Szilárda
0 °C
6 °C

Növelnék az IMF pénztartalékát

2009.03.14. 16:34 Módosítva: 2009-03-14 16:54:55
A gazdaságélénkítő programokról nem lesz megegyezés a G20-ak szombati találkozóján Nagy-Britanniában, de az IMF feltőkésítésében egyetértenek. Nagy hozzájárulást várnak többek között Oroszországtól és Kínától, de ők cserébe a befolyásukat szeretnék növelni.

Egyezség körvonalazódott a húsz legnagyobb fejlett és feltörekvő gazdaság alkotta országcsoport (G20) pénzügyminisztereinek és jegybankelnökeinek szombatra összehívott angliai tanácskozásán. Az értekezletéről kiszivárgott értesülések szerint sikerült közös álláspontra jutni abban, hogy komoly mértékben növelni kell az IMF pénztartalékát.

Tim Geithner amerikai pénzügyminiszter azzal a javaslattal érkezett a horshami értekezletre, hogy háromszorozzák meg, vagyis emeljék 750 milliárd dollárra a valutaalap folyósítható készleteit. Az EU eredetileg 500 milliárd dolláros IMF-keretet támogatott, amelyhez - Japánhoz hasonlóan - 100 milliárd dolláros kölcsönnel lenne hajlandó hozzájárulni.

Kína cserébe növelné befolyását

A súlyos recesszióba került fejlett ipari térség ugyanakkor jelentős hozzájárulást várna a nagy tartalékokkal bíró feltörekvő országoktól, elsősorban is a négy legnagyobbtól, az angol rövidítéssel BRIC-csoportnak nevezett Brazíliától, Oroszországtól, Indiától és Kínától.

A négy ország szakminiszterei a horshami értekezlet előtt külön megbeszélést tartottak, amely után közölték: a Négyek, mielőtt megnyitnák pénztárcáikat, először az IMF-en belüli szavazati jogok átrendezését, vagyis a nagy feltörekvő gazdaságok befolyásának növelését szeretnék látni.

A gazdaságélénkítésről most nem egyeznek meg

Az viszont már a találkozó előtt világossá vált, hogy a másik fő kérdésről, a költségvetési gazdaságélénkítő programok mértékéről és összehangolásáról most nem várható közös álláspont. Az Európai Unió tagjai nem kívánják ugyanis olyan mértékűre felduzzasztani államháztartási hiányaikat, mint például a további jelentős központi serkentő programokat szorgalmazó Egyesült Államok.