Koronavírus adatok

2021. dec. 03.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Vilma
-1 °C
3 °C

Népszavazás a választási törvényről Olaszországban

2009.06.21. 11:53 Módosítva: 2009.06.21. 11:54
Vasárnap megkezdődött Olaszországban a választási törvényről szóló népszavazás és a részleges helyhatósági választások második fordulója.

A referendumra bocsátott választásitörvény-tervezet a nagy pártok pozícióit erősítené azzal, hogy a képviselőházba ezentúl 4, a szenátusba pedig 8 százalék lenne a pártok számára a bejutási küszöb. Ugyancsak szavaznak arról, hogy a jövőben egy jelölt ne indulhasson több választási körzetben. Megfigyelők szerint magas tartózkodási arány várható, mert a Silvio Berlusconi kormányfő magánélete körüli egyre jobban terebélyesedő botrányok a politikából való kiábránduláshoz vezethetnek az állampolgárok körében. Amennyiben a részvételi arány nem éri el az 50 százalékot, a népszavazás érvénytelen.

Berlusconi hosszas viták után beleegyezett abba, hogy nem kampányol az „igen” szavazatok mellett, amely pártjának, a Szabadság Népének (PdL) kedvezne, engedve szövetségesének, a populista Északi Liga pártjának, amely viszont ellenzi a tervezetet. A legnagyobb baloldali ellenzéki tömörülés, a Demokrata Párt (PD) megosztott a reform szükségességét illetően.

A helyhatósági választások első fordulóját, amely az olaszországi településeknek és megyéknek több mint a felét érinti, két héttel ezelőtt, az európai parlamenti választásokkal egy időben tartották, és a június 7-i voksolás a jobboldal előretörését hozta. Éppen ezért különös figyelem kíséri Milánó megyei elnökének megválasztását, amely egyike a baloldal utolsó bástyáinak az ország északi részén. A baloldal, amely a 2008. áprilisi, nagyarányú jobboldali győzelmet hozó parlamenti választások óta fokozatosan szorul vissza, abban reménykedik, hogy meg tudja őrizni az olyan hagyományosan vörös városokat, mint Bologna, Firenze, Prato vagy Bari. A szavazóurnákat hétfőn 15 órakor zárják.