Már csak egy parlament működik Kirgizisztánban

Az alsóház után a kirgiz parlament felsőháza is feloszlatta magát, így nőtt az ideiglenes miniszterelnök legitimitása. Az ideiglenesen megválasztott kormányfő új elnökválasztást írna ki, de ehhez Aszkar Akijev elmenekült államfő lemondása is szükséges volna.

Az alsóház után kedden a régi kirgiz parlament felsőháza is úgy döntött, hogy a belpolitikai válság elmérgesedésének elkerülése érdekében feloszlatja önmagát.

Azután, hogy a múlt héten a legutóbbi választások vitatatott tisztasága miatti népharag elől elmenekült Aszkar Akijev kirgiz elnök, a közép-ázsiai volt szovjet tagköztársaságban gyakorlatilag két törvényhozás működött, és ez a helyzet azzal fenyegetett, hogy az amúgy is zűrös belpolitikai viszonyok még kuszábbá válnak. A parlament alsóháza hétfőn közölte, hogy megszünteti tevékenységét.

A felsőház önfeloszlatásáról szóló nyilatkozatot, amelyet a 45 fős testület 23 tagja írt alá, Muratbek Mukasev, a kamara elnöke olvasta fel. Hangsúlyozta: "a stabilitás megóvása és a belső konfliktus elkerülése érdekében" döntöttek így.

"Helyes és igazságos döntést hoztak" - jelentette ki a döntésre reagálva Kurmanbek Bakijev ideiglenes miniszterelnök, akinek legitimitása ugyancsak attól függött, melyik parlament tekinthető törvényesnek.

Nem bántanák Akijevet

Korábban a Legfelsőbb Bíróság úgy határozott, a régi parlament tekinthető legitimnek, ám a kirgiz választási testület az új parlamentet tekintette törvényesnek.

Bakijev tervei szerint három hónap múlva tartanának elnökválasztást az országban az eredeti októberi időpont helyett, de az új parlament szóvivője szerint előbb Aszak Akijev elmenekült elnökkel is egyeztetni kell, mivel lemondását még nem nyújtotta be.

Akijev pontos hollétéről biztosat nem tudni, írja a BBC, korábbi hírek szerint a szomszédos Kazahasztánban tartózkodott, majd Oroszországban kapott menedéket. Bakijevék mindenestre hangsúlyozzák, az elnök számíthat az alkotmányban biztosított védelemre, ha visszatérne Kirgizisztánba.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25