Névsorolvasás Guantánamóban

A Pentagon nyilvánosságra hozta a kubai támaszponton raboskodók jórészének adatait, miután az AP hírügynökség keresetére erre kötelezte a bíróság.

Az amerikai védelmi minisztérium pénteken nyilvánosságra hozta a Kuba területébe ékelődött guantánamói haditengerészeti támaszponton létesített fogolytábor rabjai többségének a személyi adatait.

A Pentagon ezzel egy New York-i bíró döntésének tett eleget. Jed Rakoff az AP amerikai hírügynökség keresete alapján február végén arra utasította a tárcát, hogy március 3-ig tegye közé az adatokat.

A Pentagon most 317 fogoly nevét és nemzetiségét ismertette. Mintegy 170 rab kiléte azonban továbbra is titokban maradt. Ezek az őrizetesek ugyanis nem voltak hajlandóak megjelenni azokon a meghallgatásokon, amelyeken a rabok helyzetét vizsgálták felül.

Guantanamóm mintegy 490 olyan személyt őriznek, akiket terrorcselekmények elkövetésével vádolnak, vagy azzal, hogy az egykor az Afganisztánt uraló tálibok szolgálatában álltak.

A Pentagon eddig 10 olyan rabot nevezett meg, akiket különleges katonai bíróság elé állítottak, illetve annak a mintegy 250 rabnak a személyi adatait fedte fel, akiket szabadon engedtek vagy más országba szállítottak.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

3 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17