Nem helyeselték az elvetett mentőcsomagot

2009.03.03. 16:52 Módosítva: 2009.03.03. 18:06
Kedden több külföldi napilap is bírálta a kelet-európai térség megsegítésére tett 180 milliárd eurós magyar javaslatot. Az EU-csúcson elutasították a programot, amit a lengyel államfő szerint országának támogatnia kellett volna.

Több német napilap is kommentárban tért vissza kedden a brüsszeli rendkívüli EU-csúcsra, illetve a Kelet-Európa megsegítésére tett 180 milliárd eurós magyar miniszterelnöki javaslat elutasítására. A Handelsblatt kommentárjában hangoztatta: Gyurcsány Ferenc miniszterelnök nem feltétlenül tett jót országának azzal, hogy közvetlenül a csúcstalálkozó előtt az egész térségnek 180 milliárd eurós segélycsomagot követelt. Az a tény, hogy egy országnak rosszul megy, az jelentős részben saját politikájának következménye - fogalmazott a német üzleti lap. Egy milliárdos segélycsomag értelme és célja semmiképp nem lehet az, hogy egyes tagállamok nyilvánvaló hibáit elsimítsa - vélték.

Lengyelország hűtlen volt?

Lech Kaczynski lengyel államfő szerint országa "hűtlen" volt Magyarországhoz, amikor a kormányuk az európai uniós csúcstalálkozón nem támogatta a magyar kormány által Közép-Európának javasolt 180 milliárd eurós stabilizációs és integrációs programot. Az államfő közölte, hogy Lengyelország "alapjában véve semmit se ért el" a nem hivatalos brüsszeli csúcsértekezleten.

A Der Tagesspiegel szerint Magyarország már a válság előtt kudarcot vallott adósságainak leépítésével, s most a sikeres gazdaságpolitikát folytató országok - mint például Szlovákia, Lengyelország vagy Csehország - rovására kívánja szanálni saját gazdaságát. Falat építenek azok az országok, amelyek protekcionizmushoz folyamodnak - írta továbbá a lap. De azok a kelet-európai  országok is, amelyek ennek ellensúlyozására különleges bánásmódot követelnek.

Egyetlen új, de régi tagállamnak sem kell tartania attól, hogy egy súlyos válság esetén egyedül marad - reagált a Der Tagesspiegel a másik magyar igényre. Ez arról szólt, hogy az állami támogatást kapó nyugati bankok segítsék kelet-európai leányvállalataikat. A lap valószínűtlennek nevezte, hogy a külföldi bankok kivonuljanak Kelet-Európából.

„Gyurcsány Ferenc segítségkérése árt Magyarország szomszédainak. Az Európai Unió reakciója erre az a garanciavállalás volt, hogy egyetlen tagállamát sem hagyja elesni. A forint hétfői árfolyama azonban megmutatta, hogy a piacok mennyire hisznek ennek" - írja a Sme című szlovák véleményformáló liberális napilap keddi kommentárjában a 306 forintos euróra emlékeztetve. A lap szerint Gyurcsánynak és társainak el kell feledniük a Kelet- és Közép-Európa pénzügyi szektorát megsegítő nagy szükségcsomagot.