Buli, pia, kurvák a kabuli amerikai nagykövetség őreinek táborában

Angolul alig beszélő, ellenben lelkesen italozó és kurvázó biztonsági őrök védik az amerikai diplomatákat Kabulban. Az őrök táborában borzalmas körülmények uralkodnak, Hillary Clinton külügyminiszter nyomozást rendelt el.

Borzalmas állapotok uralkodnak az Egyesült Államok kabuli nagykövetségét biztosító őrszemélyzet táborában, jelentette több amerikai televízió és a New York Daily News. A beszámolók szerint az őrök táborában rendszeresek a részeges mulatozások, gyakori vendégek a kurvák és egyes őrök és parancsnokok durva megaláztatásoknak teszik ki társaikat.

A helyzet annyira súlyos, hogy maga a külügyminiszter, Hillary Clinton rendelt el vizsgálatot kedden a vádak kivizsgálására. "Nagyon súlyos vádak ezek, így is kezeljük őket" - nyilatkozta a Daily Newsnak Ian Kelly, a külügyminisztérium szóvivője.

A kabuli nagykövetséget nem az amerikai fegyveres erők biztosítják. A külügyminisztérium itt - ahogy pédául Irakban is - egy magáncéggel, az ArmorGrouppal kötött szerződést. A cég néhány alkalmazottja tett panaszt a nagykövetség munkatársainál, illetve a nonprofit Kormányzati Ellenőrzési Projekt (PGO) nevű szervezetnél a visszásságokról.

A beszámolókhoz képeket is mellékeltek, amelyek az őrök táborában készültek. Ezen merevrészeg biztonsági őrök rohangálnak hiányos öltözetben, egy-két képen kurvák is látszanak - bár ezeket szeméremsértő jellegük miatt már nem közölték az amerikai lapok. Beszámolójuk szerint rendszeresek a szexuális zaklatások és megalázások is. Több őr szerint a táborban képtelenség pihenni, a körülmények már a munkaképességük rovására mennek.

Ennél is nagyobb problémát jelenthetnek a nyelvi nehézségek. A 450 fős biztonsági alakulat 300 tagja nepáli gurkha, akik alig beszélnek angolul. Az utasításokat kézzel-lábbal adják át nekik. "Ha azt üvölteném nekik, hogy vigyázz, egy terrorista áll mögötted, valószínűleg azt felelné, hogy »Köszönöm, uram, és jó reggelt önnek is!«" - mondta a PGO jelentéstevőjének egy biztonsági őr.

Pedig Kabulban nagy szükség lenne a jó őrszemélyzetre. A CBS jelentése szerint augusztusban két súlyos támadást is elkövettek az ezer amerikai diplomatának otthont adó követség ellen. Augusztus 4-én rakétákkal támadták az épületeket, augusztus 15-én egy öngyilkos merénylő 98 áldozatot követelő robbantást hajtott végre.

A PGO jelentése után az amerikai kongresszus is vizsgálódni kezdett. A szenátus ellenőrző bizottságában a demokrata Claire McCaskill már az ArmorGrouppal kötött szerződések felülvizsgálatát, esetleges felmondását kezdeményezte.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25