Etelka, Aletta
3 °C
4 °C

Gasparovic és Radicova a szlovák elnökjelöltek

2009.03.21. 23:17
Az első adatok szerint Ivan Gasparovic, két koalíciós párt jelöltje, jelenlegi államfő, illetve Iveta Radicova, az ellenzék közös jelöltje jutott tovább a szlovákiai elnökválasztás második fordulójába.

A Polis Slovakia ügynökség adatai szerint Gasparovic a szombati első fordulóban megkapta a leadott szavazatok 51,9 százalékát, míg Radicová 36 százalékot szerzett. A további öt jelölt közül a legjobb eredményt - 5 százalékkal - Frantisek Miklosko érte el. A szavazásra a bejegyzett választók 55-60 százaléka ment el.

A választási helységek szombaton este tíz órakor bezártak. Nem befolyásolta semmiféle incidens a voksolást, közölte késő este az országos választási bizottság.

Stubnyafürdőn (Turcianske Teplice) szívinfarktust kapott az egyik körzeti választási bizottság 73 éves tagja. Révkomáromban kéztöréssel kórházba került az egyik választási bizottsági tag. A több mint 60 éves hölgynek magas volt a vérnyomása, s amikor felállt a helyéről, megszédült, majd összeesett. Közben eltörte a kezét. Pozsonypüspökin pedig egy idős férfi jogtalanul adta le szavazatát, összegezte a nap eseményeit Dusan Dugácek, a választási bizottság elnöke.

Radicovát a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP) is támogatta. "Biztos vagyok abban, hogy Radicová a magyarok körében nagy támogatásnak örvend, s a magyarok körében nagy győzelmet arat" - nyilatkozta újságíróknak Csáky Pál, az MKP elnöke, aki Radicová stábjában várja az eredményeket.

A hét jelölt mindegyike pártja, támogatói és munkatársai körében várja az eredményt. A részeredményeket még éjjel, míg a hivatalos végeredményt vasárnap délelőtt teszik közzé.