Valér
4 °C
8 °C

Kitoloncolnák Angliából a terrorgyanús csoportot

2009.04.22. 07:27
Kitoloncolási őrizetbe helyezték Nagy-Britanniában annak a robbantásos merénylet előkészületével gyanúsított csoportnak a legtöbb tagját, amelyre húsvét előtt csapott le a brit elhárítás.

Az utóbbi évek legnagyobb terrorellenes rajtaütését hajtotta végre nagypéntekre virradó éjjel több száz fegyveres rendőr és elhárítási ügynök Manchester és Liverpool környékén. Az akcióban 12 személyt vettek őrizetbe, közülük 11 pakisztáni születésű. A pakisztániak többsége diákvízummal, egyetemi hallgatóként tartózkodott Nagy-Britanniában.

Kihallgatásuk mostanáig tartott, hétfő este azonban a brit belügyminisztérium közölte, hogy kilenc őrizetest a kitoloncolás előkészületének jegyében a brit határrendészeti hatóság felügyelete alá helyeztek. Egy személy már korábban a határőrség szerepét betöltő szervezet őrizetébe került át. Két gyanúsított kihallgatása még folyik, és a rendőrök folytatják több helyszínen a házkutatásokat is.

A rajtaütést annak idején néhány órával előre kellett hozni a tervezetthez képest, mert a Scotland Yard azóta lemondott terrorelhárítási parancsnoka, Bob Quick véletlenül felfedte az akció részleteit.

Quick, aki a brit rendőrségi terrorelhárítás legmagasabb rangú vezetője volt, nem sokkal az összehangolt rendőrségi és elhárítási fellépés kezdete előtt úgy szállt ki szolgálati autójából a Downing Street-i miniszterelnöki hivatal előtt, hogy a felgöngyölítő akció részletes tervezetének leírása jól látszott a kezében, és az erről készült fotók el is jutottak a lapokhoz.

A brit sajtó akkori értesülései szerint azonban e kínos incidenstől függetlenül is már lépnie kellett az elhárításnak, mivel a több helyszínen - köztük a liverpooli egyetemen - filmbe illő külsőségek közepette lefogott gyanúsítottak a húsvéti ünnepek környékére tervezték a robbantásos merényletet.

Arról ugyanakkor egyelőre nincs hivatalos hír, hogy a rendőrség az eddigi vizsgálat során talált-e erre utaló egyértelmű bizonyítékokat. A belügyminisztérium csak annyit közölt, hogy a kormány nemzetbiztonsági okokból tervezi a gyanúsítottak kitoloncolását.

Nagy-Britanniában legutóbb 2005 júliusában követtek súlyos terrormerényletet. Akkor három londoni metrószerelvényen és egy városi emeletes buszon robbantotta fel magát négy brit állampolgárságú merénylő. A detonációkban az elkövetőkön kívül 52 személy halt meg, és több mint hétszázan megsérültek.