Tízezrek tüntettek Caracasban Chávez ellen

Több tízezren tüntettek ismét Venezuela fővárosában Hugo Chávez elnök tekintélyelvű politikája ellen, miközben a hatóságok bejelentették, hogy újabb, közel harminc ellenzéki rádióállomást zárnak be Venezuelában.

Helyszíni beszámolók szerint helyi idő szerint szombaton Caracas utcáin több tízezren vonultak végig Hugo Chávez politikája ellen tiltakozva. A tüntetők elítélték az ellenzékiek letartóztatását a korábbi tüntetéseken elkövetett állítólagos erőszakcselekmények miatt. Tiltakoztak továbbá az új oktatás törvény ellen.

Caracasban néhány ezren rokonszenvtüntetésen vettek részt, támogatásukról biztosítva a kormány politikáját.

Közben Diosdado Cabello lakásügyi miniszter bejelentette, hogy hamarosan újabb 29 rádióállomástól vonják meg a működési engedélyt. Július óta a hatóságok 32 rádióállomást és két kisebb tévét zártak be, és több mint 200 ellen indítottak vizsgálatot. Cabello szerint vizsgálat indul az egyetlen még működő, erősen Chávez-ellenes Globovision tévé ellen azzal az indokkal, hogy államcsínyre szólított, ilyen értelmű nézői véleményeket idézve.

A bírálók szerint a caracasi hatalom korlátozni akarja a szólásszabadságot, és el akarja hallgattatni a bíráló hangokat a médiában. A venezuelai kormány cáfolja, hogy politikai okokból vizsgálódik a médiánál, és azt állítja, hogy az eljárás alatt álló tévé- és rádióállomások megsértették a műsorszórási törvényt.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25