Az Orániai rend idén is felvonult

A szigorú biztonsági intézkedések ellenére sem múlt el összecsapások nélkül az Orániai rend felvonulása. A hagyományos észak-írországi protestáns menetelés eddigi mérlege: huszonöt sérült.
Idén sem múlt el összecsapások nélkül a protestáns Orániai rend hagyományos vasárnapi felvonulása az észak-írországi Portadown városában.

Támadás a rendőrök ellen

A menet résztvevőinek egy csoportja kora délután rátámadt az útvonalat biztosító rendőrökre, akik közül mintegy huszonöten sebesültek meg. Hivatalos adatok szerint öt rendőr állapota súlyos, őket kórházba szállították. Megsebesült két polgári személy is, akiket a rendőrök által kilőtt műanyaglövedékek találtak el. A hatóságok egyébként vízágyúkat vetettek be a rendőrökre támadó tömeg ellen, s több tüntetőt őrizetbe vettek. Az északír protestáns közösség nyári felvonulásainak legkiemelkedőbb eseménye a július 12-e előtti vasárnap rendezett menet, amelyen a szervezők szerint Észak-Írországból és az Ír Köztársaságból mintegy tízezren vettek részt. A protestánsok ezekkel a felvonulásokkal ünneplik az Orániai rend névadójának, III. (Orániai) Vilmos királynak a katolikus II. Jakab fölötti boyne-i győzelmét és megemlékeznek az első világháború somme-i csatájának protestáns áldozatairól.

Eltérített menet

A hatóságok - akárcsak az elmúlt években - felekezeti összecsapásoktól tartva ezúttal sem engedélyezték, hogy a hagyományos menet útvonala érintse Portadown katolikus körzeteit. Vasárnapra a kivezényelt mintegy 2000 rendőr, illetve brit katona betonelemekből és szögesdrótból vont barikádot Portadown katolikus negyede köré. A protestánsok fegyelmezetten vonultak végig a kijelölt útvonalon, egy kisebb csoport azonban a barikádoknál rátámadt a rendőrökre, s ennek nyomán törtek ki összecsapások. A felvonulók egyébként levélben tiltakoztak a hatóságoknál amiatt, hogy a menet nem érinthette a katolikus körzeteket.

A tavalyi felvonulás után protestáns fiatalok több napon keresztül véres összecsapásokat vívtak a rendfenntartó erőkkel. A rendőrség szóvivője most reményét fejezte ki, hogy ez a "hagyomány" nem folytatódik.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

10 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

7 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19