Auguszta
-3 °C
2 °C

Ügyvédei szerint alaptalanul vádolják Zentait

2009.03.10. 08:26
Zentai Károly kiadatása ellen küzdő ügyvédei szerint 1944-ben nem számított háborús bűnnek a 18 éves Balázs Péter meggyilkolása.
zentai

Magyarország 2005-ben kérte az akkor 83 éves perth-i Zentai kiadatását, mert a vád szerint 1944 novemberében két társával halálra kínozott egy zsidó fiatalembert - írja a WA Today ausztrál hírportál.

Tavaly augusztusban egy körzeti bíró úgy döntött, hogy Zentai kiadható Magyarországnak, ahol háborús bűn elkövetésével vádolják. Ügyvédei szerint viszont az ausztrál-magyar államközi egyezménynek része egy 1945-ös klauzula, melynek értelmében a vétség, amivel Zentait vádolják, 1944-ben még nem számított büntetendőnek.

A bírónő szerint az ügyvédek érve rosszhiszemű és félrevezető. Zentai egyik ügyvéde viszont úgy véli, a bírónőnek kéne visszavonnia korábbi döntését.

Zentai, aki múlt héten hazugságvizsgálatot is vállalt hogy tisztázza magát, most azt mondja, óriási fizikai és érzelmi nyomás alatt állt. "Az egészségem jelentősen megromlott, nemrég szívelégtelenséggel diagnosztizáltak és egyéb szívbetegséggel is kezelnek."

A hazugságvizsgálat eredménye szerinte azt mutatta, hogy ártatlan. Fia szerint ha nem sikerül megfellebbezni a kiadatási végzést, a szövetségi, majd a legfelsőbb bírósághoz fordulnak jogorvoslatért.

A Simon Wiesenthal központ listáján Zentai Károly a tíz legkeresettebb háborús bűnös között szerepel. Ha kiadják Magyarországnak, ő lesz az első ausztrál állampolgár, akit háborús bűn elkövetésének vádjával bíróság elé állítanak.