Júlia, Rita
EUR 384,12 Ft
USD 364,25 Ft
13 °C
25 °C

Hetven tamil lázadót koncoltak fel

2009.05.17. 09:29
Megindította végső offenzíváját a kormány a tamil tigrisek ellen. A tengerpartra szorított felkelők közül vasárnap legalább hetven veszett oda egy támadásban. A hivatalos álláspont szerint mindjárt vége is a polgárháborúnak, a lázadók viszont úgy látják: csak az ellenállás módszerei változnak majd.

Legalább hetven tamil lázadóval végzett a Srí Lanka-i hadsereg vasárnap. Az egy négyzetkilométeres tengerparti területre beszorított felkelők hajókon próbáltak szökni egy sekély lagúnán keresztül, amikor a katonák rajtuk ütöttek. A kormányerők a vasárnapi akcióban hat hajót fogtak el. A tamil tigrisek vezetője, Velupillai Prabhakaran a katonai szóvivő szerint feltehetően nem volt az áldozatok között.

Az utóbbi három nap alatt ötvenezer civil menekült el a harcok sújtotta övezetből. Ez a második legnagyobb menekülthullám április huszadika óta, amikor 115 ezren távoztak a sziget északkeleti részéről. A Srí Lanka-i hadsereg feltételezése szerint a menekültek számának csökkenése azt is jelzi, hogy lassacskán minden civil elhagyta a területet.

A kormányzat szerint egyébként a tamil tigrisek épp a végső megsemmisülés előtt állnak, és mindjárt vége is a polgárháborúnak, a lázadók viszont nem így látják. Szerintük hiába fejezi be vérfürdővel és polgári személyek lemészárlásával a háborút a kormány, az akció nem vet véget egy több évtizedes konfliktusnak. Sőt, annak hevessége soha nem látott fokra emelkedik majd, jósolta a TamilNet.com.

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!



  • Vennék
  • Hírek