Berlusconi durván kiakadt

2009.04.06. 16:22
Silvio Berlusconi olasz miniszterelnöknek azzal fenyegetőzött, hogy nem áll többet szóba az olasz sajtóval, amelyik címlapon hozta az előző héten a G20-csúcson, valamint a NATO-találkozón elkövetett bakijait. Szerinte a szándékos befeketítésével Olaszországnak is ártanak.

Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök azzal vádolta meg az újságokat és a tévécsatornákat, hogy szándékosan ártottak neki és rombolták az Olaszországról hírnevét, amikor az elmúlt napokban rávilágítottak bakijaira. Dühösen kijelentette, hogy kemény lépéseket tervez a riporterek ellen, írja a Telegraph.

03

"Nem állok többet szóba veletek. Én Olaszországért dolgozom, miközben ti ellene. Nem adok többet sajtótájékoztatót" - fenyegetőzött, bár később már visszakozott. "Elég ebből, a pokolba már! Ez rágalmazás, és az újságolvasók félretájékoztatása" - fakadt ki az olasz miniszterelnök.

"Nem kellene így viselkedniük. A II. Erzsébettel kapcsolatos bakim teljesen abszurd. És most meg ugyanez Merkel aszonnyal. Mondtam neki, hogy Erdogannal beszélek, amire jelezte, hogy csak nyugodtan" - magyarázta az olasz miniszterelnök.

A pénteken és szombaton megrendezett NATO-csúcstalálkozó második napján Berlusconi fél órán keresztül telefonált mobilján, miközben az egyik vendéglátó Angela Merkel kancellár sorra fogadta az állam- és kormányfőket. Az olasz miniszterelnök annyira belefeledkezett a beszélgetésbe, hogy végül a katonai szervezet alapításának 60. évfordulóján készült közös fotóról is lemaradt. Berlusconi később azt állította, hogy éppen Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnököt győzködte, hogy korábbi ellenkezését félredobva szavazza meg Anders Fogh Rasmussent NATO-főtitkárnak.

Korábban Berlusconit a G20-csúcson nevették ki, miután II. Ezsébet rászólt a közös fotózkodás után, hogy miért kellett ordítozva üdvözölnie Barack Obama amerikai elnököt.

Az olasz újságírók csak a dolgukat végzik, amikor a látottakról tudósítanak, és semmiképpen nem lehet hűtlenséggel, vagy rágalmazással vádolni őket, reagált a miniszterelnök fenyegetőzésére Franco Siddi, az Országos Sajtószövetség titkára.

A La Repubblicának nyilatkozó Nando Pagnoncelli politológus szerint Berlusconinak egyébként sem kellene aggódnia. Szerinte a politikai ellenfelek ugyan felhasználhatják a bakikat, azonban jobboldali szavazóinak bejönnek bohóckodásai és értékelik humorérzékét.

Elindult az Indamedia média és marketing-kommunikációs kiadványa.

További szakmai tartalmakért kattints és kövess bennünket!

MEGNÉZEM
Frontvonal

Átfogó elemzések, világátalakító kérdések és jövőképek egy kötetben.

MEGVESZEM