Fábián, Sebestyén
-1 °C
7 °C

Egymásnak estek az iráni forradalom gyermekei

2009.06.15. 21:50 Módosítva: 2009.06.15. 21:50
Az 1979-es iszlám forradalom óta nem voltak olyan komoly zavargások Iránban mint most. Az elnökválasztást a liberálisabb vonalat képviselő jelölt szerint elcsalták. A magát győztesnek tartó, a nyugati világgal összevesző Ahmadinezsád elnök kormánya erőszakosan oszlatott, a hétvégén hárman meghaltak, sokakat letartóztattak, hétfőn pedig állítólag egy áldozata van annak, hogy belőttek a tüntetőkbe. A világ egyik legfurcsább diktatúrája az iráni. A most egymással küzdő vezetők egyaránt ott voltak a rendszer születésénél.

Iránban 30 éve, az iszlám forradalom győzelme óta először vannak komoly utcai zavargások. A szombat óta tartó, többször brutális erőszakkal, hétfőn lövésekkel is feloszlatott tüntetések központja Teherán, az ország fővárosa, ahol a lakosság jelentős része liberálisabb beállítottságú, mint a konzervatívabb vidékiek.

A tüntetéseket elnökválasztás előzte meg. Hivatalosan a győztes a szavazatok mintegy kétharmadának megszerzésével a hivatalban lévő elnök, Mahmud Ahmadinezsád lett. Másodikként a hivatalosan 33,75 százalékot szerző Mir Hoszein Muszavi futott be, aki szerint a választást elcsalták. Ő és tüntető hívei a választási eredmény megsemmisítését és új elnökválasztást követelnek. Muszavi szerint milliók nem kaptak szavazólapot, és sok szavazókörzetbe nem engedték be a független ellenőröket, szavazatszámlálókat.

Papok uralma

Irán diktatórikus rendszer, mégis komoly jelentősége és hagyománya is van a demokratikus választásoknak. Ez a kettősség a nagyon furcsa, nehezen átlátható, ám bizonyos demokratikus elveket nem teljesen kizáró politikai berendezkedésből adódik.

Az iráni rendszer 1979-ben alakult ki, amikor az emigrációból hazatérő Homeini ajatollah (az ajatollah egy síita papi titulus) vezetésével forradalom söpörte el a nyugatbarát sah (uralkodó) rendszerét. A muzulmán világban addig feltűnően világias Irán vallási kormányzatot kapott és ezzel párhuzamosan komoly szociális intézkedések történtek. Az új rendszer hamar összeveszett a nyugati nagyhatalmakkal, de nem fordult a Szovjetunió felé sem.

Az 1979 óta működő iráni rendszerben a kormány tagjait kinevező elnök csak a második ember. Az első az Őrök Tanácsát vezető államfő, aki egyszerre főpapja is az országnak. Az első ilyen vezető maga Homeini volt, és 1989-es halála óta Szajed Ali Hamenei ajatollah tölti be a tisztséget. A megbizatás életfogytig szól.

E főpap-államfő választja ki az általa vezetett Őrök Tanácsának tagjait, akik mind papok, és a legfőbb vezető halála esetén az utódját is kiválasztják. Az Őrök Tanácsa minden törvényt megvétózhat, ha úgy vélik, hogy az ellenkezik az alkotmánnyal vagy az iszlám értékeivel. A testületet vezető főpap a hadsereg irányítója, ő nevezi ki a tévék és rádiók vezetőit. Az Őrök Tanácsa hagyja jóvá, hogy ki indulhat parlamenti vagy elnökválasztásokon, most például 475 elnökjelöltből 4-et engedtek indulni. A mostani eredmény miatt a vesztes Muszavi is náluk fellebbezett, a testület 10 nap múlva dönti el, hogy elfogadja-e a választás végeredményét.

A napi ügyekben viszont a kormány teljes felhatalmazással, önállóan működik. A kormányt a megszűrt jelöltekkel levezényelt, ám eddig rendszerint demokratikusan megválasztott elnök vezeti. Az Őrök Tanácsa ugyan szűri a parlamenti jelöltek listáját is, de a törvényhozás összetétele eddig szintén demokratikus választáson keresztül alakult ki. Nyugati értelembe vett pártok Iránban nem működnek, a jelöltek általában egy-egy karizmatikus vezető mellett csoportosulnak.

Az Őrök Tanácsának vezetője és az elnök közti valódi munkamegosztás és hatalmi viszony egyáltalán nem egyértelmű. Amikor a közelmúltban az iraki elnök mindkettejükkel találkozott, és gyógyszereket kért Irántól, akkor Hamenei ajatollah azt mondta, hogy ő csak imával tud segíteni, orvosságot majd Ahmadinezsád küld. Viszont amikor 2005-ben Ahmadinezsádot elnökké választották, akkor első hivatalos találkozójukon kézcsókkal köszöntötte az ajatollahot.

Óvatos reformerek

1979 óta most először fordult elő, hogy egy választás eredményének tisztasága erősen megkérdőjelezhető. Az Őrök Tanácsa ugyan mindig is szűrte a jelöltek listáját és ezzel eleve erősen befolyásolta a választások eredményét, de mindig engedték, hogy a rendszer óvatos kritikusai, így a most vesztesnek kikiáltott Muszavi is elinduljanak. Sőt, volt már hogy elnökválasztáson győztek is, így például Ahmadinezsád előtt két cikluson át reformpárti elnöke volt Iránnak, a Muszavihoz egyébként közel álló Hatami személyében.

A reformerség vagy liberalizmus nyugati szempontból csak óvatos nyitást jelent. Hatami alatt ez például azt jelentette, hogy a hatóságok elnézték, ha valaki nyugati tévéadókat nézett és Teheránban egyre hátrébb tolhatták a nők a kendőt a fejükön, láttatni engedve tincseiket. Muszavi mostani kampányában sem ígért rendszerváltást, elsősorban Ahmadinezsád gazdaságpolitikáját és a hivatalnoki kar korrupcióját támadta.

Ugyanakkor ígéretei között megjelent a női egyenjogúság erősítése, a szólásszabadság erősítése, magántévék engedélyezése (ami az Őrök Tanácsának egy fontos jogkörének megnyirbálását jelentené, hiszen most az összes tévé elnökét vezetőjük nevezi ki) és az erkölcsrendészet feloszlatása. Utóbbi egy félhivatalos, vallásos diákokból álló szervezet, ami rendszeresen vert szét diáktüntetéseket az elmúlt években, még mielőtt a rendőrség kiért volna a helyszínre. Tagjai besúgóként, utcai rendteremtőként is működnek. Ahmadinezsád épp ennek az erkölcsrendészetnek volt egyik alapítója és egyetemi tanári éveiben fontos mentora volt a mozgalomhoz csatlakozó diákoknak.

Múzeumba küldte a szőnyegeket

Mindkét jelölt a mostani rendszert megalapozó 1979-es forradalom lelkes támogatója volt. Ahmadinezsád nagyon szegény családból származott, számára a forradalom a kitörés lehetőségét hozta. Már tizenévesen biciklivel terjesztette Homeini ajatollah akkor még betiltott pamfeltjeit, a forradalom idején a fegyverkező diákokhoz csatlakozott. Tevékenyen részt vett az USA teheráni nagykövetségének elfoglalásában. 52 túszt ejtettek és az országból elmenekült sah kiadását kérték életükért cserébe. Végül csak a sah halála után fél évvel, 1981-ben engedték el az amerikaiakat. A CIA hiába próbálta őket korábban kiszabadítani.

Az új rendszerben Ahmadinezsád vidékre került közigazgatási vezetőnek és már megyei kormányzó volt, amikor a frissen elnökké választott reformista Hatami leváltotta. Hatami egyik fő tanácsadója akkoriban éppen a mostani választási rivális, Muszavi volt. Ahmadinezsád visszatért Teheránba, ahol phd-t szerzett és egyetemi tanár lett. A konzervatív, vallásos diákság szellemi vezetőjeként nyerte meg 2003-ban a teheráni polgármester-választást.

Ahmadinezsád mindig is a szegényeket célozta meg kampányaiban. Sokat beszél nehéz gyerekkoráról és híresen puritán életmódja van. Polgármesterként nem vette fel a fizetését, hanem megelégedett egyetemi bérével. Elnökké választása után az elnöki palota perzsaszőnyegeit múzeumba küldte és nem költözött be a díszes lakosztályba sem. Győzelméig egész életében csak egyszer járt külföldön, akkor is a szomszédos Irakban töltött néhány napot.

Balról a reformok felé

Muszavi építészmérnökként végzett és az iszlám forradalom balszélén állt. Ahogy a mostani reformisták többsége, úgy ő is a szociális igazságosság ügyét tartotta a legfontosabbnak, miközben neki is fontos volt a forradalom iszlám szellemisége.

Muszavi már megjárta a hatalom csúcsát, 1981-89 között miniszterelnök volt. Éppen akkor, amikor az Őrök Tanácsát most vezető Hamenei volt az elnök. Ebben az időben dúlt a rendkívül véres iraki-iráni háború, ami máig traumatikus emléke az iráni társadalomnak, szinte nincs család, amelynek ne lenne halottja. Muszavi legfontosabb érdemének azt tartják, hogy sikerült megoldania a lakosság ellátását a legnagyobb nélkülözések idején is.

Amikor Hamenei átvette az Őrök Tanácsának vezetését, akkor megromlott a viszonyuk, és Muszavi távozott a politikából. Az utóbbi éveket pedig az Iráni Művészeti Akadémia elnökeként bekkelte ki.

Az óvatos reformerek és a keményvonalasok harca legalább húsz éve, Homeini ajatollah halála óta tart Iránban. Mint látható a főszereplők régóta ismerik egymást, lényegében Ahmadinezsád volt az utolsó új ember az iráni politikai elitben. A mostani helyzet azért különös, mert nagyon erős a gyanú, hogy a keményvonalasok meghamisítottak egy választást.

Nagy perzsa ambíciók

Irán az utóbbi időben a közel-kelet egyik legfontosabb hatalmi központjává vált. A síita állam az USA és az EU meggyőződése szerint atombomba fejlesztésén dolgozik. Az előkészületek már a reformernek tartott Hatami alatt megkezdődtek, de Ahmadinezsád alatt felgyorsult a program. Muszavi is folytatta volna ígérete szerint, ha megválasztják. Irán nagyhatalmi ambíciójában ugyanis nincs vita a két oldal között, bár Muszavi nyitottabb egy fokkal a külvilág iránt, és jelezte, hogy Ahmadinezsád holokauszt-tagadó nézeteit sem osztja.

Irán nagyhatalmi törekvései nagyon fontos identitása az egész népnek. Az irániak egyrészt nem arabok, hanem perzsák, másrészt nem az iszlám követőinek többségét kitevő szunniták, hanem síiták. Egy szunnita arab világ közepén ezek fontos szempontok, és 1979 óta minden iráni kormány célja az volt, hogy bebizonyítsák, ők képviselik az igazi iszlámot. Az iraki háború – a saját síitáit elnyomó Szaddám Huszein ellen – a forradalom utáni első tíz évben csak az önvédelem megszervezésére adott lehetőséget, az utóbbi évek viszont komoly változást hoztak.

Irán hirtelen fontos lett, hiszen két szomszédjában is háború tört ki. Afganisztánban mindig is a tálibok ellenfeleit fegyverezték fel, és az afganisztáni síiták (a hazarák) a nyugatiak egyik legfontosabb szövetségesei váltak.

Irakban viszont a radikális síita oldalt támogatták Teheránból, és az USA vádja szerint az irániak fegyverezték fel a legszervezettebb ellenálló csapatot, a Mahdi Serege nevűt. Közben rengeteg pénzzel támogatták a libanoni Heszbollah nevű szervezetet, ami 2006-ban 30 napos háborút viselt Izraellel. Szintén iráni támogatásból él leginkább a gázai övezetben működő, és Izraellel tavaly télen háborúzó Hamász is. Irán nem csak azt akarja bizonyítani, hogy többet tesz a mohamedánok nyugat elleni harcáért mint az összes többi iszlám állam együttvéve, hanem a síita vallási rendszert is népszerűsíti ezzel az arab világban.

Az Irán által támogatott iraki, libanoni és palesztin fegyveres csoportok komoly szociális tevékenységet is végeznek: iskolákat, kórházakat üzemeltetnek, így terjesztve az iráni típusú iszlám forradalom eszméjét.

A nagyhatalmi ambíciókat a reformisták hatalomra jutása valószínűleg nem veszélyeztette volna, a belső békétlenség viszont kárt tehet benne. Egy esetleges iráni polgárháború nagyon meggyengítené az utóbbi években rendkívüli befolyásra szert tevő országot.

Irán ráadásul a világ második legtöbb földgáztartalékkal bíró országa és komoly olajvagyona is van. Irán jövője így nem csak a térség hatalmi törekvései szempontjából, hanem a nemzetközi gazdaság alakulása miatt is nagyon fontos.