Az orosz külügy szerint nem volt fegyver az Arctic Sea-n

MTI/Index
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kedden tagadta, hogy az Arctic Sea teherhajó orosz fegyvereket szállított volna Iránnak.

Lavrov orosz külügyminiszter szlovák kollégájával folytatott moszkvai tárgyalása után kijelentette, hogy hazugságok azok a sajtóban megjelent értesülések, miszerint az elrabolt Arctic Sea teherhajón Sz-300-as orosz légelhárító rakéták lettek volna. A hajót csak ezután fogják átvizsgálni Oroszországban - tette hozzá.

Hétfőn a brit The Times cikkében orosz és izraeli katonai forrásokra hivatkozva azt állította, hogy a hajó Iránnak szállított orosz fegyvercsempészek által eladott modern légvédelmi rakétákat. A szállítmány célbajuttatását a lap szerint az izraeli titkosszolgálat és Oroszország együttműködése akadályozta meg.

A külügyminiszter szerint az iráni atomprogrammal kapcsolatos vitát kizárólag tárgyalásos, diplomáciai úton szabad rendezni. Moszkva ellenzi, hogy Irán ellen szankciókat vezessenek be. Kijelentette, hogy "Az iráni fél biztosította Moszkvát arról, hogy hamarosan átadja a hatok - az 5 ENSZ BT tagállam és Németország - ismert javaslataira kidolgozott válaszát. Szerintünk ezt a választ ki kell várni, s aztán kell dönteni a következő lépésekről."

Egyúttal védelmébe vette Mohamed el-Baradeit, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatóját, akit a szervezet munkatársai azzal vádoltak, hogy eltitkolja előlük az iráni atomprogrammal kapcsolatos információk egy részét.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58