Előzmények
A 24 esztendős, kaliforniai Chandra Levy, aki ösztöndíjasként érkezett Washingtonba, tavaly április 30-án tűnt el. Ügye sokáig izgalomban tartotta az amerikai közvéleményt. Az esettel kapcsolatban folytatott vizsgálat során Gary Condit demokrata párti kaliforniai szenátor elismerte, hogy viszonya volt vele, de kitartott amellett, hogy semmit nem tud a lány eltűnésének körülményeiről. Múlt héten szerdán aztán egy Washington melletti erdőben megtalálták lány holttestét. A maradványokat a fogazat alapján azonosította a rendőrség. Charles Ramsey washingtoni rendőrfőnök akkor úgy nyilatkozott: az első feladat, hogy kiderítsék Chanrda Levy halálának körülményeit. Az eredményt illetően a szakértők borúlátóak voltak, mert a holttest hónapokon át az erdőben volt.
A rejtélyek megmaradtak
Az orvos-szakértő szerint valószínűleg gyilkosság áldozata lett a lány. Jonathan Arden mindezt kedden jelentette be. Sajtótájékoztatóján azonban hangsúlyozta: elképzelhető, hogy a halál pontos okát örökre rejtély fedi majd. Az is kétséges, hogy a nő ott halt meg, ahol rátaláltak.
- Budapest, XIII. kerület Szegedi út 53.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Balatonfűzfő, eladó egyéb
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
A tavaly áprilisban eltűnt Chandra Levy állítólag egy kongresszusi képviselővel folytatott viszonyt.
Az eltűnt gyakornoklány ügyét senki sem engedi kihűlni: az érintett nős képviselő sikertelenül próbálkozott ügye tisztázásával.
Rovataink a Facebookon