Szilárda
0 °C
6 °C

Küszöbön áll a világjárvány

2009.04.30. 00:38 Módosítva: 2009-04-30 00:38:42
Az Egészségügyi Világszervezet szerda este 5-ös fokozatúra emelte a sertésinfluenza terjedése miatti riasztást. A szervezet világjárvány kitörésére figyelmeztet, de úgy látja: az államok megfelelően felkészültek a helyzet kezelésére. Magyarországon a mostani helyzethez képest nem lesz sok változás: a repülőtérre érkezőket már ellenőrzik, mostantól azonban növelni kell a járványügyi mintavételek számát.

A hatfokozatú skálán az 5. fokozat a világjárvány bekövetkezésére utal. Ezt akkor rendelik el, ha egy vírus által okozott betegség ugyannak a térségnek több mint két országában önálló gócokban alakul ki. A WHO azért rendelte el ezt a fokozatot, mert a vizsgálatok alapján a Mexikóban azonosított új influenzavírus az Egyesült Államokban is továbbterjedt.

000T TRWas2308544

Az Egészségügyi Világszervezet és az EU Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) úgy látja: a világ soha nem volt jobban felkészülve egy világjárványra, mint most.

A sertésinfluenza azonban éppen az a vírustörzs, amelynek a felbukkanásától évek óta féltek a szakemberek. Ez a törzs különböző állati (sertés, madár) influenzavírusok keveredéséből jött létre, és képes egyik emberről a másikra terjedni. A betegség nem feltétlenül halálos, de újszerűsége miatt egyelőre nincs megfelelő oltóanyag ellene. A "hagyományos" influenza egyébként eddig is minden évben 200-250 ezer ember halálát okozta a világban.

Áprilisban jelentették az első eseteket Mexikóból. A betegség 38 fok feletti, hirtelen jelentkező lázzal, köhögéssel, fejfájással, ízületi fájdalommal, orrdugulással és általános levertséggel jár. Szakemberek külön aggasztónak találják, hogy a vírus egészséges felnőtteknél is súlyos tüneteket, sőt halált is okozhat.

Több mintavételre lesz szükség

Az ötös riasztrási fokozat értelmében minden országnak életbe kell léptetnie a pandémiára (világjárvány) való felkészüléssel kapcsolatos terveit. Ilyen 2005-ben Magyarországon is készült, amelyet nemrégiben aktualizáltak. Ez a terv azt írja le, milyen intézkedéseket kell hozni a járvány továbbterjedésének megakadályozására.

A Nemzeti Influenza Pandémiás Terv a 4-es és 5-ös fokozatú riasztás esetén szükséges teendőket közös pontban írja le, így az eddig bevezetett intézkedésekhez képest nincs szó sok újdonságról.

Arra már korábban is utalt az egészségügyi miniszter, hogy ha életbe lép az 5-ös fokozat, akkor az influenza figyelőszolgálat keretén belül a virológiai mintavételezést minden korcsoportban és régióban 50 százalékkal meg kell növelni.

A 4-es és 5-ös fázisban a kormányzat és az egészségügyi hatóságok az elsődleges feladata a lakosság megfelelő tájékoztatása. Át kell tekinteni a gyógyszer- és egészségügyi eszköz készeleteket.

Oltóanyag két-három hónap múlva

A határátkelőkön ellenőrizni kell a járványveszélyes területekről érkezőket. Ez már most is zajlik: Ferihegyen információs pultokat állítottak fel, és a Mexikóból, illetve az Egyesült Államok déli részéről Budapestre érkezők - egyelőre önkéntesen - orvosi vizsgálaton eshetnek át.

A tisztiorvosi hivatalnak intézkednie kell az oltóanyag gyártásáról vagy beszerzéséről. Napokon belül Magyarországra érkezhet az új, A/H1N1 típusú influenzavírus-törzs mintája, amelynek segítségével elindulhat az oltóanyaggyártás - jelentette be Bujdosó László, a Pandémiás Bizottság elnöke szerdán a parlament egészségügyi bizottsága előtt.

Amint a magyar szakemberek megkapják a vírustörzset, onnantól két-három hónapon belül készülhet el az első 500 ezer adag oltóanyag. A pandémiás terv rendelkezik arról is, hogy elsőként az egészségügyi intézményekben dolgozókat oltják be, ők vannak ugyanis kitéve a legnagyobb veszélynek és a járvány leküzdésében rájuk van a legnagyobb szükség.

148 esetből 8 halálos

A legutolsó jelentések szerint eddig 2000-nél is több sertésinfluenza-gyanús esetet jelentettek világszerte. Kilenc országban 148 esetben igazolták a fertőzést. A fertőzés Európában is megjelent: tizennégy EU-országban vannak gyanús esetek, négy országban, az Egyesült Királyságban, Spanyolországban, Németországban és a Magyarországgal szomszédos Ausztriában találtak igazoltan A/H1N1 vírussal fertőzött embert.

A megfertőzött emberek többségéről kiderült, hogy az elmúlt napokban Mexikóban jártak. Az USA-ban meghalt kisgyermek is mexikói volt, akit szülei éppen kezelésre vittek az Államokba. Európán belül egyelőre nincs arra utaló adat, hogy egy fertőzött személy a kontinensen továbbadta volna a vírust.

12

A 148 beteg közül eddig 8-an haltak meg: heten Mexikóban, egy kétéves gyermek pedig az Egyesült Államokban. Az eddigi tapasztalatok szerint bár az új vírus által okozott betegségre egyelőre nincs oltóanyag, de kezelhető. A megfertőzött betegek reagálnak az antivirális szerekre.

A Németországban kezelt három, igazoltan fertőzött beteg állapota jó. Egy ember kezelésénél akadtak nehézségek, de neki egy alapbetegsége is volt, amit a magas lázzal járó influenza felerősített.

A betegség sertéshús fogyasztásával nem terjed. Ennek ellenére tíz ország már leállította a sertéshús importját. Az Európai Bizottság kedden azt javasolta, hogy a félreértések elkerülésére nem a sertésinfluanza kifejezést, hanem ehelyett egyszerűen az "új influenzavírus" megnevezést használja.

Az  Egészségügyi Világszervezet (WHO) riasztási skálája

1. fokozat: Az emberi esetek kis kockázatát jelenti, az állatokat megfertőző vírus emberre nem terjed át.

2. fokozat: A vad- vagy háziállatok között terjedő vírus néhány esetben emberre is átterjed.

3. fokozat: A vírus korlátozott gócokban aktívan fertőz, de nincs tömeges emberről emberre terjedő fertőzés.

4. fokozat: Az állati eredetű vírus bizonyítottan képes járványt előidézni egy emberi közösségben. Ebben a fokozatban még nem tartják elkerülhetetlennek a világjárványt.

5. fokozat: A betegség ugyannak a térségnek több mint két országában önálló gócokban alakul ki. Küszöbön áll egy világjárvány és igen kevés idő van a felkészülésre.

6. fokozat: Hivatalosan megállapítják a világjárvány kialakulását. Ehhez arra van szükség, hogy a vírus a világ két különböző régiójában önálló gócokban fertőzzön.

15%

Edith Eva Eger A döntés

3999 Ft
3400 Ft
15%

Pan-dji Vádirat

3499 Ft
2975 Ft