A hetenkénti gőzfürdőzés évszázados orosz és szláv hagyomány. Az új, narancsszínű ukrán kormány szerint ez a szertartásos program a korrupció melegágya, írja az eurohirek.hu.
A korrupció kisöprését Ukrajnából Viktor Juscsenko a legfontosabb célkitűzésének nevezte meg. Az ukrán elnök úgy véli, elődje, Leonyid Kucsma hivatali ideje alatt vált mindennapi gyakorlattá a kormányzati korrupció. Juscsenko most informálisan megtiltotta a politikusoknak és vezető kormányzati tisztviselőknek, hogy fürdőkbe járjanak.
Az elnök szóvivője vasárnap a brit Independentnek úgy nyilatkozott, hogy miközben természetesen nem tudják fizikailag meggátolni a fürdőlátogatást, Juscsenko elvárja az apparátus tagjaitól, hogy tartsák távol magukat ezektől a helyektől, mert "semmi szükség arra, hogy a sörszagú gőzben mindenféle kétes alakokkal keveredjenek".
It-ülés a gőzben
Juscsenko legújabb intézkedései közé tartozik továbbá, hogy megtiltotta a tisztviselőknek az átszámolva négyezer forintnál nagyobb értékű ajándékok elfogadását, illetve be kell számolniuk kiadásaikról és bevételeikről is.
Oroszországban - ahonnan a gőzfürdő-kultúra ered - gyakran a közös fürdőlátogatások töltik be az üzleti vacsora vagy éppen igazgatósági ülés szerepét.
Afrikai tempó
Ukrajna a Transparency International legutóbbi felmérése szerint 146 vizsgált országból a tizennyolcadik legkorruptabb, Szudán és Kamerun között helyezkedik el. Viktor Juscsenko az Independent szerint heroikus küzdelemre vállalkozik, amikor ezt a helyzetet akarja felszámolni.
Mindazonáltal az új kormány máris hozzálátott a legnagyobb ukrán acélmű visszaállamosításához azon az alapon, hogy annak privatizációja a "legarcátlanabb rablás" volt. A kormány további háromezer magánosítás felülvizsgálatát tervezi.
- Budapest, XIII. kerület Angyalföldi út 21.
- Alapterület 81 m2 Szobák 2+2 db Vételár 75,2 M Ft
- Budapest, III. kerület Erdőalja út 85.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon