Enikő, Melitta
16 °C
31 °C
Index - In English In English Eng

Elrendelték a szavazatok újraszámlálását Afganisztánban

2009.09.08. 22:05
Hosszas huzavona után kedden elrendelték az augusztus 20-i elnökválasztáson leadott szavazatok teljes körű újraszámlálását. A választási bizottság szerint egyértelmű és meggyőző bizonyítékok kerültek elő a csalásra.

Az Egyesült Államok által támogatott afgán választási bizottság kedden bejelentette, hogy a választási eredményekkel kapcsolatos egyre nagyobb kétségek miatt elrendeli a voksok újraszámlálást, adta hírül az AP hírügynökség.

A bizottsághoz több mint 720 jelentősebb csalásra vonatkozó panasz érkezett. Az eddigi vizsgálatok során 200 ezer szavazatot már meg is semmisítettek.

A mostani bejelentés után Daoud Ali Najafi, a választási ellenőrök egyik vezetője Kabulban kijelentette, a voksok újbóli összeszámlálása további két-három hónapot is igénybe vehet.

Az eddigi eredmények sokáig azt mutatták, hogy a két esélyes, Hamid Karzai, hivatalban lévő elnök és ellenfele, Abdullah Abdullah támogatottsága teljesen kiegyenlített. A keddi utolsó adatok szerint viszont a szavazatok 92 százalékának összesítése után Karzai került jelentősebb előnybe, 54,1 százalékon állt.