Ötvenezres tüntetés Berlinben az atomerőművek ellen

Több tízezren tüntettek Berlinben, hogy a kormány valósítsa meg korábbi döntését, mondjon le az atomenergia használatáról, és 2020-ig zárja be az ország atomerőműveit. Azt is követelték, hogy számolják fel a nukleáris hulladékot tároló telepeket.

Több mint 50 ezren tüntettek szombaton Berlinben az atomerőművek, illetve az atomenergia használata ellen.

Az elmúlt évek egyik legnagyobb tiltakozó megmozdulására különböző környezetvédő szervezetek szólítottak fel, azt azonban támogatásáról biztosította a kormánykoalícióban részt vevő Német Szociáldemokrata Párt (SPD), továbbá az ellenzéki Zöldek és a Baloldal pártja. Mind az SPD, mindkét ellenzéki párt több vezető politikusa ott volt a tüntető tömegben.

A tüntetők traktorokkal, vonaton, különbuszon érkeztek a német főváros központjába, ahol a megmozdulás zajlott. A résztvevők arra szólították fel a szeptember végi választások után hivatalba lépő új kormányt, hogy egy korábban elfogadott kormányzati megállapodásnak megfelelően Németország mondjon le az atomenergia használatáról és 2020-ig zárják be az ország atomerőműveit.

Ezt a kötelezettséget még a korábbi szociáldemokrata-zöld kormány vállalta, de a 2005 őszén hivatalba lépett, Angela Merkel kancellár vezette konzervatív-szociáldemokrata kabinet is magáévá tette. A konzervatív CDU - és személy szerint Merkel kancellár - ugyanakkor az elmúlt hónapokban világossá tette, hogy ki akar hátrálni a szociáldemokratákkal kötött egyezségből és választási győzelme esetén - az új kormányzati ciklusban - az erőművekről, illetve az atomenergiáról nem akar lemondani.

A tüntetők követelték a nukleáris hulladékot tároló telepek felszámolását is, kiemelték az azokkal kapcsolatos biztonsági, illetve környezetvédelmi kockázatokat.

Egy, a Greenpeace környezetvédelmi szervezet megbízásából végzett, szombaton nyilvánosságra hozott felmérésből kitűnt, hogy a németek többsége az atomerőművek ellen van. A megkérdezettek 60 százaléka az erőművek bezárása mellett foglalt állást.

A többi párttal szemben a konzervatív CDU azt vallja, hogy az atomenergiáról Németország nem mondhat le. A párt és vezetője, Angela Merkel szerint az erőművek élettartamát ezért - a biztonságra ügyelve - meg kell hosszabbítani. Új erőművek építéséről azonban a kereszténydemokraták szerint sem lehet szó.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25