Auguszta
-3 °C
2 °C

Eltérítettek egy repülőgépet Kínában

2009.08.09. 19:01 Módosítva: 2009-08-09 21:33:43
A kínai állami hírügynökség, az Új Kína több, egymásnak ellentmondó hírt adott ki vasárnap egy repülőgép állítólagos eltérítéséről. Először azt jelentették, hogy egy afganisztáni gépet fel akartak robbantani Kína autonóm ujgur tartományának a fővárosában. Néhány perccel később olyan hír jelent meg, hogy egy bombával fenyegetett, elterelt repülő Urumcsi helyett Afganisztánban szállt le. A reuters szerint a gépnek csak a papírjai nem voltak rendben.

Eltérítettek egy repülőgépet Kína Hszincsiang (Xinjiang) körzetében – adta hírül részletek közlése nélkül vasárnap az ország állami hírügynöksége. Az Új Kína hírügynökség több, egymásnak ellentmondó hírt is közölt a nap folyamán arról, hogy a gépen bomba volt, hogy a gépet fel akarták robbantani a Hszincsiang körzetben lévő autonóm ujgur területen, illetve arról, hogy a gépet bombával kényszerítették afganisztáni leszállásra.

Etnikai zavargások

Az északnyugat-kínai autonóm terület fővárosában, Urumcsiban, ahol a múlt hónapban súlyos etnikai zavargások voltak, a kormányhivatal ügyeletese "nem hallott semmiféle gépeltérítésről" – közölte az AP amerikai hírügynökség. Az akkori etnikai zavargásokban a hivatalos közlések szerint körülbelül 200 ember halt meg.

A kínai állami hírügynökség (Xinhua) néhány percen belül két, egymásnak részben ellentmondó hírt publikált honlapján a gépeltérítésről. Az első, helyi idő szerint 0 óra 50 perckor megjelent hír arról szól, hogy bombának szántak egy afganisztáni repülőt, és azt az ujgur fővárosban, Urumcsiban akarták felrobbantani.

Bombafenyegetés, tűzoltók, mentők

Kilenc perccel később a Xinhua angol nyelvű változata már olyan hírt publikált, miszerint Afganisztánban szállt le egy repülőgép, amit bombával fenyegetőzve térítettek el. Az első hírekben még az szerepelt, hogy a hatóságok arra utasították az urumcsi repülteret, tagadja meg a leszállást, és ezzel egyidejűleg mentőket és tűzoltókat küldtek a város repterére.

A Xinhua által néhány perce frissített hírek szerint valójában egy eredetileg Kínába, Urumcsiba tartó afgán repülőről volt szó, amit bombafenyegetés ért. A repülő végül az afganisztáni Kandahar városában landolt magyar idő szerint háromnegyed nyolc körül; a hírügynökségnek ezt diplomáciai források is megerősítették.

Vagy csak papírbajok?

A Reuters közép-európai idő szerint vasárnap éjjel kilenc óra után azt jelentette, hogy a Kabulból Urumcsiba tartó afgán repülőgép a dél-afganisztáni Kandaharban azért szállt le, mert állítólag nem voltak rendben a gép papírjai.

A Reuters szerint a Kam afgán légitársaság gépe Kandaharban szállt le, és a fenyegetésről szóló minden korábbi jelentés vaklárma, legalábbis legalábbis afgán források szerint. Ők azt közölték, hogy a légitársaságnak ez lett volna az első járata ezen az útvonalon, s a hszincsiangi hatóságok megtagadták a leszállási engedélyt, a gép kénytelen volt visszafordulni.

Kabulban egy NATO-szóvivő, Brian Naranjo annyit mondott, hogy a gép "elővigyázatosságból szállt le" Kandaharban. A kabuli afgán hivatalos források szerint a gép csupán a rossz időjárási viszonyok miatt választotta Kandahart. Egy kandahari repülőtéri illetékes annyit mondott, hogy a gép bármikor visszatérhet Kabulba.