Lujza
-2 °C
13 °C

A franciák kétharmada csalódott Sarkozyben

2009.05.04. 14:42
A franciák mintegy kétharmada, 65 százaléka csalódott a két évvel ezelőtt megválasztott államfőben, s csak a megkérdezettek 24 százaléka elégedett Nicolas Sarkozy eddigi tevékenységével, derül ki a TNS Sofres Logica felméréséből, amelyet a Metro című napilap ismertetett hétfőn.

Arra a kérdésre, hogy összességében hogyan értékeli az elnök politikai mérlegét, a megkérdezettek 63 százaléka úgy válaszolt, hogy "inkább negatívnak", míg 28 százalékuk úgy, hogy "inkább pozitívnak" látja azt. Kilenc százalékuknak nincs a kérdésről véleménye.

Az április 23-24-én ezer nagykorú francia megkérdezésével készült reprezentatív felmérés azt mutatja, hogy a 2007. május 6-án 53 százalékos többséggel elnökké választott Sarkozyről hasonlóan negatívan vélekedik a közvélemény, mint elődeiről két évvel megválasztásuk után. Jacques Chiracban 1997-ben a franciák 65 százaléka csalódott, és 22 százalék volt elégedett politikájával, Francois Mitterrand-ban 1980-ban pedig 54 százalék csalódott, és 30 százalék volt vele elégedett.

A felmérés kapcsán Brice Teinturier, a TNS Sofres igazgatója a Les Échos című gazdasági napilapnak elmondta: Sarkozy politikáját a közvélemény gyakran értékeli igazságtalannak és nem elég hatékonynak, valamint sokan kételkednek a bejelentett reformok megvalósulásában.

A felmérést vezető Emmanuel Riviere szerint az elnök népszerűségvesztése csak részben magyarázható a gazdasági válsággal, hiszen tetszési mutatója a magánélete részleteinek kiteregetése és kormányzási stílusa miatt már 2007 végén süllyedni kezdett, s egy évvel ezelőtt elérte a 32 százalékot. A "többet dolgozni, többet keresni" szlogennel államfővé választott Sarkozynek azóta a növekedő munkanélküliséggel is szembesülnie kellett, s miközben a kampányban gyors és konkrét változásokat ígért Franciaországnak, nem tud azonnali eredményeket felmutatni.

Tavaly ősszel viszont egy rövid ideig megerősödött az elnök iránti bizalom: a közvélemény értékelte Sarkozy aktivitását az Európai Unió francia elnöksége idején, valamint a bankmentő és a gazdaságélénkítő programok bejelentésekor és a G20-ak találkozójának megszervezésében. De ez a bizalom az év eleje óta szertefoszlott.

Teinturier szerint viszont az államfő még mindig nagyon biztos támogatói bázissal rendelkezik a jobboldali szavazók körében, akik úgy vélik: Sarkozy nem adta fel sem a reformokat, sem a választási ígéreteit.

Pascal Perrineau, a párizsi Politikatudományi Intézet (Cevipof) elemzője pedig azt hangsúlyozza: Sarkozyt nagyban segíti az, hogy a baloldalon nincs hiteles alternatívája.