Várost még nem, egyetemet már elnevezhetnek a kazah elnökről

Nurszultan Nazarbajev óvatos lépéseket tett a személyi kultusz kiépítése felé vezető úton: egyelőre oktatási intézmények viselhetik a nevét.

"Nevezzenek el rólam egyetemet, iskolát, tudományos intézményt vagy akár tudományos alapítványt, de várost vagy utcát semmiképpen se" - mondta Nurszultan Nazarbajev, a Kazah Köztársaság elnöke, miután kazah tudósokkal tárgyalt.

A 69 éves politikus két évtizede vezeti a közép-ázsiai országot elsöprő támogatottsággal. Ám míg három éve elhunyt néhai türkmén kollégája, Saparmurat Niyazov elnök városokat és ipari objektumokat neveztetett el magáról, sőt a hónapok nevét is saját és családtagjai nevére keresztelte át, Nazarbajev mindeddig elzárkózott a személyi kultusz efféle szovjet érából örökölt megnyilvánulásai elől.

Pénteken azonban a kazah tudományos élet képviselői előtt bejelentette: megváltoztatta korábbi hozzáállását, legalábbis az oktatási és tudományos intézmények tekintetében.

"Ezeknél megengedem, legyen egy Nazarbajev nemzetközi egyetem, egy Nazarbajev iskola, egy Nazarbajev tudományos központ, egy Nazarbajev tudományos alapítvány" - közölte.

A találkozón szintén részt vevő Karim Maszimov kormányfő hozzátette: az elnök által fémjelzett intézményeknek természetesen az oktatás és a tudomány legkiválóbb fellegvárainak kell lenniük.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25