Balatoni bringakör egy kocabringás csaj szemével

2019.09.08. 06:50
44 hozzászólás
A Kerékagy blog szerkesztőségében azt hittük, hogy a balatoni bringakörről már nem lehet újat mondani. Erre cáfolt rá a napokban kolléganőnk, Erika, aki a recepciós pultot kerékpárra cserélte egy hétvégére, és nekiindult kocabringás csajként, egyedül teljesíteni a 200 kilométeres utat. Már a szemszög is elég egyedi, na de amilyen kalandok történtek vele az úton, és amilyen stílusban sikerült beszámolnia róluk, azok egyértelművé tették, hogy írását közzé kell tennünk. Teljesítménye, akarata előtt pedálig lengetjük biciklis szalma-bukósisakunkat.

1. nap - Könnyebb, mint gondoltam

Elhatároztam, hogy ezen a héten körbe tekerem a Balatont nyanyatempóban, kényelmesen, minden nap parton láblógatással, napozással, olvasással. Minimál-költségvetéssel. Balatonkör-szűzként. Nem vagyok túrázós, még bringával sem. Városi bringaéletem és a spinning az alapom. 

Először úgy terveztem, hogy minden nap, ahol rám esteledik, ott kiveszek egy random szobát. Aztán szembesültem azzal, hogy tízezer alatt esélytelen szállást találni, ezért hoztam sátrat és mindent, amire kempingezéshez szükségem lehet. Szóval eléggé felpakoltam bringát, meglepő volt, mennyire visszafog. Az első fél napomra terveztem 30-40 km-t, csak hogy belekóstoljak, mi vár rám a következő napokban. 

bringa
Fotó: Dávid Erika / Index

Balatonvilágosról indultam észak felé, végül Révfülöpön kötöttem ki. 72 km dimbes-dombos terepen, nap végére már nem bírtam emelkedőre nézni. Pedig holnap még ez vár rám. Nem vagyok az a torokelszorulva tájban gyönyörködős alkat, szóval emiatt nem sok (semennyi) időre nem álltam meg. Kicsit izgultam, de nincs miért. Könnyebb mint gondoltam.  A bringaút, hát olyan, amilyen, néha anyáztam, de nem rosszabb, mint a városi. Nem emlékszem, mikor sátraztam utoljára, nem is gondoltam, hogy sor kerül még rá. Kellemesen elfáradtam, asszem ma nagyon jót fogok aludni.

2. nap - A nem várt fordulat

Tegnap miután a parton ücsörögve megírtam az 1. etapot, visszaindultam a sátorhoz, fáradt is voltam és nem bírtam a rengeteg rovart. Lassan bandukolva belebújva a telefonomba, nem néztem a lábam elé, a kis beton hidacska mellé léptem, beleestem a sáros árokba, valamibe beütöttem a fejem, és elszálltak az emlékeim, negyed órára minden kiesett. Hogy hol vagyok, hogy szabin vagyok, meg fogalmam sincs, még mik. Igazából arra a negyed órára sem emlékszem, csak elmondásból tudom. Ha nem hív fel Miki, az edzőm, mindez nem is derül ki. Lényeg, hogy az éjszakát sátor helyett ágyban töltöttem, volt meleg zuhany, reggeli, törődés. Kijött értem a kempingbe a rendőrség, a mentő, s végül a veszprémi kórházban kötöttem ki. Vicces volt, hogy a mentős srác ugyanabba 16. kerületi általánosba járt, mint én, csak 6 évvel később. 

Saját szoba, saját zuhanyzóval.
Saját szoba, saját zuhanyzóval.
Fotó: Dávid Erika / Index

Szokásos vizsgálatok, tetanusz, koponya ct, neurológia, labor. Mivel teljesen jól vagyok, gondoltam szépen visszabuszozok Révfülöpre és folytatom a túrát. Egyik doki azt mondta, hogy magánügyem, mit csinálok a tűző napon magammal, a másik doki azt mondta, hogy kizárt dolog, hogy folytassam, 2-3 napra felejtsem el a bringát, mert agyrázkódás után még bármikor elszédülhetek, s az bringa közben naaa... Irtó szomorú vagyok, hogy így kell abbahagynom.

Mit tanultam az első (s egyben az utolsó) napból?

  • Ne farmer rövidnaciban vágj bele egy hosszabb útba
  • A sátrat még ennél is kisebbre kell cserélni, sőt ha lehet, akkor vékonyabb, kisebbre összecsavarható hálózsákot is célszerűbb lenne beszerezni
  • A neszeszerem háromnegyedét otthon kell hagynom, sok kis tubus, flakon és máris kisebb lesz a súly. Nem mintha olyan sokat tenne ki, de sok kicsi sokra megy. Túl sok felesleges cuccot pakoltam be. A ruha mennyiségéből már nem tudok lejjebb venni, nem vagyok nagy öltözgetős, minden utazásra úgy pakolok, mint egy férfi.
  • Kormányra szerelhető telefontartó! Na, ez nagyon hiányzott!
  • Tulajdonképpen minden mással jól kalkuláltam. Minden fontos dologra gondoltam és - a fentieken kívül - nem hoztam felesleges cuccot. De lehet, hogy több nap után még kiderült volna ez az.

És mit tanultam meg a kórházban? Műanyag villával fésülködni. A révfülöpi kempingben tök jó fejek voltak, érdeklődtek. Végül még fizetnem sem kellett, pedig a sátor csak ott állt 2 éjszaka, őrizték a biciklimet. Amúgy - most írhatnám azt, hogy 'meglepően' - jó fejek voltak a rendőrök, mentősök, ápolók és dokik is. De miért kellene ezen meglepődni? Nem ennek kell(ene) normálisnak lennie?

Amikor azon gondolkodtam, hogy mikor fogom bepótolni a bringakört, azt éreztem, hogy ugyanazt a szakaszt én már tuti nem akarom még egyszer lenyomni, annyira melós volt. De hát ugyebár olyan nincs, hogy legközelebb kihagyok egy szakaszt. Aztán ahogy jöttünk hazafelé és láttam bringásokat azon a szakaszon, én olyan irigységet éreztem, hogy el is dőlt a kérdés, minél hamarabb jövök újra. Ahogy a nyárból hátramaradt kevés idő, s az én maradék kevés szabadidőm engedi. A lényeg, hogy elméletileg megvan a dátum és az még augusztusban lesz.

Balatonkör, második nekifutás - 1. nap

Mindenképp szerettem volna még idén bepótolni a túrát, mert attól tartottam, hogy ha jövőre halasztom, esetleg elmúlik a lelkesedés, vagy a feledés homályába merül. A terv egy picit változott az előzőhöz képest. Most nem tudok 5 napot rászánni, csak hármat, de így is bőven belefér a tekerés mellett kis láblógatás, csobbanás, napozás, olvasás.

A múltkorihoz képest 2 órával korábbi vonattal jöttem, és most nem Balatonvilágosról indultam, hanem Balatonalmádiból. Mivel nyertem 2 órát és már tudtam, hogy nagyjából 15 km/h-s átlagsebességet bírok az alsó kategóriás montimmal (annyira alsó kategóriás, hogy a bringaszervizekben ki vannak rajta akadva), ezért a múltkori 72 km-es táv helyett belőttem célként a 90 km-t. Ez pedig az Almádi-Keszthely szakaszt jelentette. Múltkor még hoztam magammal sátrat, most már nem. Kevés cuccot pakoltam, de szerintem mindenem megvan, amire szükségem lesz. Nem foglaltam előre szállást, egyrészt mert nem tudhattam előre, hogy hogy fogom bírni és megérkezem-e a kiszemelt szállásra még sötétedés előtt, másrészt azért sem, mert a főszezon lement, gondoltam nem lesz gond hirtelen szobát találnom.

A vonaton megismerkedtem Katával, aki szintén egyedül vág neki, bár ő már negyedszer, és kiveséztük, hogy miért jó egyedül, ezért fel sem merült, hogy esetleg együtt vágjunk neki. És ez így volt jó. Ő csodálkozott azon, hogy én mennyi cuccot hoztam (keveset), én csodálkoztam azon, hogy ő mennyi cuccot hozott (sokat). Hálózsákja nem volt, ellenben hozott kávéfőzőt, amolyan turista kávéfőzőt, amilyet még sosem láttam.

Volt egy három fős társaság és kitárgyaltuk, ki merre megy és miért. Kata és én is azt képviseltük, hogy jobb az elején túl lenni a nehezén, és utána már jöhet a könnyű sík szakasz. A társaság férfi tagja hasonlóképpen úgy gondolta, hogy jobb túl lenni a nehezén, ezért ők a déli szakasszal kezdenek (mert az unalmas) és utána jöhet a víg és szép rész. Ezért (is) olyan szép, hogy nem gondolkodunk egyformán.

Fura volt nagyjából 30 km-rel előrébb ugyanazokat a szakaszokat megjárni frissen, mint ahol múltkor már kezdtem érezni a fáradtságot; meg sem állni azon a helyen kajálni, ahol egy hónapja már nagyon éhes voltam. Most kicsit rosszabb passzban vágtam neki ennek az egésznek, a kedvem és a lelkesedésem hullámzott, az elején megvolt az adrenalin, közben meg váltakozott bennem az érzés, hogy tök jó az egész, ezt minden évben meg kellene csinálni, vagy az, hogy tök jó, de elég lesz egyszer, s akkor ki van pipálva.

Az elején olyan jól jöttem, hogy hoztam a 18-19-es átlagokat, akkor arra gondoltam, hogy még Keszthelyt is bőven el fogom hagyni napnyugtáig. Voltak kisebb technikai szünetek, Zánkán egy nagyobb, ott strandoltunk egyet Beus barátnőmmel (boldog szülinapot innen is még egyszer!) és Lalijával, aztán nekivágtam a maradék 45-50 km-nek. Na ekkor jöttek sűrűbben a hullámok és lelkesedés-váltakozások, s ahogy fogytak a hátralévő km-ek (egyre lassabban), úgy sűrűsödtek. Az utolsó 20 km-t kb. úgy tudnám leírni, hogy egy folyton elakadó homokóra volt, amit állandóan ütögetni kellett, hogy kegyeskedjen már továbbpörögni. És ez csak egyre rosszabb lett.

Már kezdtem volna kiegyezni Vonyarcvasheggyel, de úgy voltam vele, hogy legyen már meg az a 90 km, nem egy teljesíthetetlen dolog! Nem vagyok kanapébringás (ezt a kifejezést egy nagyon kényelmes bringás hölgytől hallottam, és megtetszett, aki tényleg full kényelmesben tolja kb. 10-es átlagokkal, amivel az égvilágon semmi baj nincs, de hát mégis csak városi bringás vagyok, meg spinningre is járok - bár az utolsó 3 hónapot kihagytam), szóval nem kéne picsognom, meg kell csinálnom és kész. Badacsonynál, Badacsonytördemicnél többször is eltévedtem, gyönyörű helyeken jártam. Sajnos fotózni nem sok kedvem volt (ez meglátszik a fotókon is), de megmaradnak a fejemben. De végül megcsináltam! Beértem Keszthelyre, meglett a 90 km, és elkezdtem szállást keresni. Úgyhogy most itt ücsörgök egy cuki házban, a teraszon, nincs sötétség és árok. (Amúgy 5000-ért találtam, ez nagyon baráti ár.)

A tulaj egy szimpatikus öregúr, szűken számolva a nagypapám lehetne, azt mondta, hogy ő még ilyennel nem találkozott, hogy valaki ne jelentkezzen be előre, s csak így hipp-hopp pár percen belül itt legyen a telefonhívás után. Tehát ma nincs sátrazás, és nem is akarok a jövőben sem sátrazásban gondolkodni... Holnap jönnek a síkok, korábban is indulok, hiszen helyben vagyok, kíváncsi vagyok, meddig jutok. Azt sem zárom ki, hogy kinyírom a Balatont :) de akkor marad egy teljes napom a semmittevésre. Jövő héttől úgyis jön az őszi idő.

2. nap - Fájó csirkelábak

Kb. fél 9-kor indultam el, szerettem volna egy kávét meginni, de azt itt nem lehet, mert 10 előtt senki nem tér magához. Meg szezon vége miatt kevesebben is nyitnak ki. Úgyhogy elindultam. Köröztem párat, mire rájöttem, hogy hol a kijelölt bringaút, s ezt a mutatványomat a nap folyamán még 6-8-szor sikerült megismételnem. Számomra nagyon sokszor nem volt egyértelmű a jelölés, vagy egyszerűen nem is volt, vagy csak én nem láttam. A Keszthelyt követő erdős szakaszok nekem nagyon nagyon tetszettek. Azt hiszem, az lett a kedvenc részem - eddig. 

Ahogy nyeregbe pattantam, azonnal tudtam, hogy a tegnapi tervem, hogy esetleg ma kivégzem a Balcsit, naivitás volt. Fájdalmaim cseppet sem múltak tegnap óta, fáj mindenem, a nyakam, a vállam, a tricepszem, a csuklóm, a tenyerem, a combom, a térdem, hogy már másról ne ejtsek szót... Már nem bírtam sehogy sem ülni, hogy ne legyen rossz. Nem tudtam hogy fogni a kormányt, hogy ne fájjon a tenyerem. De befejeztem a siránkozást. A lényeg, hogy egyértelművé vált, hogy ma nem sietek, ennek megfelelően többször és hosszabb időkre is megálltam, például Máriafürdőn beszélgettem Józseffel, aki a móló csücskében horgászott. Amikor mondtam, hogy tegnap 90-et mentem az északi oldalon, csak ennyit kérdezett, hogy 

ezekkel a combokkal? 

Hát igen, ezekkel a csirkelábakkal. Na... Meg azt is mondta, hogy fura hobbijaik vannak a pestieknek. Eléggé összefolyik az emlékeimben ez a sík szakasz, mert viszonylag egyenletes tempóban lehet haladni, nem történik közben semmi, kivéve azokon a részeken, amikor országútra volt terelve a bringaút, és hepehupás, kátyús, patchwork szakaszokon kellett 2-vel zötykölődnöm. Ezek az utak rendesen szétrázták a bringámat, a beleimet, az agyamat, néha az idegeimet is. 

De volt történés! Már majdnem Fonyódnál jártam, amikor ki jön velem szemben biciklivel? Kata a vonatról! Nem is értettem, hogy kerül oda, mert kb. ugyanaz volt a terve, mint nekem, csak ő Kenesétől Ábrahámhegyig ment volna. De elszámolta magát, nem ment úgy a tekerés, mint gondolta, ezért változtatott és átjött komppal. Így kerültünk szembe egymással. Ez egy kicsit feldobta a kedvemet (nem mintha rossz kedvem lett volna). Búcsú után megint jöttek a gondolkodós, vagy az épp semmire nem gondolós, viszonylag unalmas szakaszok. Nagyon sok szép, cuki nyaralót láttam, és ami nekem furcsa volt - bár tudtam, de látni más - hogy milyen sok az építkezés, gomba módra nőnek a lakóparkok a tó körül, és nem kicsik! Ez sok kérdést felvet bennem, de most nem erről akartam írni.

Útközben két szimpatikus helyen csobbantam, csak úgy hirtelen. Majd - pusztán nosztalgiából - Szántódon terveztem enni egy jót a Beach Barban, meg egyúttal fürödni is egyet, de sajnos náluk is vége a szezonnak. Pedig akkor már rendesen éhes voltam. És akkor tartottam már 70 km-nél, úgyhogy sokkal többet már nem akartam ráhúzni. De mivel Siófok szóba sem jöhetett nálam sem kaja, sem szállás szempontjából, ezért addig jöttem, amíg nem találtam egy szimpatikus falatozót, ahol hekket ehettem. Szabadisóstó lett a befutó, de ekkor már úgy éreztem, hogy én innen egy métert sem vagyok hajlandó tovább menni. 90 km lett a mai mérleg.

Megkérdeztem a pultost, hogy még mielőtt a netnek feszülnék, nem tud-e esetleg a közelben egyszerű, olcsó szállást. Mondta, hogy felhív valakit. Majd később jött az a valaki, hogy neki vannak nagyon szép apartmanjai 14 ezerért. Mondtam, hogy ennél szerényebb megoldást keresek. 5 perc múlva visszajött, hogy akkor mutat mást. A falatozó mellett van egy régi bakterház 2x2 ágyas szobával, teljesen rendben van, szóval ma estére ez lett a fedél. Ennél közelebb nem is lehetett volna. Ez amolyan mávos üdülőszerűség, a part is 15 m-re van a háztól. A vonatoktól tartok egy kicsit, hogy fogok-e tudni aludni. Ha korán felébredek, kijövök napfelkeltére. Hahaha, erre kíváncsi leszek!

És akkor holnap már csak egy 35 km-es nehezebb szakaszt kell legyűrnöm és jöhet a már olyan sokat emlegetett jól kiérdemelt pihi. Esetleg kiolvasom a könyvemet a parton, ha már elhoztam nehezéknek. 

3. nap - Eltörik a mécses

Milyen csibészek vagytok! Senki nem jegyezte meg, hogy déli partról nem poén a napfelkelte. Szépen kislattyogtam hajnal 6-kor a partra (hű de büszke voltam rá, hogy sikerült felkelnem), és szembesültem vele, hogy ezt inkább az északi parton kellett volna megtennem. Még egy hajnali csobbanást is beterveztem, de visszahúzott az ágy, úgyhogy aludtam még 2 órát. Annyira fáradt voltam, hogy a vonatok és hangosbemondó egyáltalán nem zavartak. 

Reggeli kávé után nyakamba vettem a maradék – mint utóbb kiderült – 30 km-t, ami viszont nem volt sétagalopp. Balatonvilágoson kezdődtek a kemény részek, egy jó darabon csak tolni tudtam a biciklit. Nem is tudom eldönteni, hogy a szepezdi, vagy ez a világosi emelkedő a durvább. Ez a Világostól Almádiig tartó szakasz iszonyú szép és jó! Örülök, hogy ezt hagytam befutóra. Jó az emelkedők és a lejtők váltakozása, mert amikor már majdnem kiköptem a tüdőmet, utána épp mindig jókor jött az üdítő és pihentető gurulás. Gyönyörű volt a kilátás, és nagyon jó minőségű a bringaút is az utolsó 5 km-t leszámítva. Megálltam itt-ott kávézni-üccsizni, fotózni, úgyhogy kényelmesre vettem az iramot. Ahogy fogytak a km-ek (most nem olyan lassan, mint az első nap), egyre könnyebbnek és felszabadultabbnak éreztem magam, alig akartam elhinni, hogy megcsináltam. Aztán, amikor megláttam a vasútállomáson a Balatonalmádi feliratot, hát ott eltört a mécses...

Ha valaki egy éve, vagy korábban azt mondja nekem, hogy idén körbetekerem a Balatont, inkább őt röhögtem volna körbe. Másfél évvel ezelőttig még csak nem is sportoltam, állóképességem nem jó, alapvetően egy vékony csontú, törékeny, gyenge csaj vagyok (szerintem). Szóval magamhoz képest most nagyot dobbantottam, és egy kicsit büszke is vagyok. Elismeréssel nézem azokat a bringás ismerőseimet, akik egy hétvégi napon 135 km-eket tekernek. Sőt, a napokban a bringás futár srác is azt mondta, hogy napi 130-150 km-t megy. Na, én ilyen ajtókat nem akarok döngetni, az én mércém szerint ez embertelen... Na jó, ne túlozzunk, Erikátlan.

Amúgy ma is letévedtem a bringaútról, de csak egyszer, s én mentem mások után, kivételesen ezt most nem én követtem el. (Korábban én is vittem be a málnásba másokat.) Nem mindig volt kedvem térképet böngészni, pedig mindig a segítségemre volt ez: funiq.hu. Ha valaki olcsó szállást keresne a jövőben, akkor nézze meg a zimmerinfo.hu oldalt (ezek nincsenek fent a szállásközvetítő oldalakon). Még nem tudom, mi lesz a jövőben, ülepednie kell az élményeknek, de ha úgy alakulna, hogy jövök jövőre is, vagy esetleg rendszert csinálok belőle, két dolgon biztos, hogy nem változtatnék:

  1. egyedül jönnék
  2. augusztus utolsó heténél ideálisabb időpontot elképzelni sem lehetne

Most pedig élvezem a strandot, amíg jól esik.