre-Pomáz kerékpárút elkészült, a napokban adják át.

A Balatoni Bringakör nem építésiengedély-köteles szakaszait tavasszal kezdték el felújítani, az engedélyköteles részek felújítása pedig szintén ősszel kezdődik a Balatonlelle-Siófok-Balatonakarattya vonalon. A Budapestről Balatonig tartó kerékpárút építését szintén szeptemberben kezdik el a Budapest-Etyek szakaszon.

Mivel a fenti kerékpárutak csak Budapest kizigazgatási határáig épülnek ki, megkérdeztük a fővárosi önkormányzatot, hogy a budapesti belső részek mikor kerülnek sorra, de választ nem kaptunk.