Bernát, Felícia
13 °C
23 °C
Index - In English In English Eng

Mégis megölték a brit kormányt leleplező Dr Kellyt?

2009.07.14. 18:49 Módosítva: 2009.07.14. 19:16
Hat éve David Kelly fegyverszakértő halála a brit belpolitika egyik legkomolyabb botrányát robbantotta ki. Új információk szerint eltussolták az esetet, nem öngyilkosság volt, hanem megölték.

Tizenhárom orvos készül pert indítani David Kelly brit mikrobiológus, fegyverszakértő halálának ügyében. A 2003 júliusában elhunyt férfiról hosszas vizsgálódás után akkor azt állították, öngyilkos lett, azonban a David Halpin vezette doktori csapat ezt most egy tizenkét oldalas jelentésben cáfolja. Hat évvel ezelőtt szerintük tévesen állapították meg a halál okát.

David Kelly a 2000-es évek elején a brit kormány tömegpusztítófegyver-szakértője volt. A közvélekedés szerint ő volt a forrása annak a BBC tudósításnak, melyben arról számoltak be, hogy a Blair-kormány hazudott, amikor tudatosan felnagyította az iraki tömegpusztító fegyverekkel kapcsolatos információkat, ezzel adva magának nyilvános önigazolást, hogy indokolt volt belépni az iraki háborúba. Száz százalékosan azonban máig sem bizonyosodott be, valóban Kelly volt-e az informátor.

A BBC Radio 4 adásában elhangzott kormányellenes vádakat vizsgálni kezdték a hatóságok, és 2003. július 16-án Kellyt is meghallhatták az ügyben. Másnap az oxfordshire-i otthona mellett lévő erdőben holtan találták a férfit. A hivatalos álláspont szerint megölte magát. Bevett 29 fájdalomcsillapító tablettát, felvágta a bal csuklóját, és elvérzett. Holtteste mellett ott volt a kés is, egyértelműnek tűnt a szituáció.

Defibrillált botrány

Privát számítógépének levelesládájából viszont több gyanús e-mait is előkerült. Az egyiket Judith Millernek, a New York Times újságírójának küldte, aki szakértőként használta Kellyt a bioterrorizmusról szóló készülő könyvéhez. A férfi a levélben virágnyelven fogalmazta meg, fenyegetve érzi magát. (Miller kultikus figura az amerikai újságírásban, kalandjai még egy filmet is ihlettek, a Nothing But the Truth-t, ugyanis 2005-ben 11 hétre börtönbe csukták, mert egy komoly kormányügyben nem adta ki a forrását.)

A botrány hónapokig csengett le, még Tony Blair akkori miniszterelnök széke is veszélybe került, de végül nem bukott bele. Richard Sambrook, a BBC hírigazgatója viszont lemondani kényszerült, mert nem tudtak perdöntő bizonyítékokat felmutatni, hogy alátámasszák, hazudott a kormány a tömegpusztítófegyver-ügyben, forrásukat pedig nem adták ki.

Hat évvel később most tizenhárom orvos állt elő, és egyértelműen állítják: a Kelly bal csuklóján vágott sebből nem veszthetett annyi vért, hogy meg kelljen halnia. „Másrészt ha valaki felvág egy eret a csuklóját, elkerülhetetlen, hogy ujjlenyomatot hagyjon a késen" - nyilatkozta David Halpin. Márpedig a kés nyelén nem találtak semmiféle ujjlenyomatot. A doktorok fellépésükkel újraéleszthetik az évtized legnagyobb brit belpolitikai botrányát.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!