Schröder sem rajong az EU-elnöki poszt bevezetéséért

Gerhard Schröder német kancellár diszkréten elvetette azt az elképzelést, miszerint a tagállamok között félévente cserélődő uniós elnökség helyett egy európai államférfit válasszanak az Európai Unió élére.
Az Európai Unió jövőjét megvitató Konvent elnökével, Valéry Giscard d'Estaing-nel tartott találkozója után a német kancellár kijelentette: a brit-francia-spanyol javaslat, miszerint a rotációs elnökség helyett ötéves mandátummal válasszanak egy európai vezető politikust az EU Tanácsának élére, jelentősen megváltoztatná a tagállamok kormányait képviselő Tanács működésének módját, illetve hatással lenne a többi uniós intézmény Tanácshoz fűződő kapcsolatrendszerére is.

AZ EU Szerződését is módosítani kell?

A tervek szerint a június 21-22-i sevillai uniós csúcs is foglalkozik az EU-elnöki poszt bevezetésére irányuló indítvánnyal a Tanács működésére vonatkozó reformjavaslatok megvitatásának keretében. Schröder szerint azonban leginkább a Konventnek kellene foglalkoznia a kérdéssel, mert a javaslat nemcsak a Tanácsot, hanem az uniós intézmények közötti hatalmi viszonyokat is érinti, és az EU Szerződésének módosítását is kiválthatja.

Az EU kisebb országainak többsége már határozottan elutasította a három nagyobb tagállam által javasolt elnöki poszt létrehozását, ugyanis attól tartanak, hogy ez a megoldás szélesebb hatalmat adna a nagy országoknak, mivel szerintük az EU-elnök elkerülhetetlenül egy nagy tagállam vezető politikusa lenne. Először a Benelux-államok, majd Finnország képviselői fejezték ki nyíltan nemtetszésüket, végül Ausztria is kinyilvánította, hogy olyan megoldásban érdekelt, amely a jelenlegi rotációs elnökségi rendszerhez hasonlóan biztosítja a tagországok egyenlőségét.

Se Stoiber, se Schröder

A szeptemberi német választáson Schröder konzervatív kihívójaként induló, Edmund Stoiber is elutasította már az ötletet. Szerinte a javaslat gyengítené az európai integráció demokratikus legitimációját.

A legnagyobb uniós tagállam kormányának szava döntő súllyal szerepelhet majd a vitában. Az EUobserver.com értékelése szerint habár az utóbbi időben a közelgő választás és az ipari lobbi nyomása is arra sarkallta Schrödert, hogy keményen bírálja az Európai Bizottság néhány döntését, a kancellár mégis tiszteletben tartotta Németország hagyományos európai politikáját, így a tagállamok kormányait előtérbe helyező kormányközi metódussal szemben a brüsszeli testületet és az Európai Parlamentet támogató közösségi modell mellett tette le voksát az EU-elnöki javaslat kérdésében.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04