Iránnak szállíthatott orosz fegyvereket az Arctic Sea

A júliusban elrabolt Arctic Sea teherhajó izraeli katonai információk szerint orosz légvédelmi fegyvereket szállított Iránnak. A brit The Sunday Times szerint az izraeli titkosszolgálat, a Moszad állhat a hajó elrablásának hátterében.

Az Arctic Sea teherhajó a hivatalos verzió szerint fát szállított Finnországból Algériába. Július 24-én rabolták el kalózok közel az európai partokhoz, majd augusztus 17-én az orosz haditengerészet találta meg Afrikától nyugatra. A kalózokat letartóztatták, és a legénység nagy részével együtt Oroszországba szállították. Moszkva szerint nem volt semmiféle titkos rakomány, a kalózok váltságdíj reményében rabolták el a hajót, amit most egy orosz kikötőbe visznek, hogy ott átvizsgálják.

Moszkvai és izraeli források szerint ugyanakkor a hajóra Oroszország legmodernebb légelhárító fegyverének számító S-300-as rakétákat rakodtak Kalinyingrádban, aminek a kikötője híres a nemzetközi fegyvercsempészetben játszott fontos szerepéről.

A The Sunday Times szerint a Moszad titokban értesítette az orosz kormányt a rakományról, amit alvilági kapcsolatokkal rendelkező volt orosz katonai tisztek adtak el Iránnak. Ezután a Kreml nagyszabású mentőakciót indított, mivel Oroszországot rendkívül kínosan érintené, ha kiderülne, hogy fegyvereket hagyott bűnözők keze közé jutni vagy Iránnak eladni.

Ezt a gyanút erősíti, hogy Mihail Vojtenko, az Arctic Sea történetével rendszeresen foglalkozó, a hivatalos verziót megkérdőjelező Morszkoj Bjulletyeny tengerészeti hírportál főszerkesztője fenyegetések hatására nemrég elmenekült az országból.

Arról, hogy mi történt valójában, több verzió is napvilágot látott. A brit lap által idézett egyes moszkvai katonai források szerint a Moszadnak a hajó elrablásában is szerepe lehet: így akadályozta meg a fegyverek kézbesítését Iránnak, és lehetőséget nyújtott Moszkvának egy látványos mentőakció megszervezésére. Attól a pillanattól kezdve, hogy megjelentek a hírek a hajó elrablásáról, a csempészek terve meghiúsult – és ez lehetett a Moszad célja.

Amennyiben Irán megkapta volna a szállítmányt, jelentősen javult volna a légvédelme. Katonai források szerint 50 százalékkal növelte volna az izraeli károkat egy, az iráni atomlétesítmények ellen indított támadás esetén.

Oroszország és a hajó finn tulajdonosa is tagadja a fegyverrakományról szóló híreket.

Ugyanakkor Simon Perez izraeli elnök egy nappal azután látogatott Moszkvába, hogy az orosz haderő megtalálta és elfoglalta a hajót. Négy órán keresztül tárgyalt zárt ajtók mögött Dmitrij Medvegyev orosz elnökkel, aki szóbeli garanciát adott arra, hogy Oroszország nem ad el modern fegyvereket Iránnak és Szíriának.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25