Brit kormánytagok a háború ellen

Egyre több vezető politikus és katona hangoztatja fenntartásait Nagy-Britanniában egy esetleges Irak elleni hadművelettel kapcsolatban. A szigetország kormányának nemzetközi fejlesztési minisztere egyenesen úgy fogalmazott: ellenez egy újabb háborút.
Clare Short, a brit kormány nemzetközi fejlesztési minisztere vasárnap közölte: képtelen támogatni egy Irak elleni háborút.

Sürgetés

Az iraki válságról hétfőre tervezett brit kormányülés és a parlament keddre összehívott rendkívüli ülése előtt Short a GMTV kereskedelmi televíziónak adott interjújában kijelentette, hogy ellenez egy újabb háborút, amelyben ártatlan emberek esnek áldozatul. Sürgette, hogy a nemzetközi közösség és a brit kormány az ENSZ keretein belül találja meg az iraki tömegpusztító fegyverek leszerelésének a módját. Ą"Nem vívhatunk meg egy újabb öbölháborút. Nem tehetjük ki az iraki embereket újabb szenvedésnek. Túl sokat szenvedtek. Nem helyes egy újabb háború" - hangsúlyozta a kormányzó Munkáspárt háborúellenes szárnyának egyik közismert alakja.

Cook óv

Short a Blair-kormány második minisztere, aki a hét végén aggodalmait hangoztatta egy Irak elleni katonai beavatkozást illetően. Robin Cook, a parlament alsóházának vezére, volt külügyminiszter a The Daily Telegraph napilapnak adott interjúban óvta Tony Blair kormányfőt, egy Irak elleni egyoldalú amerikai akció támogatásától, és az ENSZ felhatalmazását sürgette bármilyen katonai fellépéshez.

Semmi sem igazolja

Az Irak elleni katonai invázió ellen szólalt fel az 1991-es öbölháborúban részt vett brit páncélos hadosztály egykori parancsnoka is, mondván Irak semmiféle közvetlen veszélyt nem jelent Nagy-Britanniára vagy annak érdekeire. A The Sunday Telegraph vasárnapi lapnak nyilatkozva Patrick Cordingley vezérőrnagy kijelentette, hogy "határozottan helytelenít egy háborút. "Semmi nem igazolja, hogy brit katonákat Irakba küldjünk" - mondta. Egyben kétségeit hangoztatta, hogy a brit kormány által kiadásra tervezett úgynevezett iraki dosszié Szaddám Huszein elnök tömegpusztító fegyverkezési programjáról igazolni tudná egy háború jogosságát.

A keddi parlamenti vita elé időzített dokumentumról brit kormányilletékesek már előzetesen elismerték: az nem bizonyítja, hogy Iraknak bármi köze lenne a múlt év szeptemberében az Egyesült Államok ellen elkövetett terrortámadásokért felelősséget vállaló al-Kaida szervezethez, és azt sem, hogy Iraknak atomfegyvere lenne. Kénytelenek voltak elismerni, hogy a bemutatandó "bizonyítékokkal" a kormány nem lesz képes lecsillapítani a Munkáspárt soraiban egyre növekvő ellenérzést egy iraki háborút illetően.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

4 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

2 órája