Urumcsiban helyreállt a rend

Állítólag ötszáznál is több embert szúrtak meg injekciós tűvel, de az áldozatok jól vannak. A tartományban elfojtották a zavargásokat, szigorú büntetést ígérnek a felelősöknek.

Betiltottak minden engedély nélküli tiltakozó menetet, tüntetést és tömegmegmozdulást pénteken az északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur autonóm terület (Xinjiang Uygur Zichiqu) hatóságai.

A regionális kormány döntését az Új Kína hírügynökség közölte. A kormányzat megtiltotta egyben, hogy a tiltakozásokra fegyvert, késeket és robbanóanyagot vigyenek, illetve megtiltotta az erőszakot és a rendzavarást ezeken a megmozdulásokon.

Fecskendőkkel támadtak

A nap folyamán a biztonsági erők könnygázgránátok bevetésével oszlattak fel tüntetéseket, amelyeken han kínaiak nagyobb biztonságot követeltek, miután előzőleg a városban állítólag orvosi fecskendőkkel támadtak meg embereket.

A közbiztonsági miniszter aznap felkereste a július eleji zavargások óta nyugtalan tartományi fővárost, és kijelentette, hogy a támadásokat "szeparatisták által felbujtott bűnözők" követik el. "Céljuk a nemzeti egység megbontása" - mondta Meng Csien-csu (Meng Jianzhu), és kilátásba helyezte, hogy az erőszakos cselekedetekért "kivétel nélkül mindenkit megbüntetnek, tekintet nélkül arra, hogy milyen nemzetiséghez tartoznak".

Már 531 áldozat van

Felszólította a helyi kormányzati és pártszerveket, hogy "a lehető leghamarabb állítsák helyre a társadalmi rendet". Ezután tiltották be a tüntetéseket a hatóságok.

Nem tudni, hogy mit tartalmaznak az injekciós tűk, ha egyáltalán van bennük valami. A hatóságok már 21 embert tartóztattak le a furcsa támadásokkal kapcsolatban, de azok nem szűntek meg. A pénteki, legfrissebb adatok szerint már 531 áldozat van, de egyikük sem mutatta eddig a fertőzés vagy mérgezés jelét.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58