Negyvenöt napos szabadságvesztést és 12 ezer dolláros illetménymegvonást szabott ki egy amerikai katonai törvényszék egy katonatisztre iraki foglyokkal való kegyetlen bánásmód miatt, amelynek következtében az egyik fogoly állítólag a Tigris folyóba fulladt.
Jack Saville hadnagyra a Texas szövetségi állambeli FortHood támaszponton kedden rótták ki a büntetést.
A tiszt előzőleg bűnösnek vallotta magát abban, hogy tavaly januárban az iraki Szamarrában társaival együtt fegyverrel arra kényszerített a kijárási tilalom megsértése miatt elfogott két iraki férfit, hogy vessék magukat a Tigris folyóba. Az egyik iraki vízbe fulladt, s haláltusáját a katonák mosolyogva figyelték - legalábbis ezt állította tanúvallomásában egykori fogolytársa.
A törvényszék csaknem kétéves börtönbüntetést is kiszabhatott volna a tisztre, ám beérte a 45 napos elzárással és azzal, hogy féléves időszakra havi kétezer dollárral csökkentette illetményét.
Vádalkut kötött
Saville azért kapott ilyen enyhe büntetést, mert vádalkut kötöttek vele, írja az AP. A hadnagy vállalta ugyanis, hogy tanúskodik egy meg nem nevezett magas rangú katonatiszt ügyében, aki állítólag arra adott parancsot Saville-nek és társainak, hogy végezzenek ki elfogott iraki gyanúsítottakat.
Hasszun meggyilkolásának ügyében nem Saville az első elítélt: Tracy Perkins őrmesterre hat hónap büntetést szabtak ki, mert bár felmentették a gyilkosság vádja alól, az igazságszolgáltatás félrevezetése miatt bűnösnek találták.
- Budapest, XIII. kerület Madarász Viktor utca 38.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, XIII. kerület Klapka utca 4.
- Alapterület 124 m2 Szobák 2+3 db Vételár 94,99 M Ft
Rovataink a Facebookon