Rendőrök elől bujkálva, álruhában fejezte be Kőrösi Csoma-expedícióját a magyar bringás

GOPR4472
2020.06.27. 07:12

Zichó Viktor sok viszontagság között, 11 hónap alatt járta végig, kerékpárral és gyalogszerrel Kőrösi Csoma Sándor útját. A koronavírus miatt félelem és korlátozások miatt Indiában lehetetlen helyzetbe került, amin elsőre az sem segített, hogy megszökött egy kórházból. 13 645 kilométeres útja végét gyalog és álruhában fejezte be.

Zichó Viktor tavaly nyáron indult el Komáromból, hogy bejárja azt az utat, amit a nyelvész, tibetológus Kőrösi Csoma Sándor tett meg a 19. század elején. Az expedíció hivatalosan a tudós születési helyén, a ma román területen fekvő Csomakőrösön kezdődött, és a Közel-Keleten és Közép-Ázsián átvágva az indiai Himalájában található Dardzsilingig tartott. A bringás vándor kalandjairól egy hónapja írtunk, akkor éppen egy indiai kórházban, Chapra városában volt fogságban, mert a koronavírus miatt bevezetett korlátozások miatt nem utazhatott. Már hét hete volt gyakorlatilag fogságban, miközben Indiában újra és újra meghosszabbították a korlátozásokat. Igaz, akkor a helyiek már kint voltak az utcákon, az üzletek is kinyitottak.

A kerékpáros a helyi rendőrkapitánytól próbált engedélyt szerezni, aki ugyan nem tudta megindokolni, hogy miért nem hagyhatja el a várost Zichó – csak csoportok mozgására volt ekkor érvényben tilalom – , de megtiltotta neki az utazást. Annyit engedett meg neki, hogy a kórházból már kijárhatott a városba.

„Ha ki akartam mozdulni, fel kellett hívnom egy rendőrt. Először azt hittem, hogy csak jelentenem kell, de kiderült, hogy ő jönne értem kocsival. Nem volt kedvem velük kocsikázni, de az is kiderült, hogy ez nem is működne, mert mindig elfoglalt volt a rendőr” – mondta Zichó.

A tiltás ellenére aztán kijárt a városba, később viszont rászóltak, hogy ilyet ne csináljon. Sikerült neki összehozni egy találkozót a megyei legfelsőbb bíróval, de ő sem tudott neki olyan jogszabályt mutatni, ami egyértelműen tiltotta volna a mozgását. Azt mondta a magyar biciklistának, hogy olvasson a sorok között.

Zichónak már csak az indiai külügyminisztérium segíthetett volna, ám a magyar nagykövetség által beadott kérvényre még csak nem is válaszoltak. A tétlenséget és az értelmetlen szabályokat megunva május végén szökött meg a kórházból, és ült újra kerékpárra. A rendőrök többször próbálták megállítani, de nem mindenhol voltak elég erélyesek, végül Chaprától 130 kilométerre állították meg, és szállították vissza a kórházba.

Indiában ekkor már nem voltak érvényben az országos korlátozások, de a szövetségi államok alkothattak szigorúbb szabályokat. Zichó végül szerzett egy különengedélyt Bihar állam belügyminisztériumtól, amivel már legálisan útra kelt. A hatóságoktól azt az információt kapta, hogy egy másik államban, Nyugat-Bengáliában is szabadon mozoghat. Ehhez képest be sem engedték az államba a rendőrök, mert a, külföldieknek megtiltották a belépést. Zichó hiába győzködte az őröket, azok hajthatatlanok voltak.

Ezután határozta el, hogy magát helyinek álcázva jut be Nyugat-Bengáliában. A fekvőbiciklijét egy neki szállást adó baptista lelkésznél hagyta, ő pedig sárga, gurtaruhát felvéve gyalog vágott neki a hátralévő száz kilométernek. A határőrbódét egy kukoricásban kerülte ki, de később is feltűnő jelenség volt, mivel nem hordott kendőt, és hosszú haja sem a helyiekre utalt. Gyanúsan méregették többen, de maga fordult vissza, mert elkövette a legnagyobb hibát és a Csomakőrösről hozott, Kőrősi Csoma sírjára szánt nemzeti színű szalagot a lelkésznél hagyta.

Másodjára már a lelkész hagyományos biciklijével és fejkendőt viselve indult útnak, és így el tudott menni a rendőrségi és határőrbódék mellett, senki sem figyelt fel rá. Aznap már a Himalája lábainál sátorozott. „Másnap napfelkelte körül kipattantam a sátorból, de szinte azonnal észrevett egy arra járó motoros rendőr. Azt hazudtam, hogy Himácsal Pradesből jövök. Ebben az északi államban sokan nem beszélik a hindit, így aztán angolul, indiai akcentussal beszéltem. Azt mondtam, hogy természetfotós vagyok és Dardzsilingbe tartok. Szerencsére elhitte, még a papírjaimat sem kérte el. Öt kilométer után viszont már egy másik rendőr jött szembe, ő is kérdezősködött. Ő már elkérte a dokumentumaimat is, de mivel még rettegnek a koronavírustól, csak távolról nézte meg, azt mondta, eredjek” – mondta a bringás.

Tartott tőle, hogy sokszor fogják még ellenőrizni, ezért úgy döntött, hogy a biciklijét elrejti az erdőben, és gyalog folytatja az útját, amin még 1800 méter szintemelkedés is várt rá. Később találkozott egy gyanúsan sokat kérdezgető férfivel, akiről azt gondolta, hogy értesíti majd a rendőrséget. Tudta, hogy kiszúrják majd, mert sárga ruhája és a két cipelt nejlonszatyor könnyen beazonosítható, és egyetlen út vezet csak Dardzsilingbe. Elbújt az erdőben, majd 15 kilométerre Dardzsilingtől ott is éjszakázott, ám aludni alig tudott a hideg miatt, mivel se hálózsákot, se matracot nem tudott magával vinni, mert a táskák feltűnően nagyok lettek volna. „Egy másik ruhában indultam tovább, szinte minden kilométernél volt ellenőrző pont, de megőriztem a nyugodt, indiai szerű mozgást, nem is tűntem fel senkinek. Időközben viszont lemerült a telefonom, így kellett powerbankot szereznem a feltöltéséhez, mert telefon nélkül nem találtam volna oda Csoma sírjához. Az utolsó kilométer már diadalmenet volt, amikor megérintettem azt a gyönyörű sírt, sokkolt állapotba kerültem, egyszerűen lefagytam. Nagyon hosszú és viszontagságos út volt, és a végén átéltem azt is, amit Kőrősi Csoma Sándor, hogy milyen álruhában mozogni, hogy ne leplezzenek le. A csomakőrösi indulástól számítva kerek 11 hónap telt el, onnan 13 ezer kilométert tettem meg.”

Zichónak a hazatérés sem ment simán, Indiában még mindig nagyon tartottak a koronavírustól, amiről azt is képzelik, hogy a külföldiek terjesztik. Emiatt a magyar túrázó alig talált szállást Dardzsilingben. Az egyik hotel végül befogadta, de miután egy félóára kiugrott vásárolni, azt közölték vele, hogy bezárt a szálloda. Végül addig erősködött, hogy bemehetett a szobájába.

A Magyarországra való beutazást is körültekintően kellett megszerveznie, miután visszaszerezte a biciklijét, Indián belül olyan repülőtérre kellett eljutnia, ahol nem kötelezik karanténra az utazókat. Patnáról így Mumbaiba repült, majd Párizs, Koppenhága és Eindhoven érintésével ért haza.

„Fantasztikus volt ez a hosszú utazás, hihetetlen pillanatokat éltem át, voltak olyan helyzetek, mikor egyszerűen azt hittem, ez nem lehet a valóság része.. Megtapasztaltam, hogy Kőrősi Csoma Sándor milyen elképesztő dolgot vitt véghez, megérdemli, hogy amíg a magyar nemzet él, addig emlékezzünk rá. Bennem egy hétig egy kis üresség volt amiatt, hogy teljesítettem a küldetésem, de most az lett az új cél, hogy egy könyvet írjak az utamról” – összegezte az elmúlt 11 hónapot Zichó.

(Borítókép: Zichó Viktor)